Gyerekprogramok hétvégére – augusztus 27-29.

Hűvösebb idővel, de igazi fesztiválos hétvégével búcsúzik a nyár. A rengeteg budapesti esemény mellett még számos országos rendezvényt, pécsi és szegedi családi fesztiválokat is ajánlunk nektek augusztus utolsó napjaira. Íme a legjobb gyerekprogramok!
Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál – Budapest, Kultúrkúria, augusztus 26-29. (ingyenes, csak az esti programok fizetősek)

A Kultúrkúria szokásához hűen egy óriási fesztivállal zárja a nyarat. Fellép többek között a Vojtina Bábszínház, az Eszter-lánc Mesezenekar, a Kolompos, a Misztrál együttes, az Aranyszamár Bábszínház, az Álomzug Társulás és Halász Judit is, de lesz még kézműves foglalkozás, csillagászati bemutató és solymász bemutató is. Részletes program itt. Ingyenes! A programokat eső esetén zárt térben tartják meg. A megnyitóra és a Halász Judit-koncertre ebben az esetben az előadás előtt két órával sorszámot osztanak, mivel a színházterem befogadóképessége korlátozott.
TE!rézvárosi Fesztivál – Itt a TE! helyed! – Bp., Andrássy út, Kodály körönd – Izabella utca között, augusztus 27-29. (ingyenes, 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges)

Töltsétek együtt a nyár utolsó hétvégéjét az Eötvös10 Kulturális Központ remek programjaival! A Kisszínpadon pénteken 17 órától fellép a Veronaki, majd 18:30-tól a Pesti Magyar Színház Varázslatos mesedalok című előadását nézhetitek meg. Szombaton 10 órától az Apacuka koncertezik, de ezen a napon találkozhattok még Méhes Csabával, a győri Vaskakas Bábszínházzal, vasárnap pedig folytatódik a programkavalkád. A részletes programot itt éritek el. A programok ingyenesek, de védettségi igazolvány 18 éves kortól kötelező.
II. Kalandra Fül Fesztivál – Budapest Music Center, augusztus 28-29.

A Kalandra Fül Fesztivál Magyarország első klasszikus zenei fesztiválja, amely kimondottan gyerekeknek, kisgyermekes családoknak szól. Immár második alkalommal gyűjtik egy helyre a legjobb, legviccesebb és legszerethetőbb előadásokat, amelyek mind egy célt szolgálnak: szórakoztatva közel hozni a klasszikus zenét a gyerekek szívéhez. A fesztivál mindkét napjának délelőttjén a Zenekar két-két saját ifjúsági produkciója lesz látható (Tom, a virtuóz, Fúgafogó, Mozart, a csokigolyók sztárja, Szimfonikus táncház), további három előadás kifejezetten erre az alkalomra készül koprodukcióban, az utolsó produkció pedig – Tallér Zsófia: Leánder és Lenszirom – a Magyar Állami Operaház vendégelőadása, amelyet az Eiffel Műhelyházban láthat a közönség Hamar Zsolt vezényletével. Jegyár koncertenként 14 éves kor alatt: 800 Ft, felnőtteknek: 1200 Ft. A kísérőprogramok ingyenesen látogathatók. A részletes programot itt éritek el.
Márai Kult – Nyitott kapuk – I. ker. Krisztina tér 1., augusztus 27-29. (ingyenes, 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges)

A Márai Sándor Művelődési Ház háromnapos megnyitója a szeptembertől várható repertoárból kínál ízelítőt. A részletes programot itt éritek el. A programok védettségi igazolvánnyal látogathatók!
Kert a Köbön Fesztivál – Vácrátóti Botanikuskert, augusztus 27-29.

