Csoda minden napra – Kádár Annamáriával beszélgettünk

Már gyerekkorod óta készültél erre a pályára?
Tanítóképzőben érettségiztem, pedagógusi pályára készültem. Innen kanyarodtam a segítőszakma felé, pszichológia szakon képződtem tovább, itt kezdtem el foglalkozni mélyebben a mesékkel. A mesékből írtam a szakdolgozatomat, majd később doktori disszertációmat is. Gyerekkoromban rengeteget képzelődtem, a jövendőbeli életemről, céljaimról, utazásokról, majd egyetemistaként jutott eszembe először, hogy majd egyszer szeretnék meséket írni. Sokszor kinevettek miatta. Amikor az egyetemen tanítani kezdtem, a kollégák Bridget-nek hívtak, Bridget Jones után, mert velem mindig történt valami 🙂 Sokszor mondták, hogy hasonlítok egy mesehőshöz.

Amikor az első önálló könyved a Mesepszichológia 2012-ben megjelent, mit éreztél? Előtte már publikáltál több helyen, tanulmánykötetekben…
Én is, mint minden első könyves szerző rettentően izgultam, hogy fogadják majd a könyvem, mi lesz majd az olvasók reakciója. Az egész olyan volt mint egy tündérmese. Az olvasók elismerését a 2013-ban kapott Libri Aranykönyv-díj is bizonyította. Nagyon hálás vagyok mindenért a kiadónak és a könyvem szerkesztőjének is, hiszen ez egy közös siker.

Írtál a könyveidben is arról, hogy veled rengeteg csoda, csodás találkozás, meseszerű dolog történt.
Igen, a mindennapjaim része a csoda. Például a könyveim illusztrátorával, Moldován Máriával is egy tréningen találkoztam, ahol szóba került, hogy ő mesék illusztrálásával szeretne foglalkozni, én pedig meséket szeretnék írni. Látatlanban kezet is adtunk erre az egészre, majd két év múlva, amikor aktuálissá vált a dolog, meg is valósítottuk az elképzelést. Sok-sok segítőtárssal hozott össze az élet, jártam az utam és egyszerűen csak történtek velem a dolgok. A szerendipitás a mindennapok csodás véletlenét jelenti, volt benne részem bőven.

A Nyitott Akadémiával hogyan kerültél kapcsolatba?
Popper Péter tanított és álmodoztam arról, hogy majd egyszer meghívom őt Marosvásárhelyre előadni. Tudtam, hogy az akkori Mesterkurzus keretében gyakran tart előadásokat, így írtam egy levelet a tulajdonosnak. Eljöttek, megismerkedtünk és nálunk Erdélyben is elindították az előadássorozatot, sajnos Popper Péter már nem jutott el városunkba. Először a Sors és önismeret című kötetben szerepeltem tanulmányommal. Később előadóként is felléptem. Nagyon izgultam az első nagytermi előadás alkalmával, sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy nem kell tökéletesnek lenni, csak elég jónak, és végre tudtam figyelni a közönségre is, megtaláltam a saját hangom. Most már az előadásokon a közönség függvényében tudom alakítani a dolgokat és már jól érzem magam a színpadon.

Többször írtál arról is, hogy a fejlődés a komfortzónánk elhagyásával valósulhat meg. Neked is gondolom volt egy pár ilyen élethelyzeted. Mi segített át ezeken a fordulópontokon?
A legfontosabb mindig az a hit, a remény, hogy a végén minden jóra fordul, mint a mesékben. Hogy ott lesznek a segítőtársak, az erőforrások, amikor kell, csak merjek elindulni. Az életbátorság az, ami átlendít a fordulópontokon.

Sokat jársz különböző klubokba, könyvtárakba előadásokat tartani. Igazi gyakorlati szakember vagy és nagyon olvasmányosak a könyveid. Gondolom ez is tudatos választás volt a részedről?
Igen, a gyakorlati pszichológia érdekel. Megcsömörlöttem a tudományos élet absztrakt szakkifejezéseitől, főleg, hogy ha ezeket valaki tudásának fitogtatására használja. A szülők, pedagógusok számára alkalmazható információkat szeretnék átadni, amelyek tényleg segítenek a mindennapokban. Természetesen a sorozat szerkesztője, Gutman Bea is nagyon sokat segít, keményen szembesít, amikor túl tudományosan írok. A második könyvből sok fejezet ki is maradt, mert nem volt éppen ott és akkor helye.

