Gyerekprogramok otthonra – április 17-19.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szörnyen jó online kiállítás, szuper bábszínházi előadások, John Williams est remek filmzenékkel, sőt hangszerbemutató és zenés mesejáték is vár rátok ezen a hétvégén. Hoztunk nektek egy szuper társasjátékos válogatást is, és egy ingyenes könyvet gyerekeknek a koronavírusról.

Én kicsi szörnyem – My Little Beast – Online kiállítás

A Deák17 Galéria kiállításának középpontjában a kortárs magyar gyermekkönyvek szörnyképei és az Én kicsi Szörnyem című rajzpályázat gyerekalkotásai állnak. A tárlat lehetőséget adna közös gondolkodásra arról, hogy belső félelmeik vizualizálása miképpen segít a gyermek szorongásainak leküzdésében. A szörnyek ábrázolása meddig szorongásoldó és mettől kezdve szorongás keltő jelenségek? Miképpen kapcsolódnak a mai szörnyek az emberiség kollektív emlékezetében tárolt megannyi, archaikus képzeletbeli szörnyhöz? A kiállítást megnézhetitek online itt.

2 előadás a Vaskakas Bábszínházból

Április 17-én, pénteken 9 és 21 óra között éritek el a színház Pinnokio című előadását, illetve április 19-én, vasárnap 11 órától a Vaskakas Matiné keretében a VÍZ,VÍZ,VÍZ, TISZTA VÍZ c. előadást. Fogadjunk, hogy senki nem tudja, hogy mi a közös egy csaposban, egy kertészben, egy fodrászban és egy horgászban! Nem, nem! Nem jártak egy óvodába! Nem is szomszédok! Nem is szoktak együtt focizni! Nem a kedvenc játékuk a kvíz, nem a kedvenc ételük a gríz, nem a szerencse számuk a tíz, de éltető elemük a VÍZ, VÍZ, VÍZ, TISZTA VÍZ!

Fehérlófia és a Líra és Epika című előadások a Budapest Bábszínházból

Szombaton maradjatok otthon, már csak azért is, mert ismét 2 bábelőadást tesznek elérhetővé Budapest Bábszínház YouTube csatornáján. Délelőtt 11 órakor a gyerekeknek, este 19 órától a felnőtteknek, hiszen a #bábnemkorosztály. A Fehérlófia című előadás 6 éves kortól ajánlott. Az előadásról a következő hét péntekig várják a gyerekek rajzait a rajzpalyazat@budapestbabszinhaz.hu email címre, azaz 2020. április 24. 23:59-ig. A rajzokat a Bábszínház igazgatója, Ellinger Edina és Művészeti Tanácsa – Gimesi Dóra dramaturg, Hoffer Károly bábtervező, bábszínész, rendező, és Ács Norbert bábszínész – bírálja el. A nyertes rajzát közzéteszik közösségi oldalaikon, ő pedig a kedvenc bábjától, azaz az őt alakító színésztől kérhet személyes üzenetet, amit csak neki küldenek el. A felnőtteknek pedig 19 órától a Líra és Epika című előadást ajánljuk!

Csillagok, E.T. és a Potter fiú – John Williams est-online az Óbudai Danubia zenekarral, április 18., szombaton 16:00

Az Óbudai Nyár programsorozatában 2019. június 29-én elhangzott koncert ismétlését nézhetitek meg az Óbudai Danubia zenekar oldalán. Ha filmzene – akkor John Williams. Bár ezt a nevet kevesebben ismerik, mint a Star Wars, az Indiana Jones vagy a Harry Potter dallamait, ha máskor nem, talán most érdemes megjegyezni. A Cápától a Supermenig ikonikus filmek mindenki által egy csapásra felismerhető témáit jegyzi Williams, akinek legismertebb dallamaiból gyűjtöttek össze egy csokorra valót. Csupa olyan zenét, ami akár film nélkül is méltán lehetne világhírű.

Dzsungelmese a Bóbita Bábszínházból – április 18., 16:00

Ezen a hétvégén egy őserdei kirándulásra hívnak benneteket a Bóbita TV képernyőjén! Április 18-án, szombaton 16 órakor „Dzsungelmese, avagy Kisoroszlán keresi a sörényét”. Az előadás linkjét szombaton délelőtt teszik fel az eseményhez!

Kárász Eszter hangszerbemutató online – április 19., vasárnap 10:00

Kárász Eszter ismerteti meg kicsiket és nagyokat a hangszerek világával. Negyedórányi felüdülés vasárnap délelőttönként a Wesselényi17 Fb oldalán.

Üstökös Múmin-völgy fölött – M2 gyerekcsatorna, április 19, vasárnap 18:15

Egy napon Mumin arra ébred, hogy sűrű szürke por borítja Mumin-völgyet. Rosszat sejt, ezért legjobb barátaival, Maflival és Kószlászlbóklásszal tutajépítésbe kezd Mumin papa közreműködésével, hogy ejuthasson a Magányos Hegységben lévő csillagvizsgálóba és tanácsot kérjen az ott lakó bölcs professzoroktól. A finn animációs film 2010-ben készült.

Ingyen elérhető könyv magyar nyelven 4-10 éves gyerekeknek a koronavírusról!

Axel Scheffler, a Pipp és Polli sorozat szerzője, Julia Donaldson könyveinek állandó illusztrátora egyedülálló új könyvet jelentetett meg a koronavírus-járványról – és ez a könyv most ingyenesen elérhető, letölthető és terjeszthető bárki számára – a könyv magyarországi kiadójánál, a Pagonynál is. Ez a könyv fontos kérdésekre ad választ olyan egyszerű nyelven, amely könnyen befogadható 4-10 éves gyerekek számára is.

Szerencsés János zenés mesejáték

A SZERENCSÉS JÁNOS egy blues mesejáték, mellyel Szerda Árpád I. helyezést ért el 2018-ban, a BonBon Matiné fennállásának 20. évfordulójára kiírt zeneszerző pályázaton. Most meghallgathatjátok!

Jó ötletekért, programokért, hasznos információkért látogassatok el a Minimatinéra, csatlakozzatok közösségi oldalunkhoz vagy iratkozzatok fel heti hírlevelünkre!