Tölts el egy délutánt vagy akár három napot ökológusokkal, hogy kipróbáld, milyen lennél énekesmadárként, vagy vegyél részt éjszakai denevérhang-vadászaton, barátkozz össze valódi pásztorokkal, kalandozz a végtelen sztyeppék világában, odúk és holtfák között vagy párás trópusi köderdőben. Interaktív programok, gyerekfoglalkozások, izgalmas előadások és beszélgetések, esténként Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint, Aurevoir és Szabó Balázs Bandája koncertek várnak. Gondolkozz ökológusként! Részletes program itt. Jegyvásárlás itt. Jegyár: 800-1400 Ft.
Szamárfül Családi Fesztivál – Pécs, Zsolnay-negyed, augusztus 27-29. (ingyenes)

A Zsolnay Kulturális negyed gyönyörű környezetében zajló nyárzáró móka középpontjában a gyerekek, a család, a közös játék és az élmények állnak. Pécs kulturális városrésze az iskolakezdés előtt óriási játszóházzá változik, ahol a kézműves és zenei foglalkozások mellett színházi és bábszínházi előadásokra is ellátogathatnak kicsik és nagyok egyaránt. A fesztivál ideje alatt kirakodóvásár várja a kézműves portékák szerelmeseit. Fellépők: Szélkiáltó, Kolompos, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Csurgó, Kiskalász, Szalóki Ági, Vivat Bacchus, Rutkai Bori Banda, Bogár Muzsika, Apacuka, Bóbita Bábszínház, Matta Lóri Bábszínháza, Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Bóhóc Brigád, Hangerdő Társulat és még sokan mások. Részletek itt. Ingyenes!
Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva – Szentendre, augusztus 27-29. (a legtöbb program ingyenes)

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre megmutatja sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet tölti meg a belvárost. A kínálatban megtalálható a Házak, udvarok, házigazdák programsorozat, a koncertek, a Fő téri gyerekprogramok és esti fényfestés, GastroArt, a tematikus városi séták, az erre az alkalomra készült tárlatok, kiállításmegnyitók és színi előadás. A rendezvény ingyenes, egyes programjai belépőjegyesek. Részletek itt.
SZINkópé fesztivál – Szeged, Erzsébet Liget, augusztus 28-29.

Előadásokkal, koncertekkel, interaktív játékok egész sorával várják a családokat Szegeden! Ott lesz velük Fabók Mancsi (szombat 10 óra), és megtudjuk azt is, hogy miért nem szabad horgászni a ligetben (vasárnap 10 óra). Érkezik Vitéz László (szombat 16 óra) és az ő olasz rokona, Pulcinella is (vasárnap 16 óra). Zenél Rutkai Bori a Bandájával (vasárnap 18 óra) és a Szélkiáltó zenekar (szombat 18 óra). Lesz Tekergőtér interaktív játékokkal, Tintaló Cirkusz és sok-sok kartonból építenek nektek egy kereskedelmi kikötőt, Port Ciggedin néven a Papír Paníros srácokkal is. A fesztivál időtartama alatt csak a helyszínen van lehetőség jegyet vásárolni. 3 éves kor alatt ingyenes a részvétel. Napijegy 1500 Ft/fő, jegyvásárlás itt.
Ikarus-hétvége az Északi Járműjavítóban! – Északi Járműjavító – augusztus 28-29.

Számos legendás Ikarus buszt állít ki a Közlekedési Múzeum augusztus 28-án és 29-én 12:00 és 19:00 között új otthonában, a X. Kőbányai út 30. szám alatt található Északi Járműjavítóban. Busz- és vonat rajongóknak kötelező program! Az eseményen először láthatja a közönség a Közlekedési Múzeum gyűjteményfejlesztési programja keretében restaurált legújabb járművét, egy Ikarus 66-ost, népszerű nevén Farost is! A programon normál megváltott belépőjeggyel lehet részt venni, amelyet online a https://jegy.kozlekedesimuzeum.hu/ címen lehet megvenni, illetve a helyszínen is kaphatók jegyek.
BakátsFeszt – Nehru part és Bakáts tér, augusztus 28-29. (a legtöbb program ingyenes)

Többek között a Magyar Népmese Színház (szombaton 10:00), az Eszter-lánc mesezenekar (vasárnap 11:30), Bognár Szilvi (szombaton 11:30) is vár benneteket a hétvégén a BakátsFeszten a Bakáts tér környékén és a Nehru parton. Részletek itt. A legtöbb program ingyenes!
Kőbányai Rendvédelmi Napok – Óhegy park, augusztus 28-29. (ingyenes, 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges)

Hétvégén kerül megrendezésre a XIV. Kőbányai Rendvédelmi Napok! Színes programokkal várnak mindenkit az Óhegy parkban. Részletek itt. Ingyenes!
Veszprémi Utcazenei Fesztivál – Veszprém, Belváros, augusztus 25-28. (ingyenes)

