10 időszaki kiállítás, amit ne hagyjatok ki a nyári szünetben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bringázás és a jólfésültség története, cukiság és Budapest-hatás, kortárs képzőművészet és klasszikus alkotók, a magyar popkultúrális zene kezdetei és balatoni épületek. 10 remek időszaki kiállítást ajánlunk a nyári szünet hátralevő részében gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

„Bringára váltva” – Közlekedési Múzeum

A Közlekedési Múzeum „Bringára váltva” című kiállítása egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét. A látogatók bepillantást nyerhetnek a kerékpáros kultúra kialakulásába, a korai kerékpárok tervezésébe és a kerékpáros közösségek formálódásába is. A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, melyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. A Bringára váltva című időszaki kiállításhoz tematikus tárlatvezetések, múzeumi órák, foglalkozások és speciális programok is kapcsolódnak. Részletek itt.
Nyitva: 2023. október 23-ig

A cukiság faktor – Ludwig Múzeum

A múzeum legújabb időszaki kiállítása a kortárs képzőművészetben jelenlévő, aktuális és egyre nagyobb szakmai érdeklődést kiváltó jelenség, a cukiság témáját járja körül. Vajon minek köszönheti töretlen népszerűségét? Milyen társadalmi folyamatokról vagy éppen válságról árulkodik fokozott jelenléte? Miként viszonyul ehhez a vizuális jelenséghez a kortárs képzőművészet, illetve milyen kifutási lehetőséget vagy veszélyt tartogat számára? A cukiság esztétikája a folyamatos körforgásban lévő, nagyszámú vizuális, főként digitális tartalmaknak köszönhetően a kortárs képzőművészekre is hatással van. Részletek itt.
Nyitva: 2023. november 12-éig

GULÁCSY. Na’Conxypan hercege. Gulácsy Lajos (1882–1932) életmű-kiállítása – Magyar Nemzeti Galéria

A mintegy kétszáz művet, azon belül 84 festményt felsorakoztató nagyszabású tárlat új összefüggések megvilágításával tárja fel Gulácsy művészetének változatos mélységeit. A tárlaton – a sok jól ismert remekművön kívül – Gulácsy több újabban azonosított alkotása látható, valamint olyan művek is, amelyek korábban még soha nem szerepeltek kiállításon. A festmények, rajzok, illusztrációk mellett Gulácsy-kéziratok, a művészről készült fotók, illetve kortársainak néhány jellemző alkotása teszik teljessé a tárlatot. A kiállítás minden korábbinál teljesebb képet ad a magyar századforduló és a korai modernizmus egyik legeredetibb művészének életművéről. Részletek itt.
Nyitva: 2023. augusztus 27-ig

 A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások – Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma

Mit jelent budapestinek lenni? Hogyan hat a főváros a lakóira és azokra, akik napjaik legalább egy részét benne töltik? Létezik-e olyan, képekből, hangokból, filmekből álló közös tudás, amiről tudjuk: ez a mi Budapestünk? A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2023. május 5-én nyitja meg A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítását, mely a városegyesítés 150 éves évfordulójának egyik kiemelt eseményeként közel egy évig lesz látogatható. Részletek itt.
Nyitva: 2024. március 31-éig

A jólfésültség története – Kiscelli Múzeum

A kiállításon arra keresik a választ, mik voltak a szépségipar fejlődésének főbb mozgatórugói, állomásai, kik voltak meghatározó szereplői, és hogyan váltak az elmúlt 150 évben világviszonylatban is jól fésültté a budapestiek? A jólfésültség története – Fodrászipari forradalom Budapesten című a haj és az arcszőrzet gondozásának társadalomtudományi, muzeológiai feltárására tesz kísérletet, ahogy az elmúlt 150 évben Budapesten megmutatkozott. A bemutatott tárgyakat és fodrászipar-történeti dokumentumokat a Kiscelli Múzeum, társmúzeumok és nagylelkű magángyűjtők anyagából válogatták. Részletek itt.
Nyitva: 2023. október 31.

