Gyerekprogramok hétvégére – 2022. november 12-13.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezen a hétvégén több helyszínen elevenítik fel a Márton-napi szokásokat, de lesz szuper családi nap a Pagonnyal a Nemzeti Galériában, csúcstúra és gőzmozdony a Gyermekvasútnál, koncertek, bábelőadások és diafilmek is. Gyerekprogramok a Minimatiné válogatásában!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

Szent Márton Újborfesztivál és Libator – Szentendre, Skanzen, november 12-13.

Őszi-téli népszokások, borkóstolás, kézműveskedés és libalakoma vár rátok a Skanzenben november 12-én és 13-án. A porták 16 óráig vannak nyitva. A Skanzen Vigadóban a borászatok és a kézműves vásár 18 óráig elérhető. Részletek itt. Jegyár: itt.

Újra zakatol a gőzmozdony a Budai-hegyekben – minden novemberi hétvégén

A gőzvontatású nosztalgiavonatok 2022 novemberében várhatóan szombati és vasárnapi napokon közlekednek, naponta kétszer indulnak a végállomásokról (Hűvösvölgyből 9:30-kor és 13:40-kor, Széchenyihegyről 11:18-kor és 15:15-kor). Ezekre a járatokra a normál jegyen kívül nosztalgia pótjegy váltása is kötelező. A vonatok férőhely-kapacitása korlátozott, ezért javasolják az utasoknak, hogy a végállomásokon kezdjék meg az utazást, a Széchenyihegyről induló járatok közlekednek hosszabb szerelvénnyel. Részletek itt.

10. Társasjátékok Ünnepe® és Társasjátékvásár – Lurdy Ház, november 12-13.

10. alkalommal kerül megrendezésre a modern társasjátékok iránt érdeklődök országos fesztiválja! Képzelj el egy kétnapos rendezvényt, ahol a látogatók annyi társasjátékot próbálhatnak ki, amennyit csak szeretnének! A Társasjátékok Ünnepén® nagyszámban vannak jelen a magyar társasjáték-kiadók és – forgalmazók, így a látogatók nem csak ízelítőt kaphatnak a társasjátékok világából, de könnyebben igazodhatnak el a hatalmas kínálatban. Részletek itt. Jegyár: 1 napos családi jegy 5390 Ft, felnőtt 2490 Ft, diák 1490 Ft/nap.

Tündéri bajkeverő – premieres film

Violetta, az örökké kíváncsi, és szeleburdi tündérlány fogtündérnek készül, ám a megannyi gyakorlás ellenére sem tud játékokat varázsolni, melyeket a fogakért cserébe kellene a gyerekeknél hagynia. A nagy tündérvizsga pedig közeledik, és csak azok lehetnek fogtündérek, akik sikeresen átmennek a vizsgán. Violetta megbukik, ám engedély nélkül így is elmegy az emberek világába. A kaland balul sül el: egy baleset következtében képtelen visszajutni a tündérek világába, így kénytelen egy kislány segítségét kérnie. A Tündéri bajkeverő bájos, és izgalmas családi animáció film az Irány a bárka! és a Luis és a Zűrlények alkotóitól. 6 éves kortól.

A kis Winnetou – premieres film

Bár a tizenkét éves Winnetou már igazi nagy harcosnak tartja magát, apja, Incsu Csunna még úgy érzi, bőven van még mit tanulnia fiának. Amikor rejtélyes okokból nem érkezik meg szokásos útvonalán a bivaly csorda, melyet annyira várt a törzs, a fiatal apacs úgy gondolja, eljött az ideje, hogy bebizonyítsa apjának rátermettségét. Kalandos útján segítségére lesz nővére és egy fiatal tolvaj, Tom is. 6 éves kortól.