Ebben a 4 napban ellepik Veszprém utcáit a különféle zenei formációk és 5 színpadon zajlik majd a verseny és persze a közönség szórakoztatása. Részletes program itt. Ingyenes!
Bébi Úr: Családi ügy – premieres film
A Bébi úr – Családi ügy ott folytatja, ahol az első film befejeződött. A fivérek már felnőtt férfiak, de testvéri viszályuk felnőttkorban is folytatódik. Alig beszélnek egymással. Tim abban a házban él a családjával, ahol felnőtt. Otthon ülő apuka, és még mindig élénk a fantáziája. Feleségül vette Carolt, és két lányuk van. Az idősebb Tabitha, a fiatalabb Tina. Ted pedig menő üzletember, és szupersikeres. Semmire sem emlékszik abból, hogy ő volt a Bébi úr, de az első filmben arról álmodott, hogy sarokirodája lesz saját, külön bejáratú vécével. Augusztus 26-ától a mozikban. 6 éves kortól ajánlott.
AUGUSZTUS 27., péntek
Állatkertek Éjszakája 2021 – országszerte, több helyszínen

Augusztus 27-én este változatos programokkal, érdekességekkel, éjszakai látványosságokkal várnak benneteket az ország számos állatkertjében, többek között a Miskolci Állatparkban, a Veresegyházi Medveotthonban, a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A részletes programokat megtaláljátok az egyes állatkertek, vadasparkok weboldalán.
AUGUSZTUS 28., szombat
Gólyabúcsú – Kerti nyomozós játék a Jókai-kertben, szombaton 10:00-12:00 (regisztrációs)

Augusztus közepétől már gyülekeznek a gólyák, hogy laza csapatokba verődve nekivágjanak a több ezer km-es vándorútjuknak Afrika felé. A programon a fehér gólyák életével, szokásaival ismerkedhetnek a családok, s tudásukat nyomozós játékon bizonyíthatják. Kutakodj a térképen, oldd meg a feladványokat, fejtsd meg a kódot, s már el is jutottál a megfejtéshez! A programra előzetes regisztráció szükséges a rendezveny@dinpi.hu címen a résztvevők számának és telefonos elérhetőség megadásával. Jegyár: 1000-1700 Ft.
Gryllus Vilmos szabadtéri koncert – Budaörs, postART, szombaton 10:00

Koncert az egész családnak! Búcsúztassuk együtt ezt a nyarat Gryllus Vilmos csodálatos dalaival a PostART kertjében! Jegyár: 2600 Ft/fő.
Családi nap – Dunakeszi, Barka Állatsimogató, szombaton 10 órától

Egy igazi nyárzáró állatos nappal készülnek nektek a Dunakeszi határában található Barka Állatsimogatóban. A részletes programot itt éritek el. Részletek itt. Belépő: 1500 Ft/fő, 4 év alatt ingyenes.
Ametist Bábszínház: MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték – Margitsziget, Interaktív Meseszínpad, szombaton 10:30 (ingyenes, regisztrációs)

„Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola és belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó! – Tudod mit, te Mazsola? Maradj itt nálam! Úgy is mindig egyedül vagyok, s hacsak nem fúj erre a szél egy-egy újságlapot, bizony, sokat unatkozom magamban.” A bábelőadásra itt tudtok regisztrálni.
Számoljuk meg együtt a peléket! – Királyrét, Hiúz Ház, szombaton 11:00 (regisztrációs)

A királyréti madárodúk társbérlői a nagy pelék. A vendégeknek lehetőségük lesz betekinteni a védett kisemlősök hálószobájába és kedves családi életükbe. Előzetes bejelentkezés szükséges! Jegyár: 650-1100 Ft.
Gólyák és fecskék az igazi „ég madarai” – Dinnyés, szombaton 19:00 (regisztrációs)

A gólyák nagy csapatai ha még nem tették meg, akkor most tűnnek el a szemünk elől az ég magasában. Az ég kicsi madarait, a fecskéket pedig mákszemként láthatjuk aláhullani az égből, hogy a nádasban éjszakázzanak. A programhoz madárgyűrűzés is tartozik. Kis énekesmadarakat (köztük fecskéket) engedhetnek szabadon a látogatók. Előzetes bejelentkezés szükséges! Jegyár: 1600-2300 Ft.
Libegők Éjszakája – 5 helyszínen

