Hétvégi programajánló – nov. 14-16.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

alomgubok

Mi már péntek délután elkezdjük a hétvégét, mert Szása, a szibériai kistigris könyvbemutató és foglalkozás lesz a Két Egérben. Ha Budán jártok, Gévai Csilla diafilmet vetít az új Pagonyban, ahova azért is érdemes lesz beugrani, mert kuponnap lesz. Ha a hétvégi tömeget szeretnétek elkerülni, akkor már péntektől vár benneteket a BabaMama Expo a Papp László Sportarénában vagy az Orchidea kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban. Szombaton többek között a StúdióK, a Mesemúzeum, a Müpa jó programokkal készül vagy irány egy jó séta a Műcsarnok körül. Vasárnap is érdemes lesz elindulni, hiszen a BJC-ben a Kiskalász szülinapozik, robotokat építhettek a Hátsó Kapuban, a Zeneakadémián és a MOM-ban is hangszerekkel ismerkedhettek. Programajánló a Minimatinétól!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

1461174_581085125300113_778831492_n

„Gondoskodom, tehát megyünk.” – A Papp László Sportarénában idén is vár Benneteket 9. alkalommal a BabaMama Expo november 14. és 16. között, illetve testvérrendezvénye a 4-12 éves korosztálynak szóló Gyerekvilág Élményhétvége számtalan helyszíni programmal, foglalkozással és játékkal, és az idei évben kiemelt témaként foglalkozva az egészségtudatossággal és kultúrával. Találkozhattok a Tévé Macival és Süsüvel, megnézhetitek a Maci-Pecót, és a gyerekek kipróbálhatják magukat a Hetedhét Gyerekhíradó helyszíni stúdiójában is. Lesz még utazó planetárium, Hot Wheels pályák és autók, LEGO és DUPLO sarok és mini KRESZ pálya. Vasárnap 13 órakor fellép az Alma együttes. A rendezvényre váltott belépőjegyek 2000 Ft értékben levásárolhatóak az eMAG.hu webáruház oldalán. Az akció pontos részleteit itt találjátok. 12 éves kor alatt a rendezvény ingyenes!

Orchidea_kiallitas

A Magyar Orchidea Társaság idén második alkalommal rendezi meg orchidea és bromélia kiállítását a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban november 14. és 16. között. Ebben az évben az egyik legszebb, az orchideák 200 éves történelme során a legkeresettebb, leginkább csodált és legkedveltebb orchidea nemzetséget mutatják be: a CATTLEYÁT. A kiállítást kísérő vásáron pedig növény kedvenceitek számát gyarapíthatjátok hazai és külföldi kereskedők kínálatából. 10 órától 18 óráig várnak benneteket mindhárom napon. Jegyárak: felnőtt: 1600 Ft, gyermek (6-18 éves korig) 1200 Ft, nyugdíjas (62 év felett) 1200 Ft, családi (2 felnőtt és 2-3 gyermek) 4400 Ft.

kockabirodalom

November 14-től a Király utcai VAM Design Centerben látható a Kockabirodalom – Építsd meg az álmaid! című kiállítás, mely az első utazó tudományos építőkockás kiállítás. Fondorlatos történetek, izgalmas kísérletek és építőkocka modellek építésével vezet be a tudomány, technika, technológia, művészet és matematika világába. A mai kor gyerekei a technológia világában nőnek fel; a legújabb szerkentyűk az életük részét képezik. A játszóházban építőkockák tízezrei várjak a látogatókat korosztálytól függetlenül, hogy mindenki elkészíthesse saját modelljét. A Megamax moziban a legújabb és legsikeresebb építőkockás mesék várják a gyerekeket. A Tanulószobában 30 perces vezetett foglalkozásokon különböző szerkezeteket és gépezeteket lehet építeni oktatók segítségével, miközben a gyerekek megismerkedhetnek a fizikai alapvetésekkel. Jegyárak: hétköznapi gyermek (2-14 év): 2100 Ft, hétköznapi felnőtt: 2400 Ft, hétköznapi családi: 6900 Ft, hétvégi gyermek: 2400 Ft, hétvégi felnőtt: 2900 Ft, hétvégi családi: 8200 Ft. Foglalkozás: 600 Ft.

