10 kirándulás gyerekekkel Nógrád megyében
Nyugaton a Börzsöny, délkeleten a Mátra, keleten a Heves-Borsodi-dombság, északon a Karancs-Medves hegyvidéke határolja, míg a megye középső részét a Cserhát uralja. Csodás helyeket találtok itt tanösvényekkel, várakkal, tavakkal, vadasparkokkal és sok minden mással. 10 kirándulás gyerekekkel Nógrád megyében.
Somoskő és Salgóvár – 1 nap 2 vár
Mi egy napon jártuk be a két helyszínt, de több napot is érdemes eltölteni a környéken. Salgótarján közelében található Somoskő várának története már önmagában is izgalmas, hiszen maga a település még Magyarországhoz, a vár azonban már Szlovákiához tartozik. A vár tövében van egy ingyenes parkoló, illetve itt található a Petőfi-kunyhó és egy fa vármakettekből álló mini kiállítás. Mi a Somoskői Kirándulóközpontnál parkoltunk le, és a Somoskői Vadaspark érintésével sétáltunk el a várhoz a Wesselényi utcán (kirándulóközponttól 400 m-re van a vár). A részben felújított, részben rom várból nyíló csodás panoráma után érdemes még a vár északi felén található különleges geológia képződményt, a bazaltoszlopokat is megnézni. Mind a magyar, mind a szlovák oldalon rengeteg jó túraútvonalat találtok, amely a Novohrad-Nógrád Geopark része. A várba van belépő április és október között (2-3 euró/fő körül), de forintban is lehetett fizetni.
Salgóvár felé haladva Eresztvénynél, a Medves-fennsík kapujánál érdemes megállni az Eresztvényi Látogatóközpontnál, szuper kis kávézó, étterem, mellette egy játszótér található, innen egy kisebb túrával gyalogosan is megközelíthető Salgóvár (Eresztvényi tanösvényen), de tovább haladva felfelé is találtok még egy nagyobb parkolót. Egy romos, régi szálló mellől indul a piros várrom jelzés, amelyen felkapaszkodva lehet megközelíteni a várat (kb. 20 perc), közben erdei tornapályát is találtok. A vár ingyenesen látogatható, érdemes egy kis kitérőt tenni a Boszorkány-kő felé is.
A Somokői vár weboldala itt. Somoskői Kirándulóközpont itt, Somoskői Vadaspark itt.
Eresztvényi Látogatóközpont weboldala itt, Fb oldala itt.
Szendehely – Katalinpuszta: Gyadai Tanösvény – a nagy visszatérő
Mióta megnyitották a Katalinpusztai Kirándulóközpontot, azóta már nagyon sokszor visszatértünk ide. Minden évszakban végigjártuk a Gyadai ösvényt, ahol a változatos táj (erdő, mező) mellett erdei kalandpálya, pallós rész, függőhíd is van. A Kirándulóközpontnál található hangyavasút főként hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, de előzetes egyeztetés után akár hétköznap is utazhattok rajta. Az ösvények kiindulópontjánál találtok büfét, játszóteret, mini vadasparkot és mosdót is.
Itt írtunk róla bővebben. A parkolás autóval egész napra 1300 Ft.
Fb oldal itt.
Tar és Mátraverebély – kirándulás két vallás között
A Taron található területen 1992-ben építették a Kőrösi Csoma Sándor emlékére emelt kegyeleti emlékművet, a Békesztúpát és Múzeumot, amely azóta Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkkal és Tara Templommal bővült. A parkban egy indiai ételeket kínáló büfét és ajándékboltot is találtok. A templom kivételével, amely csak esetlegesen tart nyitva, minden helyszín szabadon és ingyenesen látogatható. Innen negyed óra autózással éritek el Mátraverebély-Szentkutat, ahol kegyhelyet, szabadtéri templomot találtok, illetve gyerekekkel a barátlakásokhoz is izgalmas felmenni, ahova a központból egy kb. 20 perces, rövid, de meredek út vezet felfelé.