NOVEMBER 12., szombat

MESÉLŐ KÉPEK – CSALÁDI NAP A PAGONNYAL – Magyar Nemzeti Galéria, szombaton 10:00-14:00

A Magyar Nemzeti Galéria és a Pagony Kiadó közös családi napján a festményeké és a meséké lesz a főszerep 2022. november 12-én, szombaton. Vegyetek részt játékos tárlatvezetéseiken, fedezzétek fel izgalmas feladatlapokkal kiállításaikat és készítsétek el saját sárkányotokat! A nap folyamán az olvasósarkokban megismerkedhettek a Pagony Kiadó legújabb könyveivel és társasjátékokat is kipróbálhattok. Jegyár: 1000 Ft/gyerek, 2000 Ft/kísérő. Részletek itt.

Vitéz László Ángliában / Bábszínház – Óbuda, 3K Kaszásdűlői Kulturális Központ, szombaton 10:00

Megszületett Vitéz László és Vas Juliska kisfia. Bizony ám, pajtikák! Csakhogy van egy kis bökkenő: mi legyen a gyerek neve? Juliska ragaszkodik hozzá, hogy egy ilyen kemény gyereknek a Henrik nevet kell kapnia, viszont László mindenképp a László nevet adná a kicsinek. Mivel nem jutnak dűlőre, László elhatározza, hogy meglátogatja ángliai barátját, Punch urat, aki még a Lamancsi-csatornán is túl lakik… A mese közvetlen folytatása a Vitéz László menyecskét keres című „bábtörténeti opusznak”. Bővelkedik vidámságban, dalolászásban és az elmaradhatatlan palacsintasütős igazságszolgáltatásban. 3-99 éves korig. Részletek itt. Jegyár: 1200 Ft.

Márton napi meseműhely gyerekeknek – Ócsa, Tájház (Erzsi néni háza), szombaton 10:00-13:00 (regisztrációs)

Ezen a programon a Márton napi liba témát járják körbe, népi játékokkal, mesével, dallal és egy kis alkotással. A program jó része fedett, meleg helyen zajlik, de azért a gyerekeket érdemes az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltöztetni. A meseműhely foglalkozás 6-12 éves korosztály számára a legideálisabb, de kisebbek is reszt vehetnek szülői segítséggel. Előzetes REGISZTRÁCIÓ szükséges! Részletek itt. Jegyár: teljes árú: 1900 Ft/fő, kedvezményes (nyugdíjas, pedagógus, ócsai lakos): 1350 Ft/fő.

Mesehősök növényei – Füvészkert, szombaton 10:00 és 11:15

Téma: Márton nap, libás mese, libás növények. A Mesehősök növényei program célja, hogy közelebb hozza a gyerekeket a természethez. Játékosan, észrevétlenül tanulnak a gyerekek, a növényekről, élővilágról tapasztalás útján. A foglalkozás 1 órát tart és a kastélyban tartják. Részletek itt. Belépő: gyerekeknek 2000 Ft, szülőknek füvészkerti belépő.

Kövér Cinkék Napja – Budakeszi Vadaspark, szombaton 10:00-16:00

Ezen a napon téli madárvédelemről szóló előadás, kézműves madárkalács készítés és kisállat tréningek is várják a látogatókat. Részletek itt. A programok a belépőjegy árán felül szokás szerint ingyenesen látogathatók.

Fényből szőtt mesék: A csillagszemű juhász – Bajor Gizi Színészmúzeum, szombaton 10:00

A sorozat elsősorban óvodás korú gyerekek és szüleik számára kínál kellemes perceket egy-egy szombat délelőtt, mely során a mesék és a muzsika világában barangolhattok. Közreműködik: Kecskés Karina színész-drámapedagógus és Fehérváry Lilla előadóművész. Részletek itt. Belépő: 500 Ft (3 év alatt ingyenes)

Márton-nap a tanyán – Kertvárosi tanyaudvar, szombaton 10:00-16:00

Lúdgége tészta és kenőtoll készítéssel, állatsimogatóval, kézműveskedéssel és libazsíros kenyérrel is várnak benneteket a XVI. kerületben. Részletek itt. Belépő: felnőtt 1000 Ft, gyerek 500 Ft.

