Itt jártunk – Megnyílt a Holnemvolt Park

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

holnemvolt_park_plakat

A Park megújult és Holnemvolt Vár néven működik tovább, itt találjátok beszámolónkat az új helyszínről! Ma 13 órakor nyitotta meg kapuit a volt Vidámpark területén a Holnemvolt Park. A bejáratánál gólyalábasok és zsonglőrök fogadtak minket, majd olyan érzésünk támadt, mintha egy Hrabal-Jiří Menzel filmbe csöppentünk volna. A központi részen fúvós zenekar köszöntötte az egybegyűlteket, és az itt található vendéglátóipari egységben pincérek karjukon fehér konyharuhával békebeli ebédet szolgáltak fel. (Csak a hangulat békebeli, de a rántott sajtot senkinek nem ajánljuk. Ha éhesek vagytok, akkor inkább a Lacikonyhát, ne a Kertvendéglőt válasszátok.)

DSCF3657

DSCF3661

Ezen a részen alakították ki a Marica Bábszínházát is, ahol hétvégenként előadásokkal fogadják majd a gyerekeket. Mögöttük a tevék kaptak új kifutót. Van két körhinta gyerekeknek, egy a felnőtteknek is! és dobálós céllövölde. Az Elvarázsolt Kastély mellett Kalandparkot építenek, a régi dodgem épületében alakították ki a Papagáj Parádét, mellette a flamingók kaptak helyet. A Vasúttörténeti Park egyik kerti vasútja is kitelepült, bár a pálya elég kicsi és nem túl szép a terület. Láttunk még teknősöket, alpakát, vaddisznót kicsinyeivel, állatsimogatót, lovakat, tengerimalac várost is.

DSCF3679

Több kiállítást is megnézhettek, érdemes: az egyik a Vidámpark régi játékairól, tárgyairól szól (Bástya elvtárs mellé is beülhettek egy szellemvasutas kocsiba), a másik egy fotóválogatás az Állatkert és a Vidámpark múltjáról. Az játékok többsége zsetonnal működik (1-2-3 zseton 1 menet, 1 zseton 200 Ft), amelyeket több helyszínen és automatákból is megvásárolhattok. Az ajándékbolt mögött bringatárolót is kialakítottak, ha nem akarnátok a parkolással vesződni, ami szinte lehetetlen a Ligetben hétvégenként.
Valahogy úgy élt emlékeimben, hogy nem szeretem a Vidámparkot, aztán rájöttem, hogy csak azt a részét nem szerettem, ami a hánytatós játékokról és a gagyi zenéről szólt. Viszont most elkapott a nosztalgia és a hangulat (pedig nem vagyok egy nyálas alkat) a Mesecsónak, Hullámvasút, Barlangvasút és a régi játékok kapcsán, és legszívesebben itt töltöttem volna az egész délutánt. Kicsit békebeli, kicsit retro, kicsit félkész, (de a miénk..) és még biztosan nagyon sokat fog fejlődni.

flamingok

vaddiszno02 foto Bagosi Zoltan

tevek

ÁLLATOK
A struccok bemutatására a helyhiány miatt már évek óta nem volt lehetősége az Állatkertnek, de a Park megnyitásával, erre is adott a lehetőség. Összesen 125 rózsás flamingó vette birtokba a dodzsem épülete mellett, az egykori sétányon kialakított új kifutót. A kétpúpú tevék is átköltöztek. Az Akvárium épülete melletti kifutójukat már pár hete megszüntették, a karavánt pedig egyszerűen átvezették új otthonába. Emellett a Magyar major, az állatsimogató is lesz és a póni park is üzemel majd. A mentett madarak és a tengerimalac város, a lámák és a szurikáták (egy része) is átköltöznek. A vaddisznók is birtokba vettek egy területet, sőt kismalacok is születtek az elmúlt hetekben.

cellovolde_eszkozei08

JÁTÉKOK
Az egykori vurstlik hagyományos világát felidéző játékok mellett értékes műemléki játékokat is felújítottak. A csodaszép Körhinta, a felújított Hullámvasút, a Mesecsónak, a Barlangvasút, a Dzsungel Mesevasút, az Elvarázsolt Kastély, a Hordó, a Láncos felnőtt körhinta, a Kis láncos gyerek körhinta, a Gyermek Ringlispil, a Gyermek Kisvasút, és a nyár közepétől üzemelő műemlék céllövölde várja a kicsiket és a nagyokat. Négy műemléki oltalom alatt álló játékot örökölt meg az Állatkert az egykori Vidámparktól: a hullámvasutat, a mesecsónakot, a körhintát és a barlangvasutat. A játékok mind a második világháború előtti időkből valók, kettő közülük egykor a vurstli, kettő pedig az Angolpark területén működött.

DSCF3701

Kalandpályákat is kialakítottak az elvarázsolt kastély szomszédságában (még készülőben), köztük a majomfa mászót, a bungee-trambulint, egy csúszópályát, a nagy kalandpályát, a mászógépet és a pedálos go-kartot. Olyan hagyományos vásári játékokkal is várják a közönséget mint a kacsaforgató, a halacskás pecázó, a karikadobáló, a dobozdobó vagy a célbadobó. Több játszótér is nyílik a területen a Manófalva (kis faházikókkal, fedett részen a Tengerimalac város mellett), a Krokodilos Játszótér (a csúszda nagyon jól csúszik, legnagyobb hiányossága, hogy nincs árnyék), a Tükörútvesztő és a Szép Játszótér (a nyár közepétől látogatható).

strucc

ÁRAK
Állatkerti belépőjeggyel és bérlettel is látogatható a Holnemvolt Park, közvetlen átjárással az Állatkert területéről (a nagyjátszótér és a Szavanna kifutó mögött tudtok átmenni). Aki csak a Parkba szeretne ellátogatni, 500 Ft-ért vásárolhat belépőt. A belépőjegyekkel minden állat, valamint a kiállítások is megtekinthetők, és a játszóterekre is be lehet menni. A további attrakciók és játéküzemek zsetonokkal vagy külön jeggyel vehetők igénybe. A mesecsónak, körhinta, elvarázsolt kastély pl. 200 Ft/fő/menet, a hullámvasút, barlangvasút 400 Ft/fő/menet áron vehető igénybe. A további árakat és szolgáltatásokat itt találjátok.

NYITVATARTÁS májustól augusztusig:
hétfőtől csütörtökig: 10:00-18:00 (belépés: 17:00-ig)
péntektől vasárnapig + ünnepnapokon: 10:00-19:00 (belépés: 18:00-ig)
Póni lovaglás:

hétfőtől csütörtökig: 11:00-14:30 és 16:30-17:00
péntektől vasárnapig: 11:00-14:30 és 16:30-18:00
Tevegelés:
minden nap 14:30-16:30
Állatsimogatók:
dámszarvas: minden nap 12:00-14:00
alpaka: minden nap 10:00-12:00 és 14:00-16:00
Papagájparádé kezdési időpontok:
hétfőtől péntekig: 15:00 órakor és 17:00 órakor
szombaton: 11:00, 14:00, 15:30 és 17:00 órakor
vasárnap: 11:00, 14:00, 15:30
Bábszínház:
15-20 perces előadások
szombat és vasárnap 11:00 órától folyamatosan

A Holnemvolt Park részletes térképét itt találjátok, pdf formátumban pedig innen letölthetitek.

A Park megújult és Holnemvolt Vár néven működik tovább, itt találjátok beszámolónkat az új helyszínről! 

 Fotók: Állatkert / Bagosi Zoltán, Minimatiné