Gyerekprogramok hétvégére – 2022. augusztus 12-14.

Hullócsillagok és éjszakai lepkék, családi fesztiválok, szabadtéri bábelőadások és koncertek, kirándulások is várnak rátok augusztus közepén. Gyerekprogramok hétvégére a Minimatinétól!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

Hétrétország – Őrség, több helyszínen, 2022. augusztus 12-20.

Hétrétország az Őrségben van – avagy Hétrétország maga az Őrség, amely erre a néhány napra képzeletbeli országgá lényegül. Fővárosa Őriszentpéter és mintegy 20 további kistelepülés kapcsolódik hozzá a szerek és porták köztiválja idején.  Nyitott porták, helybelei finomságok, apró templomok, koncertek, Pajtaszínház és még számos jó program is lesz. A gyerekeket többek között Szalóki Ági koncertje, Góbi Rita előadásai, homokmesék, óriásbábok, a Dobronka Cirkusz is várja majd. Részletek itt. Jegyvásárlás itt.

Végvári Vigasságok – Egri Vár, 2022. augusztus 13-14.

Időutazás a kora-újkori Egerbe, ahol korhű fegyverek bemutatójával, hagyományőrző csapatokkal, családi programokkal, vitézvirtussal, kiállításokkal és régi-zenével várják az érdeklődőket augusztus közepén. A fesztivál során tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat és mutatják be a szakma mesterfogásait. Részletek itt. Jegyár: felnőtt 3500 Ft, diák 2000 Ft.

Székesfehérvári Királyi Napok – Székesfehérvár belvárosában, 2022. augusztus 12-21. (ingyenes)

10 napra Székesfehérvár belvárosa igazi fesztiválközponttá válik, ahol óriásbábos felvonulás, népzenei fesztivál, vásári forgatag, koncertek, városnéző túrák, ünnepi programok és előadások várják az itt élőket és a városba látogatókat. Jegyvásárlás csak a koronázási szertartásra és az esti folk programokra szükséges, minden más program ingyenes! Részletek itt.

Zempléni Fesztivál – Zemplén, 2022. augusztus 12-21.

2022-ben is várnak benneteket Zemplén és Tokaj-Hegyalja legnagyobb összművészeti fesztiváljára számos csodálatos helyszínen Sárospataktól Szerencsig, Sátoraljaújhelytől Tokajig. A nyitó és a zárókoncertnek is Sárospatak ad otthont. Augusztus 19-én, pénteken 17 órától Sárospatakon, az Erzsébet utcai színpadnál, augusztus 20-án, szombaton 17 órától a Sátoraljaújhely főterén Laposa Julcsi várja a gyerekeket ingyenes koncertekkel. Részletek itt.

FESTetics – Park Fesztivál – Keszthely, Festetics-kastély, augusztus 11-14.

Óriásbáb felvonulás, szabadtéri játszóház, kincskereső játék, Festetics kvíz családoknak, lovasprogramok filmvetítés, koncertek, fényjáték a Kastélyparkban, koncertek és még számos családi program várja az érdeklődőket. Részletek itt.

Nyár végi madárgyűrűzési akció a Naplás-tónál – Budapest, Naplás-tó augusztus 11-től (ingyenes)

A Magyar Madártani Egyesület Budapesti Helyi Csoportja 9. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót a cinkotai Naplás-tónál. A program 2022. augusztus 11-e hajnaltól 28-a délelőttig tart majd. Az érdeklődőket folyamatosan várják a program során. Részletek itt. Ingyenes!

Vörösvári Napok – Pilisvörösvár, Kacsa-tó, augusztus 12-15.

Idén augusztus 12-15. között kerül megrendezésre a hagyományos Vörösvári Napok rendezvény. Augusztus 13-án fellép az Iszkiri és a Nefelejcs Bábszínház, augusztus 4-én az Eszter-lánc zenekar és lesz népi játszóház is. Részletek itt. A Vörösvári Napok napközbeni programjai mindenkinek ingyenes látogathatók.

Rutkai Bori Banda a Balatonon

Augusztus 12-én, pénteken Balatonfenyvesen, augusztus 14-én, vasárnap pedig Balatonszárszón koncertezik a Rutkai Bori Banda a Kultkikötő eseménysorozatán. Részletek itt.