PÉNTEK

szasa

Hová tűnhettek Szása, a szibériai kistigris csíkjai? Erre és más hasonló kérdésekre kaptok választ, ha elmentek a Két Egérbe pénteken 18 órára. Vajda Éva, a szerző és Nagy Diána, a könyv illusztrátora vár benneteket. Szásáról a szerző, Vajda Éva, az illusztrátor, Nagy Diána és a Móra Könyvkiadó főszerkesztője, Dian Viktória beszélgetnek majd. A kiállításon a kiadvány illusztrációi tekinthetőek meg. A kisebbek a helyszínen rajzolhatnak és dedikáltathatnak (ez utóbbit persze a szülők is). Ingyenes!

mino_es_csipek

Pénteken 17-18-ig a Bartók Béla úti Zöldpolc boltban Mimó és Csipek báb- és kézműves foglalkozással várnak benneteket. Cserke a róka segítségével a gyerekek az energiatakarékosság meglepő trükkjeit ismerhetik meg. Jelentkezni emailen vagy telefonon lehet névvel és életkorral. Ajánlott életkor: 5-8 év. Ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

alomgubok_02

17 órától Gévai Csilla vetít nektek diafilmeket az új Pagonyban a Bartók Béla úton: Bogyó és Babóca: A boszorkányok, Az álomgubók, Kismarkoló. Beszámolónkat a megnyitóról itt olvashatjátok. (Pénteken egész nap mindkét Pagonyban kuponnap lesz, tehát 35%-os kedvezménnyel vásárolhatjátok meg saját kiadású könyveiket.) Ingyenes!

tazlo_tanchaz

18 órától az Eötvös10-ben Tázló táncházzal (500 Ft), a MOM-ban a Zurgó Dióval (300 Ft) várják a táncoslábú kicsiket és nagyokat.

SZOMBAT

kistigris_csikozo

Szombaton is ellátogat a Két Egér Színes Egér foglalkozására Nagy Diána, akivel a kisebbek 11 órától visszaszerzik Szása, a szibériai kistigris csíkjait; a nagyobb óvodások és kisiskolások pedig a Hánylábú című foglalkoztatóval ismerkedhetnek meg. Belépő: 500 Ft, levásárolható.

kisgombos

Pénteken és szombaton 10 és 18 óra között Családi Játéknapokkal vár benneteket a biatorbágyi Kisgombos. Közel 60 logikai és társasjátékot próbálhattok ki a 2 éveseknek szánt fejlesztő játékoktól kezdve a nagy családi, stratégiai játékokig. Láttátok már a 7 csodát kibontva? Játszottatok már Szuperfarmert, Bang!-et vagy Dobble-t? Próbára tettétek már magatokat a Chocholate Fix feladványaival? A Djeco kártyajátékok tényleg nem csak szépek, de okosak is? Ingyenes!

10:00 és 12:30 között a budakeszi Betűtészta Könyvesboltban sütőtökös muffint és papírmasét gyárthattok a Cellux Csoporttal. Részvételi díj: 1600 Ft, még van pár hely, jelentkezés: info@betuteszta.com.

dalolka

10 és 11 óra között az Eötvös10-ben Kárász Eszter gyerekdalokkal, versekkel, mondókákkal, interaktív játékkal, hangszersimogatóval vár benneteket. Belépő: 600 Ft/fő.

vuk

10 órakor mutatják be a Madách Színházban a Vuk című musical gyerekeknek. Az előadás Fekete István kisregénye alapján készült. Jegyár: 600-1500 Ft.

koraszulott

10 és 17 óra között a Pető Intézetben a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület idén harmadik alkalommal rendezi meg a Koraszülöttek Világnapja magyarországi eseményét. Várják az érintett családokat, ismerősöket, támogatókat, illetve a kapcsolódó szakmák képviselőit. Az EFCNI (European Foundation for the Care of Newborn Infants) irányelveinek megfelelően szimbólumként egy szárítókötelet feszítenek majd a rendezvény helyszínén babazoknikkal, amelyből minden 10. apró méretű lesz, jelképezve a koraszülött babát. A részleteket itt találjátok.