Tar weboldal itt, Fb oldal itt.
Mátraverebély weboldal itt, Fb oldal itt.
Hollókő – az élő falu
A várat nemrég felújították, de emellett szuper játszótér (Holló Jankó) és több, rövidebb tanösvény is található a településen belül. Érdemes a hangulatos utcákon sétálhatni, betérni egy-egy házba, ahol kézműves termékek vagy finomságok is kaphatók. A Faluséta jeggyel 8 helyszínt is felkereshettek egyszerre. Érdemes a közelben található, igen népszerű „Kéz kilátót” is felkeresni, amely kb. fél óra séta Hollókőről (csak gyalogosan közelíthető meg).
Weboldal itt. Fb oldal itt.
Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark
A 22 hektáros terület 2 km hosszú tanösvénye három kontinens (Európa, Ázsia és Észak-Amerika) közel 600 növényfajtáját mutatja be. Megismerhetjük például a Sziklás-hegység fenyveseit, Kalifornia mamutfenyőit, Oregon félsivatagát, Japán színes növényeit, Kína bambuszligeteit ugyanúgy, mint a hazai erdőket, vagy Kárpátok lucosát. A Vadaspark kifutóiban pedig a hazai nagyvad fajok eredeti élőhelyükhöz hasonló környezetben láthatóak. A bejáratnál egy kis játszótér is van, az odafelé vezető út a tóval is mesés. Indulás előtt mindenképp nézzétek meg az aktuális nyitvatartást!
Weboldal itt. Fb oldal itt.
Ipolytarnóc – 17 millió éves időutazás és ősmaradványok
Lombkorona tanösvény, geológiai tanösvény, hologramos vetítés ősállatokkal, megkövesedett fák, játszótér, miocén park, interaktív kiállítás, 4D mozi, és még rengeteg izgalmas, hosszabb és rövidebb tanösvény is található Ipolytarnócon, amelyről itt írtunk egy részletes beszámolót. Biztosan felkeressük majd újra. Weboldal itt. Fb oldal itt.
Drégelypalánk – Apródok útja tanösvény – időutazás egy kis emelkedővel
Már ajánlottuk ezt a kirándulást panorámás túrák válogatásunkban is, mert nagyon szeretjük. A Schaffer-kúttól juthatunk fel a csodás panorámájú romvárba, ahol emlékhelyet és pihenőt is kialakítottak, illetve a várban a gyerekekkel nagyon sokat kalandoztunk a különféle bejáratokon, felmásztunk több kilátópontra is. Weboldal itt.
Diósjenői Erdei Szabadidőközpont
A Szabadidőparkban már önmagában is eltölthető egy kellemes nap, hiszen 1 km-es belső sétaút, játszóterek, függőhíd, állatsimogató és sportolási lehetőség is adott. A parkon belül változatos terepen rét, vizes élőhely, cserjés, gyümölcsös, vagy növénykülönlegesség is található. A bejárattól egy 5 km-es tanösvény is indul, amely a Závoz-nyeregbe visz fel és a kirándulóközpontba tér vissza. Mindenféle vezetett túrákat, nyári táborokat és tematikus napokat is tartanak. Fb oldal itt.
Nyitás: 2024. március 23.
Nógrádi vár – romjaiban is lenyűgöző (2023. május 3-ától lezárva!)
A Nógrádi várat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lezárta 2023. május elején balesetveszély miatt, ezért egyelőre nem látogatható! Már messziről is látszik a Börzsöny keleti szélén álló magányos 286 m magas andezitkúpon álló Nógrádi vár. Az ingyenesen látogatható vár romos falai között sokat mászkáltunk, a kilátás is remek. A vár tövében található parkolóban kürtőskalács is kapható, többször rendeznek termelői vásárokat is a faluban. A településen is érdemes sétálni egyet. Weboldal itt. Fb oldal itt.
További ötleteket Kirándulás rovatunkban találtok!