Budapest, nyár, gyerekek – a legjobb gyerekprogramok a nyári szünetre
Szabadtéri programsorozatok, nosztalgia járművek, kalandséták, hűsítő múzeumok, játszóterek, kirándulások és kertmozik a csillagos ég alatt. Idén is összegyűjtöttük a nyár kedvenceit. Íme a legjobb gyerekprogramok Budapesten a nyáriszünetre.
KIÁLLÍTÁSOK ÉS MÚZEUMI PROGRAMOK
Múzeumi hűsölő a Szépművészeti Múzeumban – június 27-étől 8 alkalommal, csütörtöki napokon
Júliustól csütörtökönként a Szépművészeti Múzeum interaktív tárlatvezetéseire várják a családokat, ahol a szülők és gyermekek, kreatív feladatokat megoldva, közös felismerések és rácsodálkozások révén kerülnek közelebb a régmúlt idők tárgyi és szellemi örökségéhez. Párhuzamokat vonhatunk, különbségeket kereshetünk, azaz elemezhetjük a múltat, hogy jobban megértsük a mát. Részletek itt. Jegyár: 1000 Ft/gyermek, felnőtteknek 2000 Ft. A belépővel a múzeum állandó kiállítása is látogatható. (x)
Új időszaki kiállítás a Közlekedési Múzeumban
2024-ben, „Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben” címmel mutatja be az éves időszaki kiállítását a Közlekedési Múzeum. A tárlat az Északi Járműjavító 6000 m²-es csarnokában, négy szekción keresztül járja körül, hogy mely korszakokban, milyen energiahordozók felhasználásával jutott előre az emberiség és eközben hogyan nőtt közlekedési eszközeink hatásfoka. Látványos nagyjárművek, történelmi mozdonyok, ikonikus repülőgép, különleges műtárgyak, modern, interaktív installációk, korhű fotók és filmanyagok segítségével igyekeznek teljes képet adni a közlekedésünk kézzelfogható történetéről, arról, hogy mivel mentünk egykor, és mivel kellene mennünk ma. Részletek itt.
Szünetelő – a nyári szünetben 5 alkalommal, 2 korcsoportnak a Magyar Nemzeti Galériában
Tudtátok, hogy a Magyar Nemzeti Galériában ezeken az alkalmakon nem kell csendben lenni és hogy bármilyen kérdésre választ kaphattok? A gyerekeknek szóló kalandos Szünetelő tárlatvezetések júliusban és augusztusban 5 alkalommal, két korcsoportban várnak benneteket. Részletek itt. A programot 6-9 és 9-12 éves korosztály számára alakították ki, így kérik, ennek megfelelő korú gyermek számára váltsatok jegyet és a gyermek felnőtt kísérővel vegyen részt a vezetésen. Programjegy: 1000 Ft/gyermek, kísérőknek 2600 Ft. (x)
Ajánljuk még gyerekbarát múzeumok Budapesten válogatásunkat is, ahol szintén jó ötleteket találtok, ha éppen esőprogramot kerestek vagy túl meleg az idő. Ingyenes múzeumi napok családdal listánkat is érdemes megnézni. Szinte minden múzeum nyári táborokkal is készül, mi itt gyűjtöttük össze a kedvenceinket.
Ingyenes programok
Zene Háza – júliusi és augusztusi szombatokon (részben ingyenes)
Szombat délelőttönként a szabadtéri színpadon koncertek és előadások várják a családokat. Fellép többek között a Ziránó Színház, Danny Bain és Ágoston Béla és a Sőnfeld Mátyás. A Magyar Zene Háza szabadtéri színpada részben fedett, így esős és napos időben is élvezhetjük a zenei és bábos előadásokat, a legtöbb program pedig ingyenesen látogatható. Részletes program itt. Belépő: az ingyenestől 2000 Ft-ig.
Előadások a Margitszigeten minden szombaton és vasárnap 10:30 (ingyenes)
2024 nyarán is 2 helyszínen, árnyas fák alatt (a Szabadtéri Színpadnál és a Szent Margit kolostor romjainál) várnak benneteket ingyenes előadások többek között a Magyar Népmese Színház, a Majorka Színház és a Tabulatúra Régizene Együttes jóvoltából. Részletes program itt.
Gyerekszínház a Városligeti nagyjátszótér mellett (ingyenes, regisztrációs)
A Hahota Gyermekszínház – Szép Ernő Színház idén is családi meseelőadásokkal várja a 3-10 éves korosztályt a Városligetben. A színes díszletek között zajló mesejátékokat könnyen érthető, verses formátumban adja elő a 3-4 fős társulat, s közben játékosan bevonják a résztvevő gyermekeket is a produkciókba. Részletes program itt.
Emellett számos kisebb, kerületi programsorozat is vár benneteket: a XVIII. kerületben Kikapcspont, a VII. kerületben a Szabad a Játék a K11 szervezésében a Százház utcai parkban, XVI. kerületben a Szabad a tér az Erzsébetligeti Színházban, a Hunyadi téren az Eötvös10 szervezésében a Gyerekplacc.
Pénzmúzeum (ingyenes, regisztrációs)
Már többször visszatértünk a Széll Kálmán téri Postapalotában található Pénzmúzeumba. Az ingyenes kiállításra viszont jó előre érdemes bejelentkezni, mert hamar elfogynak az időpontok. Érdemes 3 órát rászánni, és nagyobb gyerekekkel is kifejezetten izgalmas utazás a pénz világába az őskortól napjainkig, de már az óvodások is élvezték. Az időutazás során pedig rengeteg interaktív játék várja a felfedezőket (több nehézségi szint közül lehet választani, a legkönnyebbet az ovisok is meg tudják oldani). Részletek itt. A június 15-én megnyílt tetőteraszról és kávézóról itt írtunk bővebben.