bekakiraly_borito

11 órától a Mesemúzeumban A békakirály című mese után a gyerekek elkészíthetik a mese szereplőit, a „beszélő” békát, és a többieket. Így már otthon is könnyen előadható lesz a történet. Ajánlott korosztály: 4-8 éves korig. Belépő: gyerek 400 Ft, felnőtt 600 Ft.

kacskaringo_studioK

11 órától a StúdióK-ban a Kacskaringót nézhetitek meg: Színek vetélkedése – Bogaras mese – A csónak kalandja – A selyemhernyó története Klee, Kandinszkij és Hundertwasser képei nyomán. 3-6 éveseknek ajánlott. Jegyár: 1200 Ft/fő.

utazas-symphoniaba-fafuvosok-hang-szer-szam-original-53817

Az Utazás Symphoniába sorozat főszereplői a zene „szerszámai” – a hangszerek. Velük ismerkedhettek meg 11 órától az autentikus élő zene által, az azt megszólaltató szakértő muzsikusok segítségével. Találkozhattok a zenekarral és annak legfontosabb hangszercsoportjaival, ezúttal a rézfúvósokkal. 8-12 éveseknek ajánlott program. Jegyár: 1000 Ft. 16 órától ugyanezt a korosztályt várja a MUS-E kreatív művészeti foglalkozása szintén a Müpában. Jegyár: 1000 Ft.

seta_mucsarnok_korul

Tematikus séta indul 15 órától a Hősök teréről, melyet Schopp Ildikó szociálpedagógus vezet. 1000 méter és 1000 év távolságot tehettek meg térben és időben. Megvizsgálhatjátok a két szemben lévő – első pillanatra szinte ugyanolyan – épületet, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok homlokzatát, szemléltetve az építészeti stílusokat az ókortól a neoklasszicizmusig. A Műcsarnok épületét megkerülve eljuthattok az 56-osok teréig, majd vissza a Hősök terére. A program zárásaként mindenki önállóan megnézheti/meghallgathatja Az érzékelhető határán ‒ Más hangok című kiállítás különleges hanginstallációit. Részvételi szándékotokat feltétlenül jelezzétek a reischl.szilvia@mucsarnok.hu e-mail címen. Inkább nagyobb gyerekekkel ajánljuk ezt a programot. A séta és a kiállítás belépő díja: 1800 Ft/fő.

Kalaka_Foto_Lili Productions

16 órától a Kultúrkúriában a Kaláka mutatja be a Ragyog a mindenség számait, a kortárs erdélyi irodalom huszonnégy költőjének egy-egy gyerekversét. A kötet szerzőitől választott egy-egy vers szólal meg mint sziporkázó dalokká kibontott költemény, de természetesen nem hiányozhatnak a műsorból a több generáció által megszeretett dalok sem. 1 éves kor alatt nem ajánlott.

Budapest és a járművek szerelmeseinek ajánlott a Libri bemutatója a Katona József Színházban 16 órától. Hat évvel ezelőtt óriási sikert aratott a Közlekedik a főváros című könyv, ami Budapest tömegközlekedésének elmúlt hatvan évét mutatta be. Most itt a folytatás, pontosabban az előzmény! A Közlekedik a székesfőváros a korábbival megegyező módon és formában mutatja be a budapesti közlekedés 1914–1949 közötti időszakát. Nem tipikus közlekedéstörténet, nem járműtörténet, nem is társadalomtörténet, de mindenből akad belőle bőséggel, ráadásul fotók, karikatúrák, plakátok, jegyek, bérletek, karszalagok, képeslapok, részvények, bélyegek, újságcikkek, a cég belső rendeletei, igazgatósági üléseinek iratai, levéltárakba került utasítások színesítik. Legát Tiborral, Zsigmond Gáborral és Térey Jánossal Lévai Balázs beszélget majd. Közreműködik: Jordán Adél és Keresztes Tamás. 10 éves kortól ajánlott. A belépés ingyenes! A könyv a helyszínen 20% kedvezménnyel vásárolható meg.