Kuflik és az Akármi – Puskin, szombaton 10:00

A 10+1 vadiúj történetben olyan akármik történnek hét kedvencünkkel, hogy az aztán tényleg nem akármi: Zödön elvarázsolt foltját keresi, Valér megpróbál eltévedni, Hilda végtelen hosszú sál kötésébe kezd, Fityirc és Titusz egy különleges kiállításra keverednek, Bélabá világkörüli útjáról mesél, Pofánka pedig majdnem végleg elkavarodik az időben, emellett a főszereplők a messzi földről érkező Vándorkaktusszal is megismerkednek. Részletek itt. Jegyár: 1200 Ft.

Grimm mesék diafilmen – Mesemúzeum, szombaton 11:00-11:30

Amit mesélnek: Jancsi és Juliska, Hamupipőke, Holle anyó és Hófehérke. Részletek itt. Múzeumi belépővel látogatható!

PR-Evolution Dance Company: Lúdanyó meséi – MomKult, szombaton 11:00

Táncelőadás az óvodás korosztály számára, amelyben a környezettudatos életre hívják fel a gyerekek figyelmét mesés, játékos formában. Részletek itt. Jegyár: 1500 Ft.

Egyszer volt egy mesés délután PannKa Part Közösségi Tér, szombat 15:00-17:00 (ingyenes, regisztrációs)

Ha szeretnétek többet megtudni a meseterápiáról. Ha szeretnétek megtudni, milyen is a jó mese, és hogyan tudtok jól mesélni. Ha érdekel benneteket, hogy a mesék és az olvasás milyen hatással van a gyermekeitekre. És mindenek előtt, ha szeretnétek egy hasznos, de jó hangulatú délutánt eltölteni, akkor várnak benneteket egy mesés délutánra, ahol kicsik és nagyok is jó szórakozhatnak majd. Részletek itt. Regisztrációs szükséges!

Márton nap – Cinkotai Tájház, szombaton 15:00-18:30

Márton napi töklevessel, Piros lábos játszóházzal, lámpás- és hangszerkészítő műhellyel is várnak benneteket ezen a délutánon. A programot lámpás felvonulás zárja. Részletek itt. Jegyár: gyerekeknek 1500 Ft, 3 gyerektől 4000 Ft/család.

Őszi Ringató a Ficsak Józsefváros szervezésében – Egyszülős Központ, szombaton 16:30 (ingyenes, regisztrációs)

A Ringató foglalkozásvezetők nagy közössége és a Fiatal Családosok Klubja tagszervezete a Ficsak Józsefváros lelkes csapata összefogott, hogy idén ősszel is megszólaljanak a foglalkozások dalai, ölbéli játékai, mondókái egy vetítéssel és könyvbemutatóval egybekötött családi délután keretében. Részletek itt. A rendezvény a családoknak ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

NOVEMBER 13., vasárnap

Őszi csúcstúra a Gyeremekvasút körül – Széchenyihegy állomás, vasárnap 8:45/9:00 (regisztrációs)

November 13-án vasárnap kellemes vezetett egésznapos családi kirándulásra invitál a Gyermekvasút a budai hegyekbe: kilátás a csúcsokról – és menet közben a vidék meglepő érdekességeinek, titokzatos emlékeinek érintése, kevésbé ismert helyek meglátogatása, bemutatása. Részletek itt. Ára: 5000 Ft.

Családi vasárnap I Ökobanda – játékos könyvbemutató a Manó Könyvekkel – Millennium Háza, vasárnap 10:00-11:30

Az ÖkoBanda tagjai ezúttal azt vizsgálják, hogyan szívhatnánk mindannyian tisztább levegőt. Tudtátok, hogy a Földön mintegy 73.000 fafaj él? És miért olyan fontos a méhek szerepe? A MeseTérKép foglalkozásán mindenki elgondolkozhat rajta, hogy milyen fa lenne, s hol élne legszívesebben. De a méhek munkájáról sem feledkeznek meg: bogár hotellel segíthetitek a pihenésüket, míg illatos virágok ültetésével a táplálkozásukat. De hogy nekünk is szemet kápráztató legyen a végeredmény, a kaspókat mindenki saját elképzelése szerint díszítheti. A programra 6-10 éves gyerekeket várnak. Részletek itt. Jegyár: 2000 Ft/ szülő+ gyerek, minden további gyerek 500 Ft.