Szintópia hőse – premieres film

Mia varázskönyve egy csodálatos világot rejt. Egy nap a lány Szintópiában találja magát, ahol különleges lényekkel találkozik. Mia is tündérré változik és barátaival összefog, hogy megmentsék Szintópiát a gonosz uralma alól. Minden reményük a nagy és erős Vihar Unikornis. 6 éves kortól.

AUGUSZTUS 12., péntek

Szent Lőrinc könnyei avagy a Perseidák – Sas-hegyi Látogatóközpont, pénteken 18:30 (regisztrációs)BETELT!

Szakértő csillagászok mesélnek az égi tüneményekről, s a távcső is várja a látogatókat. A program hagyományosan tanösvény sétával kezdődik. Az  augusztusi égbolton megjelennek az első halvány csillagok, amelyek  ragyogását a városi fények sajnos, elhomályosítják. Előzetes regisztráció és további részletek itt. Jegyár: 1700-2700 Ft. Ez a program betelt, de számos jó lehetőséget találtok az “Egy hét a csillagok alatt” rendezvénysorozat keretében erre a hétvégére, itt éritek el a helyszíneket és időpontokat!

Szinkron éjszakai lepkészet – több helyszínen, augusztus 12-13.

Az újonnan megalakult MME Lepkevédelmi Szakosztály örömmel jelenti be első programját, a Szinkron Éjszakai Lepkészetet, amely augusztus 12-13-án kerül megtartásra. Ennek keretében az ország több pontján egyszerre tartanak szakemberek éjszakai lepkészeteket, melyeken az érdeklődők betekintést nyerhenek az éjjeli lepkék életébe, monitorozásába. A megfigyelt lepkék feljegyzésre kerülnek és az adatok az országos lepkemonitorozási programokat gyarapítják majd,  tovább bővítve tudásunkat a fajok elterjedéséről. Részletek és helyszínek itt.

AUGUSZTUS 13., szombat

Kezdődik a madárvonulás – Dinnyés, Rózsa utca sarka, gólyafészek, szombaton 9:00 (regisztrációs)

A Madárdal tanösvényen a vonuló madarak sokszínűségében gyönyörködhetünk. Ezen a szép délelőttön madarat is gyűrűzhettek.  A programhoz 2 km-es könnyű séta tartozik. További információk itt. Jegyár: 1100-1800 Ft.

Gyerekplacc: Bogaras nap – Hunyadi tér, szombaton 10:00-12:00 (ingyenes)

10:00-10:45-ig Boridalok trió koncertezik, majd 10:45-11:15-ig Bogársimogató lesz Jaeger Fruzsina, rovarász közreműködésével. 11:15-12:00-ig Trambulin Színház: A hetedik pötty – gólyalábas mese című előadását nézhetitek meg, illetve a délelőtt folyamán a kreatív sarok vár rátok a Laza paca alkotóműhely közreműködésével. Részletek itt. Ingyenes!

Családi kirándulás – természetesen! Kisvonattal Sóstóra – találkozó, Országalma, szombaton 10:00 (regisztrációs)

Kisvonatos városnézéssel egybekötött ökotúrát, kilátó látogatást és sok játékot tartogat a kirándulás, mely a belvárosból indul. A város nevezetességei után a természet kincsei várnak felfedezésre. Láthatunk vízen napozó teknősöket, és gyönyörködhetünk a kócsagok nemes, gyönyörű reptében is. Találkozó helyszíne: a kisvonat megállóhelye, az Országalma mellett. Részletek itt.

Szeder&Lóci – Dalszerző! – Magyar Zene Háza, szombaton 10:30 (ingyenes)

Minden ember dalszerző, még ha nem is tud róla – és a dal műfaja vesz minket körbe nap mint nap. Minden gyerek fogékony a zenére, és természetesen dalokkal veszi kezdetét a „beavatásuk” is: egy népdalt, egy karácsonyi dalt, vagy egy gyerekdalt tanulnak meg elsőként. No de ezek a dalok miből születtek? Miből építkeznek? Mire van szükség egy slágerhez? Kriszti és Lóci egy interaktív, 50 perces előadás során készíti el az idei év legnagyobb slágerét a gyerekekkel közösen, amiből az is kiderül, hogy ki mindenkiből lehet dalszerző. Részletek itt. Ingyenes!