Vasúttörténeti Park (havonta 1 napon ingyenes)
A Vasúttörténeti Parkba minden hónapban 1 hétvégi vagy munkaszüneti napon ingyenes a belépés. Az interaktív programok, a fordítókorong kivételével, ezen a napon is fizetősek. Ingyenes napok 2024-ben itt. Mindenképp nézzétek meg indulás előtt a weboldalon is a pontos információkat, ott is mindig hírt adnak az ingyenes napokról!
Ingyenesen letölthető füzetek városi barangoláshoz
A Deák17 Galéria ingyenesen letölthető titkos füzeteivel szuper programot szervezhetünk az iskolás korosztálynak: a Városi titkos füzet, a Városi Zöld Füzet, a Városi Sport Füzet, a Városi Dekor Füzet segítségével játékos formában fedezhetitek fel Budapestet. A Városi Szoborfüzet pedig 6 sétát tartalmaz és budapesti szobrokat mutat be. A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának sétálólapjával nyomokat, jeleket, cégéreket kereshettek. Itt tudjátok letölteni.
Játszóterek + 8 új hely
Idén már számos megújult játszóteret jártunk be, például a városligeti KRESZ-parkot (ahol szuper ingyenes programsorozat is lesz egész nyáron), a Gesztenyés játszóteret, a Szabadság teret és a Klauzál teret, tavaly pedig nagyon szerettük a Kufli játszóteret és a Szováta parkot is. A vizezős játszótereket is szívesen ejtjük útba. Játszótér rovatunkban további ötleteket is találtok.
Kirándulás ajánlók
Több új, kifejezetten budapesti kirándulás ajánlót készítettünk az elmúlt időszakban, amely tömegközlekedéssel is megközelíthető vagy babakocsival is járható, emellett hűsítő kirándulásokat, 5 különleges, Budapest környéki helyet is ajánlunk. További ötleteket Kirándulás rovatunkban találtok.
Kertmozik és új filmek
Budapesten ezen a nyáron is több helyszínen mozizhattok a csillagos ég alatt. A családi filmek mellett kifejezetten felnőtteknek szóló vetítéseket is ajánlunk kertmozis válogatásunkban. Emellett összegyűjtöttük a legújabb filmeket, amelyek nyáron érkeznek/érkeztek a hazai mozikba, illetve a tavaszi kínálatból is érdemes válogatni.
EGYÉB
Eső- vagy kánikula programok
Beltéri programok Budapesten minden korosztálynak, ha éppen szakad az eső vagy túl meleg van a szabadtéri programokhoz. Múzeumok, kiállítások, játszóházak, barlangok, falmászás, trambulinpark, családi filmek és még sok minden más vár rátok városszerte.
Nosztalgia járatok
Nyáron újra nosztalgia villamosokkal, buszokkal, trolival találkozhatunk Budapesten, sőt elindul a nosztalgia fogaskerekű is. Cikkünkből az is kiderül, mikor, mennyiért és hol szállhattok fel ezekre a járatokra. Ráadásul 14 éves korig ingyenesen utazhatnak a gyerekek ezeken a járatokon.
Teraszos helyek játszótér közelében
12 olyan helyet találtok válogatásunkban Belvárostól Óbudáig, Budafoktól a XVI. kerületig, ahol szuper teraszos helyek és a közelben játszótér is vár rátok.
Pagony kalandséták minden korosztálynak
Családoknak, baráti társaságoknak szól a kedvenc pagonyos írók meséire épülő, játékos, nyomozós feladványokból álló városi kalandséta, melyhez nem kell sem hétmérföldes csizma, sem órákig tartó utazás, sem hatalmas hátizsák mindenféle felszereléssel – csak ti! Itt írtunk róla részletesen. Nemrég jártuk be az Időfutár sétát, amely 12 éves kortól ajánlott, imádták a gyerekek, és mi felnőttek is.
A legjobb fagyik Budapesten 2024
Idén is összegyűjtöttük, kipróbáltuk, merre találjuk Budapesten a legjobbakat. Íme a Minimatiné kedvencei, mert egy jó fagyiért bárhova elmegyünk.
Strandok Budapesten és a főváros környékén
Klasszikus és újabb strandok, tavak, megújuló szolgáltatások, csúszdák, gyerekbarát helyszínek. Kisebb és nagyobb strandokat gyűjtöttünk össze a fővárosban és környékén.
BALATON, VELENCEI-TÓ, TISZA-TÓ
A Balaton legjobb helyei mellett a Tisza-tó és a Velencei-tó legjobb helyeit, vezetett vízi túrákat is találtok a Minimatinén, illetve a Dunakanyarban található kedvenc réteses, fagyis, bisztrós, kávézós helyeinket is összegyűjtöttük Váctól Zebegényig.
Érdemes megnézni Vakáció rovatunkat, ahol számos jó esemény és ötlet közül válogathattok, illetve augusztus 20-ai ajánlónkat! A legjobb hétvégi programokat pedig minden csütörtökön itt találjátok meg hétről hétre.
Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot, amit a felnőttek is szeretni fognak!