Itt jártunk – A Szifon, jan. 31.
A Szifon egy olyan közösség, illetve közösségépítő csoport, akik próbálnak segíteni tanácstalan szülőknek, nagyszülőknek bizonyos gyerekneveléssel kapcsolatos problémáknál. A Szifon név A Szülő Is Fontos rövidítése.
Havonta egyszer a MOM-ban tartanak előadásokat. Január végén Bódi Barbara fejlesztőpedagógus, konduktor-tanító, nem mellesleg három kamasz anyukája tartott előadást gyerekeink gesztusnyelvéről. Jó volt az interakció a közönséggel, sok volt a szemléltető feladat és hozzászólás. Mi szokás szerint két gyerekkel mentünk. Az egyik majd ellesz a hátamon, a nagyobb meg ha nagyon nem bírja, ott a Zurgó-dió táncház. Pozitív csalódás volt, hogy nemcsak játszószőnyeg volt a kis teremben sok-sok játékkal, hanem még az előadásra is tudtunk figyelni, mert közben vigyáztak rájuk, mégis egy térben lehettünk. Közben a Rainbow Könyvközösség jóvoltából könyveket is vásárolhatunk.
Következő időpont: február 28., 18:00, MOM, belépő: 500 Ft.
Téma: Szexuális felvilágosítás másként (előadó: Hajduné Horváth Márta családpedagógus)
A szülők számára komoly dilemmát okoz, hogy mit mondjanak el a szexualitással kapcsolatban a gyereknek és mit ne. Vannak, akik kerülik a témát és tabuként kezelik, míg mások nyíltan és természetesen beszélnek erről. De egy dolog biztos, a gyerekek előbb-utóbb, és inkább előbb, úgyis mindenre rájöttek. Csak az nem mindegy, hogy mindezt miként teszik. Manapság a helyzetet az is nehezíti, hogy az internetnek köszönhetően túl korán vagy nem megfelelő információhoz juthatnak gyermekeink, ezért a szülők felelőssége talán még nagyobb, mint korábban…
Fotók: Szifon