Egy kirándulós programot is választottunk szombatra. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szervezésében november 15-én Családi Nap lesz Királyréten, amelynek témája a fák és a levelek. Helyszíne a kisvasútállomástól 2 percre található Erdei Iskola és Látogatóközpont. Részvételi díj: 1500 Ft/család. Kezdési időpontok: 11 és 14 óra. Bejelentkezési lehetőség a kiralyret@dinpig.hu e-mail címen. Bővebb információk: 06 27 585-625.

VASÁRNAP

mupa_cifra_palota

10 és 13 között vár benneteket a Müpában a Cifra Palota. Színpadi zenés, tánc- és meseelőadások, az előcsarnok többi területén zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok kapcsolódnak a programsorozat heti témájához. 0-tól 12 éves korig ajánlott. Ingyenes!

re-bot

Vecsei Ákos RE-BOT projektjének célja, hogy a robotika ne egy drága, misztifikált dolog legyen, hanem mindennapi, kézzelfogható, elérhető foglalkozás, amely szórakoztatva bevezeti a gyerekeket és fiatalokat a technológiai alapismeretekbe. A RE-BOT-ok korábban már több robotikai és innovációs versenyen is díjat nyertek és most a Hátsó Kapuban is bemutatkoznak. A REBOT foglalkozásokon a résztvevő gyerekek egy újszerű robot építőkészlet segítségével építhetnek újrahasznosítandó anyagokból guruló, lábakon járó, zenélő, harcoló robotokat, melyeket akár saját mobiltelefonjukkal, vagy egy számítógépes programmal irányíthatnak, programozhatnak is. Nem kell hozzá más, mint a kreativitás, fantázia és néhány üres doboz. Aki tud, vigyen magával androidos telefont, aki nem tud, annak a helyszínen biztosítanak. 10 órakor a Hátsó Kapuban várnak benneteket. 9 éves kortól ajánlott. Belépő: 500 Ft, családi 1000 Ft. A programra előzetes jelentkezést várnak az ungvaryfanni@gmail.com címen.

barsony_balint_hangszersimogato

Hangutazás és Hangszersimogató egy szabad zenei foglalkozás lesz gyerekeknek és szüleiknek ezen a vasárnapon 10:30-tól a MOM-ban. A foglalkozások célja az ismert és kevésbé ismert hangszerek hangjának megismertetése és az együttzenélés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Bemutatkozó hangszerek: Hangdrum, résdob, tibeti és nepáli gyógyító hangtálak, afrikai és táltos dobok, kavalok, tilikók, furulyák, gitárok, szaxofonok és több különlegesen egzotikus indiai hangszer. A foglalkozás vezetője: Bársony Bálint. Belépő: gyerek 1000 Ft, kísérő: 600 Ft.

szamar-a-torony-tetejen-072_foto_SchillerKata

„Merre induljon el Boldizsár, a nyughatatlan? Vajon megtalálja-e a holdat, ahol régen látott anyja lakik? Legalább is a Nagypapa, aki éjjel-nappal a tetőn ücsörög, ezt állítja. Csakhogy idegen városokon keresztül vezet oda az út. Előbb a veszedelmes szalmaboglya, azután egy tátott szájú kút, elveszejtő láp közepén sok-sok lidérc lakik, folyó felett hídpénzt szednek, mögötte a nagyváros! A hold bizony a város tornyán fészkel, mint egy fényes nagy madár, onnan indul útra, fel a magas égbe, s a magasból ki tudja… vissza a hajnalba. De addig még sok-sok veszély leselkedik Boldizsárra és hűséges bölcs szamarára, Zebulondra!” – Szamár a torony tetején most vasárnap 11 órától a StúdióK-ban. 6 éves kortól ajánlott. Jegyár: 1200 Ft.