Ziránó Színház: PULCINELLA KERTÉSZKEDIK – Margitsziget, Interaktív meseszínpad, a Szabadtéri Színpad mellett, szombaton 10:30 (ingyenes)

Pulcinella nem más, mint Vitéz László itáliai testvére. Legjobban enni, inni és aludni szeret, s emiatt gyakran pórul jár. Nem csak azért, mert felesége, a bűbájos Rosetta folyton veszekszik vele, hanem azért is, mert legédesebb álma közben egy ravasz és mindenre elszánt nyúl dézsmálja meg kertjük gyümölcseit. Fergeteges humorú bábjáték, élő zenével kísérve. Részletek itt. Ingyenes!

Dorka és az elgurult gomb – Hab a tortán! mesesorozat – Margitsziget, Kristály, szombaton 10:30

Harcos Bálint rengeteg szép mesével ajándékozta már meg a gyerekeket. Ő jegyzi többek között a Pagony kiadó gondozásában megjelent Szofi-sorozatot és A boszorkánycicát.Most a végtelenül lírai hangulatú mesekönyvének, a Dorka és az elgurult gombnak az első tündérmeséjét csodálhatjátok meg a színpadon. Részletek itt. Jegyár: 2200 Ft.

Papírkivágásos animáció workshop – Révay utca 14., szombaton 10:30-16:30 (regisztrációs)

A workshopon megismerkedhettek nemcsak a grafikai megoldásokkal, hanem jónéhány mozgatási, figura- és térábrázolási lehetőséggel, műhelytitokkal. A nap folyamán mindenki elkészíti saját kisfilmjét, amit közösen meg is nézhettek. A workshopok felnőttoktatás keretében zajlanak, de a fiatalokat már 16 éves kortól várják. Részletek itt.

Harry Potter és a Félvér Herceg – Budapest Garden, szombaton 20:30 (ingyenes)

Ezen az estén a Harry Potter és a Félvér Herceg című filmet nézhetitek meg a Budapest Gardenben. Érdemes időben érkezni, pokrócot, pulcsit, szúnyogriasztót vinni. Részletek itt. Ingyenes!

AUGUSZTUS 14., vasárnap

Tabulatúra Régizene Együttes: VITÉZEK, MI LEHET EZ SZÉLES FÖLD FELETT…? – Margitsziget, Szent Margit kolostor-romok, vasárnap 10:30 (ingyenes)

A Tabulatúra Régizene Együttes a középkori, a reneszánsz, és a korabarokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zene megismertetését, bemutatását tűzte maga elé célul. Műsoraikban kiemelt fontosságot tulajdonítanak nemzeti hagyományaink és történelmi múltunk zenei emlékeinek, ezért historikus hangszereken, lehetőség szerint korhű hangszerelésben játszanak, ami a koncertek hangulatát és az előadás hitelességét is emeli. Részletek itt. Ingyenes!

Vadvasárnap – Székesfehérvár, Sóstó Vadvédelmi Központ, vasárnap 10:00-12:00

Minden vasárnap 10:00-12:00 között Vadvédelmi délelőttre várnak minden kedves érdeklődőt! A program részei: állatorvosi bemutató (a csapat egzotikus állatorvosai beszélnek az állatokról és válaszolnak a kérdésekre, kezelések megfigyelése testközelből, érdekes esetek és röntgenfelvételek bemutatása, orvosi mikroszkóp használata), szakmai bemutató (a szakmai stáb vezetésével látványetetések, a bent levő állatok megfigyelése és testközelből történő megismerése, természetvédelmi szempontú állatvédelem, fajismeret); szakvezetés (szakmai koordinátorokkal történő körbevezetés a Központban, lehetőség szerint gyógyult állatok közös visszaengedése a Sóstó Természetvédelmi Területre). Részletek itt. Jegyárak: felnőtt 1000 Ft/fő, gyermek 500 Ft/fő, 3 éves kor alatt ingyenes!

Huszárruhás rézfúvósok // Zenélő Budapest – Várkert Bazár, vasárnap 17:00 (ingyenes)

Vasárnap ingyenes koncert vár benneteket a Várkert Bazár Gloriettjénél 17:00-kor. Részletek itt.

Nyitókép: Végvári Vigasságok

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot!

Hozzászólás letiltva.