Könyvek a Balatonról gyerekeknek – 23 nyári olvasmány

balatoni_bongeszo_pikler_eva

Ha már jártatok a Balatonnál vagy mostanában készültök, válogatásunkban találtok néhány, a magyar tengerhez kapcsolódó könyvet a legkisebbeknek való böngészőtől a beszélgetős-ismeretterjesztő könyveken át a nagyobbaknak szóló regényekig. Könyvek a Balatonról gyerekeknek: kicsiknek, óvodásoknak, kisebb és nagyobb iskolásoknak.

Kicsiknek

Vadadi Adrienn: Kicsimackó a Balatonon (Pagony)

Kicsimackó már alig várja a nyarat, hiszen mamamackóval és papamackóval a Balatonra mennek nyaralni! Igaz, ő még nem tud úszni, de hamar megtanul, segítenek neki új barátja, Béka és Vidra. A pancsolás mellett pedig jut idő lángosevésre, tűzön sütögetésre és persze hajókázásra is. Ha pedig esik az eső vagy kitör a vihar, akkor lehet rajzolgatni vagy kártyázni, esetleg pocsolyában kishajót úsztatni. Ráérősen, nyugodtan. Ebben a mesekönyvben minden benne van, amiért a mackók és a gyerekek kedvence a Balaton! 2-5 éveseknek.

 

Bartos Erika: Brúnó a Balatonon 1.  – Balaton-felvidék (Móra Kiadó)

Tudod-e, hogy milyen mély a Balaton? Ismered-e a tihanyi visszhang vagy a tó keletkezésének legendáját? Jártál-e már a nagyvázsonyi várban, a balatonfüredi Lóczy-barlangban, a Veszprémi Állatkertben, az örvényesi vízimalomban, bicikliztél-e a sajkodi öbölben? Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat írója és rajzolója, akinek munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, most a Balatont mutatja be a legkisebbeknek. Az építészmérnök végzettségű meseíró egy kedves történet és részletgazdag rajzok segítségével kalauzolja végig óvodáskorú olvasóit a magyar tenger nevezetes helyszínein. A háromkötetes Brúnó a Balatonon sorozat első kötetéből a Balaton-felvidéket ismerhetjük meg, a másodikból pedig a déli partot. Óvodásoknak.

 

Bartos Erika: Brúnó a Balatonon 3. – Nyugati karéj (Móra)

Jártál-e már a keszthelyi Festetics-kastélyban, a sümegi lovasjátékokon, vagy Szigliget várában? Csónakoztál-e már a tapolcai tavasbarlangban? Láttad-e már a Kis-Balaton szépséges vidékét? Ismered-e a badacsonyi Rózsakő, a Szent György-hegyi sárkány, vagy a hévízi ördög legendáját? A Brúnó Balatonon 3., záró kötetében a Balaton nyugati medencéjében kalandozhattok. Óvodásoknak ajánlott.

 

Itt a nyár, csudajó a Balaton! (Tessloff és Babilon Kiadó)

itt_a_nyar_csuda_jo_a_balaton

A 2-4 éves kicsikkel a képeket nézegetve megbeszélhetjük, milyen a vonat, a kemping, a csúszda, a vízibicikli, a kikötő. De a tihanyi komp sem maradt ki a könyvből és az elengedhetetlen lángosevés sem. Az élettel teli, kedves rajzok alapján elmondhatjuk a kicsiknek, miért van a bója a vízben, miért fontos a naptej és hol él a pocok.

 

Bodó Béla: Brumi a Balatonon (Holnap Kiadó)

Brumi a Balatonon

Brumi és barátai ezúttal nagy útra indulnak, hiszen valamennyien a Balaton mellett töltik a vakációt. A vízparton régi ismerősként üdvözölhetjük a jószívű, barátaiért minden áldozatra kész kis Brumit, az eleven és huncut Jócsontot – akit nem is olyan régen még Rosszcsontnak hívtak –, a torkos Dagit és a félénk Panasz Mukit.

 

Csohány Domitilla: Berci és a balatonfenyvesi kisvasút (Beszédírók Kft.)

A Nagyberek bővelkedik nyári kalandokban, főleg, ha a balatonfenyvesi kisvasút mozdonyai és a környék növény- és állatvilágának tagjai gondoskodnak róla. Berci, az Mk-48-as, valamint Izom és Pacsirta, a két C50-es mozdony, ha kell, tüzet oltanak, védve a különleges tájat, ha kell, egy kis északi pocoknak segítenek, hogy Tihanyba tudjon utazni az ürgeesküvőre. A ma is közforgalmú Balatonfenyvesi Gazdasági Vasúton szolgálatot teljesítő mozdonyok teljes összhangban élnek a környék növény- és állatvilágával és természetvédelmi szemléletükből jócskán át tudnak adni a mesékkel megismerkedő gyermekeknek is.

 

Náray Vilmos: Vitorlás vakáció

A Vitorlás Vakáció című könyv a nagyobb óvodásoknak és a kisiskolás korosztálynak készült. Egy háromgyerekes család balatoni vakációjáról szól, amelynek során közelebbi kapcsolatba kerülnek a vitorlázással. Bejárják a Balatont, ismerkednek a hajókkal, belekóstolnak egy vitorlásiskola mindennapjaiba, megtekintik a híres Kékszalag verseny rajtját, és a végén maguk is részt vesznek egy vitorlás túrán.

 

Paulovkin Boglárka: A nagy utazás (Pagony Kiadó)

a_nagy_utazas

Szereted az állatokat? Szeretsz fürödni a Balatonban? Szereted a járműveket? Szeretsz síelni? És kirándulni? Akkor ezt a könyvet el kell olvasnod! Paulovkin Boglárka mesekönyvében Róka és Egér, miután elvesztik erdőbéli otthonukat, útnak indulnak a városba, ahol egy kedves kisfiú, Andris befogadja őket. A Nefelejcs utcai bérház igazi otthonnak bizonyul, ahonnan újabb kalandos utakra indulnak: nyáron a Balatonra utaznak, télen síelni mennek a hegyekbe, de Budapesten is akad bőven látnivaló! 3-6 éveseknek.

 

Csapody Kinga: Utazik a család – Irány a Balaton! (Manó Könyvek)

irany_a_balaton

„Messze vagyunk még? Mikor érünk már oda?” – ki ne hallotta volna ezeket a kérdéseket az autóban, amikor a család hosszabb útra indult. Szalma Edit egy bájos, kissé szeleburdi családot álmodott meg, majd rajzolt meg. A három gyereket, szüleiket és állataikat ezúttal a Balaton régióba kísérhetjük el Csapody Kinga meséivel. Kalandjaikat olvasva mi is bebarangolhatjuk a déli és az északi partot, egy csomó ötletet merítve, hogy miket lehet felfedezni, megmászni, megnézni és kipróbálni.

 

Pikler Éva: Balatoni böngésző (Kolibri Kiadó)

A Balaton partján igazi nyári vihar tombolt éjszaka, és a táborozó gyerekek holmijait messzire fújta a szél. Utazd velük körbe a Balatont, segíts nekik megkeresni az elveszett tárgyaikat, illetve az összes oldalon felbukkanó szalmakalapot meg a gördeszkázó kismalacot! 4 új helyszín és rengeteg keresnivaló – 2021-ben megjelent a kibővített és felújított Balatoni böngésző, Pikler Éva fergetegesen humoros rajzaival!

 

ISKOLÁSOKNAK

Varga Viola: Barangoló a Balaton-felvidéken (Móra Kiadó)

A Barangoló a Balaton-felvidéken hasznos kiadvány lehet az egész család számára egy balatoni nyaralás vagy kirándulás során. Fedezzétek fel Veszprémet, Tihanyt, Badacsonyt, Szigligetet, Keszthelyt, és megannyi érdekes látványosságot a Balaton-felvidéken! Látogassatok el a Tapolcai-tavasbarlangba, csodáljátok meg a salföldi házakat, és ismerkedjetek meg a Kőtenger legendájával! A különböző helyszínekhez kapcsolódó ismeretterjesztő részeket játékos feladatok teszik még izgalmasabbá. 9-12 éveseknek.

 

Mikó Csaba: Kalandok a Balatonon 1. – Avagy a Lukrécia megmentése (Kolibri Kiadó)

Rosszféle alakok sündörögnek a Lukrécia körül. A szemesi kikötő legszebb hajóját egy rejtélyes alak bűnözők segítségével próbálja megszerezni. Csakhogy Gergő, Mukka és Zsófi ezt mindenáron meg akarja akadályozni. A három gyerek nyomozni kezd, így aztán az addigi békés vakációjuk kalandos fordulatot vesz. 8-12 éveseknek. Megjelent a kötet 2. része is!