Megérkeztünk – Néprajzi Múzeum

A Megérkeztünk című tárlat az elmúlt másfél évszázad múzeumi munkájának eredményeiről beszél, egyszerre mutatva be a legelső, 19. század közepi gyűjtéseket és a legújabb szerzeményeket. A kiállításba azonban nem csak ikonikus tárgyakat válogattak be a kurátorok: az itt látható több mint száz tárgy jelentős része ritkán vagy sohasem került ki a raktárból, most azonban a gyűjtemény legnépszerűbb darabjaival közösen tárják fel a Néprajzi Múzeum múltját és jelenét. Részletek itt.
Nyitva: 2023. szeptember 3.

Nekünk írták a dalt! A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig – Magyar Zene Háza

A Zene Háza időszaki kiállítása igazi időutazást ígér egy olyan korba, ami minden bizonnyal sokaknak ismerős, talán nosztalgikus, de mindenképpen megkerülhetetlen. Izgalmas technikai megoldásokkal kalauzolják a közönséget a magyar popzene első bő három évtizedén át társadalmi, politikai és szociológiai kitekintéssel. A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, melyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. Részletek itt.
Nyitva: 2023. október 29-éig

H.A.S. Háromfogásos gyomortörténelem – Aquincumi Múzeum

A „Háromfogásos gyomortörténelem”, vagyis a múzeum által felölelt három régészeti kor segítségével szeretnének ízelítőt adni, az előttünk élő népek táplálkozási lehetőségeiről, szokásairól, olykor túlkapásairól. A látogatóknak bepillantást nyújtanak az őskőkori ember étkezésétől kezdve, az ókori (római) ember táplálkozásán át, egészen a népvándorláskor végéig (késő avarkor) élő népek konyhájába. Lesz szó ínségről, bőségről, puritán étkezésekről és fergeteges lakomákról is. Részletek itt.
Nyitva: 2023. december 31-ig

A Játékszerek Anno 25 éve – Több mint egy bolt! – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Nemrég ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a régi játékok hasonmás változatait árusító „Játékszerek Anno” üzlet, mely a budapesti Nyugati pályaudvar közelében, a Teréz körút 54. sz. alatt található. A régi idők játéküzleteinek hangulatát megidéző hely azonban nem csupán egy játékbolt, hanem a hajdanvolt játékszerek kiállítóterme, a tulajdonosok révén egyúttal a játékkultúra kincseinek őrzője és népszerűsítője. A másolatokon túl a Játékszerek Anno Stúdió által kifejlesztett formatervezett játékok több darabját is bemutatjuk. A tárlatot a játékok működését szemléltető videók és kipróbálható játékok (az üzlettulajdonosok saját fejlesztésű építő-, és mozgásfejlesztő játékai, Anker kőépítő) színesítik, melyekkel bárki próbára teheti ügyességét. A kipróbálható játékok közül a legkisebbek számára ajánljuk a hintaboszorkányt, mely egy 1920-as évekbeli játék másolata. Részletek itt.
Nyitva: 2023. augusztus 27-éig

Bukta Imre: Műveljük kertjeinket! – Godot Intézet

A művész születésének 70. évfordulója alkalmából létrejött tárlaton kizárólag új művek jelennek meg. A művész a legkorszerűbb technikákra épülő látvánnyal közvetíti azt a világot, ami körülöleli őt a vidéki Magyarországon. A kivételes művészeti esemény több mint 1000 m2-en, a Godot Kortárs Művészeti Intézet óbudai, négyszintes kiállítóterében látogatható. Részletek itt.
Nyitva: 2023. augusztus 26-áig

+1

100 év szezon – Építészeti emlékeink a Balaton-parton – szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban

A tablók egy-egy ma is álló balatoni épületet hoznak el ide, a Duna-partra, bemutatva egyik oldalon jelenkori arcát, funkcióját és építészeti karakterét, a másik oldalon archív életképeken keresztül visszaidézve száz év nyarának emlékeit. Részletek itt.
Nyitva: 2023. szeptember közepéig

Nézzétek meg kedvenc augusztusi fesztiváljainkat is!

Nyitókép: A cukiság faktor / Ludwig Múzeum

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot, amit a felnőttek is szeretni fognak!