Ilyen lett a felújított Szabadság téri játszótér
Újra látogatható a Belváros-Lipótváros Önkormányzat által felújított, korszerű eszközökkel, izgalmas játékokkal felszerelt Szabadság téri játszótér.
A Belvárosban az elmúlt két évben több új játszóteret adtak át: a vadonatúj Bástya parkban, a Hild téren Kufli játszóteret, illetve 2024 áprilisában a Szabadság téri játszóteret.
A gyermekek biztonságát szem előtt tartva a korábbi négy bejáratból kettőt megszüntettek, a megmaradó két bejárat pedig egy-egy kaput kapott, ezáltal a játszótér zárhatóvá vált. A környezettudatosság jegyében a korábban is itt álló, kedvelt játszóeszközök egy részét felújították, de számos új elemmel is bővítették a játszóteret. A gyerekek a jövőben már nemcsak a felújított kisvonaton, de egy csúszdával egybekötött kockaváron, 3 féle, több korosztálynak szóló hintán (babahinta, laphinta és fészekhinta), forgó játszóelemeken, trambulinon, egy speciálisan kialakított, akadálymentes, napvitorlával árnyékolt homokozóban is játszhatnak, amelynek létrehozásához az újrahasznosítás jegyében a korábbi játszótéri gumiburkolatot felhasználták.
Számos olyan játszóelemet is elhelyeztek, amelyek fogyatékkal élő, vagy mozgásukban korlátozott gyermekek számára is használhatóak, így biztosítva minden gyermek számára az önfeledt és közös játék örömét. A játszótér magja – egyrészt az akadálymentesség biztosítása, másrészt a biztonság érdekében – ütéscsillapító és egyben vízáteresztő gumiburkolatot kapott, amelynek részeként egy egybefüggő kismotorpályát is kialakítottak.
A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak a fák, növények védelmére, a korábban itt lévő cserjék csak átültetésre kerültek, de helyben maradtak, illetve az itt álló fák közül volt olyan, amelyik talajcserében részesült, hogy jobban fejlődjön. A játszótéren immár 21 fa áll, amelyből 4 fát (2 virágos kőrist, 1 díszcseresznyét és 1 júdásfát) most ültettek el. A növények vízutánpótlásáról gyökéröntöző berendezés gondoskodik. A játszótéren 9020 évelő növényt is telepítettek, a zöldfelület méretét pedig közel 900 négyzetméterre növelték. A játszótéren helyet kapott még egy, a vízét helyben szikkasztó ivókút, 10 pad, valamint 4 új hulladékgyűjtő.
Belváros legújabb játszóterét az V. kerületi családok egy nagyszabású megnyitó esemény keretében vehették birtokba, ahol koncertekkel, gyermekműsorokkal, bábjáték automatával, arcfestéssel, lufihajtogatással, óriásbubi-show-val várták a látogatókat.
Forrás: Belváros Önkormányzata