Nefelejcs Bábszínház: Kippkopp a hóban – Puskin, vasárnap 10:00

Kippkopp a gesztenyefiú elindul, hogy kalandos útja végén megmentse a madarakat. Nehéz az út, de Kippkopp igazi hős, aki dacol a széllel és a jéggel, mindent megtesz barátaiért. Az előadást 3 éven felülieknek ajánlják. Részletek itt. Jegyár: 2000 Ft.

Cifra Palota: Tálentum – Müpa, vasárnap 10:00-13:00 (ingyenes)

Ezen a délelőttön lesz Kerekítő-Tippentő Benedek Krisztina vezetésével, a Búgócsiga Zenede játékos interaktív koncert, Bognár Anna drámafoglalkozása és kézműves foglalkozás is. Részletek itt. Ingyenes!

Kolompos táncház – Erzsébetligeti Színház, vasárnap 10:30

A Kolompos együttes 1990 óta muzsikál gyerekeknek. Óvodákban, iskolákban, művelődési házakban ismertetik meg a kicsikkel a népzene, néptánc és a népszokások alapjait, mindezt szórakoztató formában. 2-8 éves korig ajánlott. Részletek itt. Jegyár: 1200 Ft, családi 3800 Ft.

Varázsnapok a Tücsöktanyán – Márton napi mulatság – Angyalföldi Gyermek- És Ifjúsági Ház, vasárnap 10:30

A Lóca együttes mesés, interaktív műsora mellett 10 és 13 óra között Tücsök Alkotóműhely, családi társasjáték, játszóház is vár rátok. Részletek itt. Belépődíj: 1500 Ft/fő -, XIII. Kerületi Partner Kártyával kedvezményes.

100+1 holdaspagony – Stúdió K Színház, vasárnap 11:00

Gedeon bácsi a lomtalanításra szánt ócskaságok között játékállatokra bukkan. Különösen Zizimackónak örül, aki régi meséjére, a Micimackóra emlékezteti. És hát a többi kidobott játékállat is ismerős: Czacza, a falatka mangalica, aki mindig az események középpontjába kerülne, a barátai árnyékát mégis rémisztő elefánt árnyékának véli, Gyuszi, a nyuszibazár boltosa, aki furfangos csellel akarna megszabadulni Carla mamától és a zsebében lakó Nyüzsitől. A fordulatos kalandok során nyomozás indul bizonyos titokzatos lábnyomok ügyében, aztán meg számos rejtélyre fény derül, de sok titok bizony titok marad. Részletek itt. Jegyár: felnőtt 3500 Ft, gyerek 2000 Ft.

Omnibus koncertek – Lóvasút, vasárnap 17:00

A Surján Kamaraegyüttes klasszikus zenei sorozata, amely a házimuzsikálás hagyományát eleveníti fel. Családi koncert, ahová a felnőtteket a gyerekek is elkísérhetik. A kicsikkel zenepedagógus foglalkozik, hogy a szülők zavartalanul élvezhessék az előadást. A gyermekeket várja Brebovszky Klára zenepedagógus és Földi Veronika óvodapedagógus. A koncert előtt 15 perccel játékos – zenés ráhangolódás is lesz. Részletek itt. Jegyár: 1800 Ft. Családi jegy: 4500 Ft.

A vándorló palota – Bem Mozi, vasárnap 17:00

2004-ben készült izgalmas anime Hayao Miyazaki munkája. 12 éves kortól ajánlott. Részletek itt. Jegyár: 1600 Ft.

Nézzétek meg legújabb könyves ajánlóinkat is! Óvodásoknak és kisiskolásoknak gyűjtöttünk össze újdonságokat, amelyeket szívesen látnánk a karácsonyfa alatt is! A sorozatot folyatjuk hamarosan a 9+-os korosztálynak szóló könyvekkel!

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot!