8 könnyű kirándulás gyerekekkel

8 könnyű kirándulás gyerekekkel

Ebben a válogatásunkban olyan helyszíneket mutatunk be nektek, amelyeket az iskolabezárás óta jártunk be. Volt, ahol már többször megfordultunk, volt olyan, ahol most először. Volt ahol hétvégén senkivel sem találkoztunk, és vannak olyan helyek, amit a népszerűségük miatt inkább hétköznap ajánlunk. Íme 8 remek célpont gyerekekkel!

Dera-szurdok – 2 útvonal, 2 különböző világ

Dera-szurdok

A Dera-szurdok az egyik legkedveltebb célpont Budapest környékén, ezért inkább hétköznapokon ajánljuk. Budapest felől Csobánka után a 1111-es útról balra kanyarodva tudtok leparkolni. Majd gyalogosan az első kis hídon áthaladva éritek el a kétféle kék jelzést. Ha balra tértek, és a kék útvonalat követitek, akkor a szurdokba értek, ha jobbra, felfelé tartotok, akkor a kék háromszög jelzésen a hegygerincre juttok fel. A szurdok két útvonala, mintha két külön világ lenne. A szurdokban haladó kék útvonal mindig hűvösebb és nyirkosabb. Óvatosan közlekedjetek, mert a sziklák elég csúszósak lehetnek. Most inkább nagyobb vagy fegyelmezettebb gyerekekkel ajánljuk az utat, nem rohangálásra való terep, de mégis nagyon izgalmas és vadregényes. Jó 1,5 km-en keresztül halad az útvonal, ahol újra kiszélesedik a szurdok. Sajnos 2020 óta nem történt változás a hidakkal kapcsolatban. Ekkor több hidat a balesetveszély miatt lebontottak, azóta sem építették újra, a lebontott elemek még mindig ott várakoznak a szurdokban. Néhol ideiglenes átkelőket építettek belőle túrázók. Mindenképp megfelelő lábbelivel készüljetek, ami jobban tapad, nem ázik be, illetve csereruhát is érdemes készíteni, hátha szükség lesz rá. Mi nagyon élveztük a csörgedező patakot, a mini vízeséseket, átkelőket, de tényleg nagyon oda kellett figyelni, hova léptek. Kipróbáltuk a Pilisi Parkerdő által ajánlott kék háromszög jelzést is (a hidak hiánya miatt ajánlják most inkább ezt az útvonalat). A hegygerincen felkapaszkodva a sziklás kiszögelésekről többször megnéztük az alattunk csörgedező patakot. Itt a sziklás talaj és a meredek sziklafalak miatt kell jobban odafigyelni a gyerekekre, viszont érdemes az itt található geoládát is megkeresni.
Kiindulópont: A helyszín könnyen megközelíthető a 11-es útról, majd az 1111-es úton, Csobánka után letérve találjátok a parkolót.
Nehézség: A kék jelzés és a kék háromszög útvonal összeér, úgyhogy akár körtúraként is kipróbálható. A gerincen vezető út a kék és a kék háromszög találkozásáig kb. 1 km hosszúságú, a szurdokban vezető út kicsit több, mint 1 km, de itt most tényleg nem könnyű a terep, csak akkor induljatok el, ha megfelelő lábbelivel rendelkeztek, van a gyerekeknek váltó ruhája és valamennyire gyakorlottabbak a túrázás tekintetében, hiszen a hidak több helyen hiányoznak, gyakorlatilag a patakon kell átkelni, sok helyen sziklás, csúszós, sáros a terep.

Gaja-szurdok – minden évszakban nagy kedvenc, sok-sok látnivalóval

Gaja-patak

Mivel nagyon szeretjük a környéket, az odafelé vezető útvonalat is Csákváron és a Vértesen keresztül, ezért elég sokszor megfordulunk errefelé. A parkolóból indulva széles úton a kék jelzést kell követni, amelyen néhány perc alatt eléritek az erdei tavat és a tűzrakó helyeket padokat. Itt nagyon sokan voltak, úgyhogy inkább továbbmentünk. A szurdok innentől mutatja látványosabb arcát. Ádám és Éva fáját elérve több útvonal közül lehet választani: vagy elindultok a kéken Sobri Jóska barlangjáig (sportosabb babakocsival is járható), vagy a kék háromszögön a Károlyi-kilátóig útba ejtve az Alba Regia forrást (babákkal háti hordozóval ajánljuk, kicsit meredek, néhol sziklás), de akár a piros jelzést is választhatjátok, amely a hegygerincre vezet. Ha még belefér az időtökbe, érdemes a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt is megnézni. Bemenni az épületbe most nem lehet, de a kertje is nagyon hangulatos.
Kiindulópont: Két irányból is megközelíthető a szurdok. Fehérvárcsurgó és Bodajk irányából. Mi Fehérvárcsurgó felől mentünk, és a bejárat parkolójában álltunk meg.
Nehézség: A szurdok kb. 4 km hosszú, kényelmesen bejárható gyerekekkel is. Ha a kilátó fele mentek, akkor van egy kisebb emelkedő, de a 3 éves és a nagyi is jól bírta, nem vészes.

Bozotmíves tanösvény – túlélő praktikák a Gödöllői-dombság ösvényén

Bozotmíves tanösvény

Kerepes határából induló, a 2017-ben létesített tanösvény egy valódi kalandtúra, hiszen nemcsak a könyéken élő állatokkal ismerkedhettek meg, hanem igazi túlélési tippeket is kaphattok az ismertető táblákon. A Bozótmíves Tanösvényt a kerepesi Magyar Bozótmíves Közösség alakította ki Kerepes Város önkormányzatával és a Pilisi Parkerdővel együttműködve. A 8 állomásból álló ösvény a Szár-hegy csúcsáról indul. A 3-as út menti parkolóban még hétvégén is találni lehet helyet, pedig nem túl sok autó tud megállni. Nem a leglátványosabb ösvény, de kellemes séta, többször jártunk már itt hétvégén, és alig találkoztunk valakivel.
Kiindulópont: Parkolni a 3-as út mentén található parkolóban tudtok, amelyet Gödöllő felé a Kerepes táblát elhagyva az út bal oldalán találtok (csak Gödöllő felől lehet lehajtani, mert záróvonal van). Innen először a zöld jelzést kell követni, majd a sárga háromszöget, amely egy lankás emelkedőn keresztül ér fel a 325 méter magasságú Szár-hegyre. Itt van egy pihenő is (Makrai „Ales” Tibor emlékművével, aki a hazai bozotmívesség „alapítója”), innen indul az ösvény, majd egy drótkerítésbe ütközve jobbra kell kanyarodni. Innen már végig ki van táblázva (kis fatáblákat találtok a fákon).
Nehézség: A túra hossza kb. 4 km, és csak 80 m szintemelkedéssel, illetve lejtéssel kell számolnotok. Kisebb gyerekekkel is kényelmesen bejárható 2 óra alatt. Babakocsival nem ajánljuk. Mivel a tanösvény nem körútvonal, ezért vagy ugyanezen az útvonalon jöhettek vissza parkolóhoz vagy a kék kereszt jelzésen is visszaértek, amely egy széles földút.

Öreg tölgy erdei tanösvény – a szuper B terv

Öreg tölgy erdei tanösvény

Az ösvényt már télen is bejártuk, de hirtelen kellett egy B terv lett, mivel a Hidegvölgyi erdészlaknál, a Sisakvirág tanösvény kiindulópontjánál annyi ember volt az egyik hétvégén, hogy nem lehetett leparkolni. Így jutott eszünkbe, hogy pár percre van innen a Telkiben található ösvény. 2011-ben készült a helyi lakosok közreműködésével, névadója egy több mint 250 éves molyhos tölgy. Indulás előtt a vezető füzetet is érdemes letölteni innen.
Kiindulópont: A Telki határában található Rozmaring utca (Bodza utca) végén érdemes leparkolni, majd innen a földúton, a zöld négyzet jelzésen elindulni. A tanösvény bejáratánál van egy vaskapu, illetve egy olyan bejárat is, ahol átmászhattok. Az indító táblától a zöld vagy barna makk jelzést kell követni.
Nehézség: 2,9 km hosszú, a szintkülönbség 150 méter. Az ösvény kellemesen emelkedik felfelé, majd jön az egyetlen „nehezebb” része, egy kisebb lejtő, majd emelkedő, utána már ereszkedünk le a Telki feletti dombokról, ezért picikkel csak háti hordozóval ajánljuk.

Gödöllői Arborétum – vadregényes tájakon

Gödöllői Arborétum

A Gödöllői Arborétum egy kissé vadregényesebb, mint egy átlagos arborétum, de pont ezért szeretjük. Először nem voltak túl lelkesek a gyerekek, mivel jobban szeretik az erdőket, de végül nagyon élvezték, hogy bebarangoltuk, többféle tanösvényen keresztül a helyet (van piros, zöld és sárga T jelzés is, kisebb és nagyobb körök). Hihetetlen, hogy 154 féle erdőtípust találunk itt egy kis területen. Mivel könnyen elérhető célpont és ingyenes, ezért inkább hétköznap érdemes felkeresni. Nekünk 2 online oktatás közé is “befért”, és hétköznap senkivel nem találkoztunk. Az arborétumban több fejlesztés zajlik, például éppen felújítás alatt van a kis fahíd, illetve a valamikor működő kisvasút is remélhetőleg hamarosan újra működik majd. Az arborétum előtti boltban (gombaházikó) lehet venni házi szörpöket és friss laska gombát is.
Kiindulópont: Az Isaszegi úton haladva, az első vasúti átjárón átkelve értek a Gödöllői Erdészeti Arborétum parkolójához. Reggel 8 és 16 óra között látogatható.
Nehézség: könnyű séta

Nógrádi vár

Nógrádi vár

Nógrád települése egy olyan helyszín, amely már egy kicsit kívül esik a legnépszerűbb helyektől, mégis nagyon sok szuper látnivaló van a környéken, pl. Diósjenő, Nőtincs, Bánk környékén. Mi most a Nógrádi várat választottuk, ahol hétvégén is lehetett tartani a távolságot. A vár alatti parkoló kicsi, de mégis volt hely. Még a kürtőskalácsost is nyitva találtuk, illetve van tiszta, nyitva tartó mosdó is. A várba ingyenes a belépés, a nagy, belső dimbes-dombos udvaron nagyon jól lehet piknikezni, szélsárkányozni, és a kilátás is pazar. Érdemes a faluban is sétálni, nagyon sok fát tojásokkal díszítettek fel.
Útközben a Gyadai tanösvény mellett haladtunk el, ahol a parkolóban (ami tényleg óriási), illetve a játszótérnél is nagyon sokan voltak. Nagyon szeretjük ezt a helyet is, de inkább majd egy hétköznapon járjuk végig. A mosdó működik, a hangyavasút nem üzemel.
Kiindulópont: Nógrádi vár parkoló
Nehézség: felfelé a köves út miatt nem ajánljuk babakocsival, futóbringával, de nem kell sokat felfelé menni

Vuk ösvénye

Vuk ösvénye

Szintén egy olyan helyszín, amely belefér az időbe akár egy hétköznapon is. Hétvégén itt is sokan vannak. Vuk ösvénye nem egy hagyományos tanösvény turistajelzéssel és információs táblákkal. Ez egy új generációs, 12 állomásos irodalmi és természeti értékeket egyaránt felölelő, 2,5 kilométeres kalandösvény, mely interaktív élményeket biztosít a virtuális és a valós térben egyaránt. Az ösvény felfedezéséhez indulás előtt érdemes telepíteni egy ingyenes alkalmazást, a Digitális Vándort. Az alkalmazás letöltés után offline módban is elérhető, de használatához GPS-kapcsolat szükséges. Mivel eddig csak a legkisebb gyerekünkkel jártuk be, most hogy itthon voltak az iskolások is, újra megnéztük.
Kiindulópont: A kiindulópontot, a macis játszóteret a Görgényi utca végén találjátok, itt lehet parkolni is. A 11-es busz Nagybánya utcai végállomásától gyalogosan 10 perc alatt érhető el (Görgényi úton lefelé haladva). A játszótér mellett van ivókút. Nincs a közelben, így érdemes enni- és innivalóval készülni.
Nehézség: A Vuk ösvénye egy kb. 1,5 órás családi program nagyobb óvodás és kisiskolás gyerekekkel. 2,5 km hosszú, könnyű terep, de bőven eltölthettek itt egy egész napot is, például a közelben található Apáthy sziklához vezető tanösvénnyel kiegészítve vagy az Oroszlán-sziklától tovább haladva a kék jelzésen, a Glück Frigyes úton.

Pusztamaróti történelmi emlékhely – medvehagyma lelőhely egy kis piknikezéssel

Pusztamaróti történelmi emlékhely

A mohácsi csatavesztés után az országot dúló török seregek a Gerecse erdei között található Marót település térségében mintegy 20-25.000 áldozatot követelő vérengzést hajtottak végre. Lehet, hogy ezért is nevezik ezt a helyet Emberölő-völgynek. Ennek a szörnyű pusztításnak állít emléket a fertőhomoki Kovács György szobrászművész által készített emlékmű, amelyet a közútról letérve kb. 4 km-re találtok. Mi nem mentünk végig autóval a nem túl jó minőségű köves úton, hanem fél úton leparkoltunk és onnan gyalogosan közelítettük meg az emlékművet. Közben többször letértünk a kisebb ösvényeken vadcsapásokon és gyűjtöttünk medvehagymát. Ha először gyűjtitek, mindenképp érdemes figyelni néhány szabályra, amelyet itt találtok (ezen kívül fontos, hogy ne gyökerestül húzzuk ki a növényeket, illetve egy tőről ne szedjük le az összes növényt, természetvédelmi területen engedélyhez kötött a gyűjtés). Ezen a területen lehet gyűjteni fejenként 2 kg-ot, amely azért egy család esetében elég nagy mennyiség, hiszen a levél könnyű. Szuper peszto, pogácsa/lepény és krémleves alapanyag is. Az emlékműnél nagy zöld területek, sok kiülős pados rész, esőbeálló is van. Remekül lehet piknikezni, focizni. Hétvégén a medvehagyma szezon miatt elég sokan vannak, inkább hétköznap ajánljuk.
Kiindulópont: Pusztamarót autóval is megközelíthető egy nem túl jó minőségű köves úton a Bajna-Bajót közútról letérve. Közben több helyen is meg lehet állni az út mellett (elég széles), illetve kisebb parkolós részek is vannak. Gyalogosan Lábatlanról a piros jelzésen, vagy az országos kéktúra útvonalán Bajót vagy Tardos irányából is megközelíthető.
Nehézség: Könnyű séta egy széles úton az emlékhelyig, utána a kék és piros jelzésen több irányban is indulhattok, de a Mária-út és a Gyöngyök útja két zarándok útvonala is keresztülhalad rajta.

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.

Hozzászólás letiltva.