 

Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők (Lampion Kiadó)

Lehetséges, hogy egy tündér megbetegszik? Hogy egy egész tó gyengélkedik? Hogy a kacsák kétségbeesnek? Mit keresnek sellők a Balatonban? És hogy kerül oda egy óriáspolip? Akárhogy is van, Hany Istók, a Fertő tó fenegyereke segít, ahol csak tud. De főleg, ahol akar. És ha segítségért kiált a tó, a nád, a sás népe, ő azonnal ott terem, nem kell kétszer kérni. De elolvasni, hogy mit művel, többször is érdemes. 6-10 éveseknek.

 

Király Anikó: A balatoni sellő (Manó Könyvek)

A balatonfüredi Rózsalakba rég nem látott lakók érkeznek. A kalandvágyó, cserfes Szofi alig várja, hogy újra felfedezze a helyet, ahová nagyszülei emléke köti, és új barátokat szerezzen, köztük egy Jókai nevű írót. A város az Anna-bálra készülődik, a bál szépe majd a Balaton Jégszíve nevű, gyönyörű ékszert viselheti. Ám különös események zavarják meg az előkészületeket: feltűnik a balatoni sellő, egy csendőr pedig mindent megtesz, hogy egy rejtélyes iránytű ne juthasson el tulajdonosához… Az Új Kedvencek-sorozat legújabb kötete is a régi lányregények hangulatát idézi fel. 10 éves kortól.

 

Nyulász Péter-Ritter Ottó: Az időgladiátorok (Móra Kiadó)

Itt a nyár, de a strandolás elmarad. Maxi és Trixi a balatoni bringatúra után a közeli római romvárosba viteti magát. A program fergeteges, és a forgatagban a pumiikreknek nyoma vész! Pongi a keresésükre indul, ám egy titokzatos, egyiptomi jelmezes alak nyomára akad. Ki lehet ő? Álruhás gyerekrabló, esetleg időutazó kalandor? A BerGer Szimat Szolgálat nyári kalandjai.

 

Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás (Kolibri Kiadó)

Krisztinek és Hubának különféle kódokat és találós kérdéseket kell megfejtenie, hogy rábukkanjon a kincsre. De eközben egy valódi bűnszövetkezet is dolgozik a Balaton-partján: pénztárcák és ékszerek tűnnek el mindenhonnan…Vajon milyen kincs várja Krisztiéket az út végén? És sikerül-e közben leleplezniük a tolvajokat is? Közben bejárják a mi kedvenc helyeinket is, többek közt Révfülöpöt, a Folly Arborétumot és Hegyestűt, megkeresik a mindszentkállai titkos lépcsőt és bekukkantanak Csobánc várába is…10-14 éveseknek.

 

Diana Soto: Kitka Bence a Balatonalján (Scolar)

A tizenkét éves Kitka Bence sok mindenben hasonlít a többi hatodikos srácra. Eléggé zavarja, hogy nem nőtt nagyra, kifejezetten szeret telefonozni, playstationözni, még a biciklizés is oké, és van egy nővére, Réka, akivel kölcsönösen idegesítik egymást. Amikor az édesanyjuk azt találja ki, hogy töltsék a tavaszi szünetet a Balatonon, Bence nincs igazán elragadtatva az ötlettől. De aztán az unalmasnak induló családi kirándulás váratlan fordulatot vesz, és a testvérek egy csapásra a balatoni mondák varázslatos világába csöppennek újdonsült barátjukkal, Mátéval együtt. Balatonalja pedig különleges lényeket, titkokat és veszélyeket rejt – és korántsem biztos, hogy könnyű lesz visszatérni a birodalmak egyszerre mesés és ijesztő föld alatti szövevényéből a való világba…10-14 éveseknek.

 

Tokody Klára: Csodák tava (Olvasni Menő Kft.)

A Balatont rengeteg mesebeli lény lakta egykor: a badacsonyi vulkán ura, gőgös királylány, óriások, gonosz boszorkák és kedves pásztorleánykák, sárkányok és daliás vitézek. De megfordult itt Krisztus urunk és Szent Pál is, járt erre Lehel vezér és András királyunk, táltosok, vitézek, betyárok, grófkisasszonyok és hercegek. Ebbe a varázslatos balatoni mondavilágba repít minket a Tündérek tava: népmese és történelem, hiedelmek és valós történetek egyaránt szerepelnek e kötet lapjain, ami kicsiknek és nagyoknak is remek szórakozás.