A mátraszentistváni Síparkban, Budapesten a Zugligeti Libegőnél, az eplényi KalandHegyen, a lillafüredi Libegőparkban és a sástói Oxygén Adrenalin Parkban éjszakába nyúlóan üzemelő felvonókkal és színes programokkal várják a közönséget ezen az estén. A részleteket az egyes helyszínek oldalain éritek el.
AUGUSZTUS 29., vasárnap
A Zenélő Budapest nyárbúcsúztató eseménye – Millenáris, vasárnap 11 órától (ingyenes)

A záróesemény keretében egy helyszínen vonultatja fel a Zenélő Budapest több programját is, így adva körképet. Az egésznapos ingyenes programban helyet kapnak; huszárruhás rézfúvósok, népszerű klasszikusok csendülnek fel a vonósnégyes által, valamint a magyar romantika nagyjai és a swingkorszak örökzöldjei is megszólalnak. A mini- és nagykoncert mellett a kisebbeknek is számos programmal készülnek a szervezők; napközben indonéz gamelán hangszerfabrikáló műhely várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, majd egy gamelán koncerten hallhatják a különleges hangszer dallamait. Götz Nándor, művészeti vezető és Lénárt András bábművész rendezésében az idei évadban debütált a Népi tánc és bábjáték című előadás, mely a népzene, néptánc és népi bábművészet elemeit ötvözi, a produkció megtekinthető a záróeseményen. Részletek itt.
ÖKO Családi Fesztivál – Érd, Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ, vasárnap 10 órától (ingyenes)

Rendhagyó programokkal várja az érdeklődőket az érdi ÖKO Családi Fesztivál keretében 2021 augusztus 29-én Simonpusztán, 10.00-tól 22.00-ig. Az egész napos rendezvény központi témája az ÖKOtudatosság, a gyerekzenekartól, a bűvészetig minden a környezet védelmére, megóvására és ápolására hívja fel a figyelmet. Részletek itt. Ingyenes!
MÁTYÁS KIRÁLY IGAZMONDÓ JUHÁSZA – zenés interaktív mesekomédia – Margitsziget, Szent Margit kolostor-romok, vasárnap 10:30 (ingyenes, regisztrációs)

Tréfás szerelmi komédia Mátyás király udvari bolondja – Csanci és dudása, Zsuzsi vezetésével. A műsorban a páratlanul gazdag magyar népmesekincs egy gyöngyszeme ötvöződik a középkori szabad színjátszás shakespeare-i eszenciájával. Regisztráció itt. Ingyenes!
Végre újra együtt énekelhetünk! Ingyenes családi nap – Millenáris, vasárnap 16 órától (ingyenes, 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges)

Augusztus 29-én 16 és 19 óra között a Millenáris Parkban (rossz idő esetén a Nemzeti Táncszínház aulájában) ingyenes rendezvényére vár benneteket a Ringató csapata. Kézműves foglalkozásokkal és Kolompos koncerttel is készülnek. A rendezvény 18 éves kortól védettségi igazolvánnyal látogatható.
Gubóvirág túra – Csillebérc, KFKI buszmegálló, vasárnap 18:00 (regisztrációs)

A mindenki számára könnyedén teljesíthető séta során több állomás is szól majd a hajdan itt zajló vitorlázórepülésről és motoros versenyekről, melynek nyomai a mai napig fájó sebként látszanak a Kopárokon. A program során megtekintjük a legszebb pompájában virágzó, fokozottan védett magyar gurgolyát, mely kizárólag hazánkban nő. A túra fénypontjaként a Budaörs feletti naplementében gyönyörködhetünk. A túrán részt vevők Gubóvirág tanösvény füzetet kapnak ajándékba! Előzetes bejelentkezés szükséges! Jegyár: 900-1600 Ft.
Nyitva a Tűzoltó Skanzen – vasárnap, egész nap (ingyenes)

Az Újpesti Városnapok keretében vasárnap a Tűzoltó Skanzen is látogatható. További részletes program itt. Ingyenes!
Tartsatok velünk, mert ősszel is remek programokkal érkezünk!
Időpont szerint a Napibontóban találjátok a legjobb hétvégi programokat!
Ha szeretnétek a legjobb programokat, új ajánlóinkat és válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.