kiskalasz

A Kiskalász zenekar 2009 januárjában született. Eddig megjelent lemezeiket Bartos Erika versei ihlették. Az első két albumot – a Zsákbamacskát és a Százlábút – jelölték Fonogram díjra az „Év gyereklemeze” kategóriában. 2013 őszére mindkét lemez aranylemez lett. A Hepehupa című nagylemezen érdekes mesét hallhattok egy pórul járt Gombáról, borzonghattok csörgőkígyótól, álmodozhattok eltévedt elefántról és még az is lehet, hogy kedvet kaptok egy kis palacsintasütéshez is. A Kiskalász 5. szülinapját a Budapest Jazz Clubban ünnepli ezen a szombaton 11 órától. Jegyár: 1000 Ft, családi 3200 Ft.

hattyuk_tava_mupa

Hogyan lehet egy teljes történetet kizárólag a zene és a tánc nyelvén elmondani? Milyen teljesítményekre képes az emberi test, amikor mozgásával a kifejezést akarja szolgálni? Hogyan lesz egy szomorkás hangulatú orosz népmeséből a világ egyik legismertebb és leginkább szívszorongató szerelmi története, amelyben a szerelem ármánnyal, a tiszta érzelem megfontolt gonoszsággal találkozik? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a Müpában 11 órától, amelyben Csajkovszkij örök életű balettja, A hattyúk tava kerül színpadra. Az előadás előtt 9:45-10:30-ig ráhangoló színház-pedagógiai foglalkozást tartanak, melyre előzetes bejelentkezés szükséges. Érdeklődni és jelentkezni a csip@mupa.hu címen lehet, a résztvevők pontos létszámának és életkorának megjelölésével. 10-14 éveseknek ajánlott program. Jegyár: 1500 Ft.

kovacsovics_fruzsina

Koncertjein Kovácsovics Fruzsi egy derűs, interaktív utazásra hívja a gyerekeket és a felnőtteket  ezúttal az Akvárium Klubba. A nézőtér játszótérré változik, van együtt mondókázás, együtt éneklés, Fruzsi megtanítja a pingvintácot, sőt azt is, hogy mi mindenre jó a hepperedeppe-heppendre varázsige…A koncert előtt és után játszóházzal várnak benneteket. Belépő: 700 Ft (lefogyasztható), 0-3 éves korig ingyenes.

Lisztkukacok_zeneakadémia

Emberi testet formázó lakkozott fa doboz, hosszú nyakkal és négy húrral, mi az? A válasz a kérdésre nem egyértelmű (pontosabban a kérdés nem elég pontos), hiszen lehet hegedű, brácsa, cselló vagy nagybőgő is. A Liszt-kukacok Akadémiájának keretében megrendezett, felsős általános iskolásoknak (és szüleiknek, nagyszüleiknek, dédszüleiknek) szóló hangszerbemutató sorozat második koncertjén a vonós hangszereket mutatják be 11 órától a Zeneakadémián.

http://www.youtube.com/watch?v=WuAMgOULHSw

A nemzetközi Diabétesz Világnapot minden évben november 14-én ünneplik. Ez a nap nem csupán a cukorbetegekről, érdekképviseletükről, hanem a cukorbetegség megelőzéséről és az egészséges életmódra való figyelemfelhívásról is szól. A Diabétesz Világnap tiszteletére idén november 16-án kilencedik alkalommal rendezi meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az Egy Csepp Világnapot a Syma Csarnokban. Ingyenes!

A legjobb programokért, beszámolókért, interjúkért látogassatok el a minimatine.hu-ra és FB oldalunkra.
Hamarosan érkezünk a legizgalmasabb adventi programokkal, ötletekkel és sok-sok meglepetéssel! Egyenlőre csak annyit mondhatunk, hogy érdemes lesz követni minket! 😉

Era kedvencei: Szása, a szibériai kistigris könyvbemutató és foglalkozás a Két Egérben, Kacskaringó a StúdióK-ban, robotépítés a Hátsó kapuban, Kisgombos Játék Napok
Rozi kedvencei: Szása, a szibériai kistigris könyvbemutató és foglalkozás a Két Egérben, Kaláka koncert, RE-BOT a Hátsó Kapuban