 

Bogáti Péter: A Hóvirág másodkormányosa jelenti (Manó Könyvek)

a_hovirag

Figyelmeztetjük az olvasót, hogy ebben a történetben sorozatosan becsapják. Már a könyv címének se higgyen! A „Hóvirág” másodkormányosa annyit ért a kormányos-mesterséghez, mint tyúk az ábécéhez, de azért ragaszkodott hozzá, hogy ő „jelentse” mindazt, ami ebben a könyvben történik. Ezért szakállt növesztett és beállt a „Hóvirág” nevű, karcsú balatoni motoroshajóra és mi tagadás, sikerült is megtévesztenie a Búvár Kund, a Csongor és a Tünde csapatok éles-szemű, kalandra éhes tagjait is. Mentségére legyen mondva, nem rossz szándékból tette. Csak azért vállalkozott kormányoskodásra és borostanövesztésre, hogy az említett csapatok minden tekintetben kitűnő tagjainak észrevétlenül megmutathassa, mennyi szép és érdekes kincset rejteget a Magyar Tenger: a Balaton. 10-14 éveseknek.

 

Nyulász Péter: Helka sorozat (Betűtészta Kiadó)

nyulasz_peter_ciprian

Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, kacagtatóan humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! A könyvet elolvasva, késztetést érezhetsz Te is, hogy felfedezd a legendás helyszíneket, és ismerősként köszöntsd a Balaton tündérét, vagy a Bakony varázslóját, ha szembejön veled. Képregény formájában is kiadták az 1. részt. 8-12 éveseknek.

 

Jeney Zoltán: Rév Fülöp (Kolibri Kiadó)

Rev_Fulop_Fajszföldön

Balatóniában, a lovagok, fajszok és miabigyóiak földjén sötét idők járnak: Csobánc király és az egész birodalom segítségre szorul. Akarattya hercegnő tanácsait követve Rév Fülöp útra kel, és kezdetét veszi a kaland… Folytatása Rév Fülöp Fajszföldön, Rév Fülöp és Nyár Lőrinc.

 

Bodó Iván: Balatoni halmesék (Scolar)

A Balatoni halmesék a „magyar tenger” élővilágáról, a víz alatti világ és a horgászat titkairól mesél, minden korosztálynak. A derűs horgászkalandok olvasása közben megismerkedhetünk a Balaton jellegzetes halfajaival, de ráérezhetünk a vízi élet(mód) felhőtlen szabadságára. Bepillantást nyerünk csodálatos tavunk gazdag univerzumába: a balatoni ökoszisztéma rejtelmeibe, a milliárdnyi élőlény együttélésének hullámzó táncába vagy a halgazdálkodás és -szaporítás folyamataiba. A jókedvűen anekdotázó szerző könyve lebilincselően regényes, mégis szakszerű és tudományos olvasmány az ember és a természet kapcsolatáról – a horgászaton és a halak csillogó szemén keresztül. 10 éves kortól.

 

Laboda Kornél: mátéPONTindul (Tilos az Á Könyvek)

Laboda Kornal- matePONTindul

Valóban létezik olyan nevű város, hogy Keszthely? – merül föl a kérdés Kőkuti Mátéban (17) egy nyári reggelen. Ám ahelyett, hogy választ kapna erre a látszólag könnyen megválaszolható kérdésre, Máté újabb és újabb rejtélyek hálójába keveredik. Ráadásul szülei távollétében véletlenül megismerkedik eltitkolt nagybátyjával, Simonnal, és a valóság egy pillanat alatt a feje tetejére áll. Eltelhet-e egy nap alatt két nap? És évek alatt két hét? Hogyan éljünk túl egy unalmasnak ígérkező nyarat? Hogyan kell élvezni a holdfényt? Mit tegyünk, ha félénkek és szerelmesek vagyunk? De a nagy kérdés persze ez marad: boldogok leszünk-e attól, ha engedelmeskedik nekünk a tér és az idő? Na jó, egyszerűbben: összejön-e egy tökéletes randi Annával? Máté mindenesetre pont elindul, hogy kiderítse. 16-20 éveseknek.

 

+1

Agymenők Kártyacsomag – Balaton (HVG Kiadó)

Mennyire ismered a Balaton állat- és növényvilágát, természeti kincseit, településeit, sporteseményeit és különleges kulturális értékeit? A 7-14 éveseknek szóló Agymenők Balaton kártyacsomag 500 érdekes és gondolkodtató kérdést és választ tartalmaz három nehézségi szinten. Izgalmas kihívás és játékos tanulás barátokkal, családdal és egyedül, úton-útfélen. Tedd próbára a tudásod, és szerezz új ismereteket!

 

A hétvégi ajánlókat mindig itt olvashatjátok (csütörtökönként frissítjük). A legjobb programokért látogassatok el weboldalunkra és közösségi oldalunkra! Hírlevelünkre itt tudok feliratkozni. Tartsatok velünk ezen a nyáron is!