Megint lesz Fénydóm az állatkerti Biodómban – 2024. november 6. – december 8.
Az első Fénydóm nagy sikere nyomán november 6-tól bő egy hónapon át ismét fényművészeti tárlatnak ad otthont a Budapesti Állatkert Biodómja. A Fénydóm 2. hazai és külföldi művészek varázslatos alkotásait mutatja be.
A különleges építmény egyedülálló hangulatú belső tereiben hazai és külföldi művészek installációit, fényművészeti alkotásait csodálhatja meg a közönség. A Fénydóm 2. az Állatkert és az INOTA kortárs audiovizuális fesztivál programját is szervező COLLOC Productions, valamint a Centrum Productions közös művészeti projektjeként valósul meg, ugyanúgy, ahogy a korábbi, márciusban megtartott első Fénydóm is.
A mostani tárlat a márciusi kiállításhoz képest vadonatúj kompozíciókkal – 50 alkotó 30 installációjával – kápráztatja el a látogatókat. A kiállítás központi témája a természet, amely – akárcsak a fény maga – széles spektrumot ölel fel a mikrobiológiai szinttől kezdve egészen a világűrig, beleértve az emberi tevékenységeket is. A látogatók olyan, a helyszínhez igazodó installációkat fedezhetnek fel, amelyek a természet erejét és törékenységét tárják fel, interaktív vagy szimbolikus formában.
A Fénydóm 2. a november első szombatjától advent második vasárnapjáig tartó időszakban minden nap 16:30 és 21:30 között lesz látogatható. Jegyeket már most is lehet váltani az Állatkert jegypénztáraiban és internetes jegyvásárlási felületén, november 5-ig kedvezményes áron.
További információk az Állatkert weboldalán olvashatók.