A Mesepszichológia első és második részében is található 10-10 Tündérbogyó mese. Nem tervezed, hogy külön is megjelenteted?
Tervben van. A sorozat harmadik kötetében is lesz majd 10 mese, ami többek között a prepubertás kor kényes nevelési helyzeteiről, a szexuális nevelésről fog szólni. A három kötet meséit szeretnénk majd egy kötetben kiadni.

Már sokszor beszéltél arról, hogy Lilla a te gyermekkori éned és Tündérbogyó segít neki reflexióival eligazodni a világban, de nekem egy picit olyan, mintha a te felnőtt éned próbálná biztatni-terelgetni a gyermekkori éned.
Nagyon fontos kérdésnek tartom, hogy vajon büszke lenne az a gyerek, aki voltam arra a felnőttre, akivé lettem. Igen, meg közelíthetjük úgyis,hogy a felnőtt énem bátorítja a bennem levő gyermeket. Az első könyv meséiben teljes mértékben az én gyerekkori történeteim jelennek meg, az én problémáim és félelmeim. Az egyik nagy félelmem volt, hogy éjszaka egy boszorkány bemászik az ablakon és megcsiklandozza a talpam, ez így be is került a mesékbe is. A második kötetben a jelenlegi életem, a régi önéletrajzi emlékeim, valamint a pszichológusként hallott történetek is megjelennek.

Könnyen jönnek a mesék?
Mindig meg kell találnom az érzelmi fókuszt, rá kell hangolódnom a meseírásra, de az például nagyon érdekes, hogy az elméleti részt és a meséket nem tudom egyszerre írni. Ez két típusú munkát jelent. A meseírás az flow élmény, csak úgy megszületnek a mesék, spontánul, az elméleti megalapozás az sokkal tudatosabb munka.

A Mesepszichológia második részében sok-sok gyerekkönyvet is ajánlasz különböző korosztályoknak, és az Égigérő internetes portálra is írsz könyvajánlókat, követed a kortárs gyerekirodalmat.
Igen, nagyon szeretem a kortárs szerzőket is. Szenvedélyesen keresem, olvasom az új könyveket, és gyűjtöm is otthon őket. Mai napig legnagyszerűbb kikapcsolódási lehetőség számomra, ha mesét olvashatok.

Számodra melyek azok a nehéz témák, amelyek megviselnek, amin nehezebb átlendülnöd?
A gyász és a veszteség téma visel meg a legjobban, erről volt a legnehezebb írni a Mesepszichológia második részében is.

Mi az, amiből töltekezel, ami igazán kikapcsol, feltölt, van valami hobbid?
Az igazi édes semmittevős napokat szeretem, a pizsamanapokat, amikor sokat alszom, olvasgatok. Nagyon szeretünk kirándulni, barangolni és kerékpározni is, de kikapcsolódás számomra, ha tréninget vezetek, egy jó beszélgetés barátnőkkel, zenehallgatás, illetve a kutyasétáltatás is.

Mi az a legfontosabb, amit a szülőknek, főként kisgyerekes szülőknek tanácsolnál mint szakember és most már mint édesanya is?
Az egyik legfontosabb, hogy rátaláljunk saját hangunkra. Annyi információt, kért vagy kéretlen tanácsot kapunk a szomszéd nénitől vagy akár a saját családunktól. A magabiztos ítészek, önjelölt tanácsadók gyakran bizonytalanítják el a jó szándékú, ám még rutintalan, vagy dilemmában lévő szülőt. Fontos, hogy nincs egyetlen üdvözítő út a gyermeknevelésben. A saját gyermeked és a saját szükségleteid összehangolásából alakul ki a számunkra tökéletes nevelési irányzat. A saját magadhoz való viszonyt kell első körben tisztázd szülőként. Nincs kulcskönyv, hanem minden gyerek egy külön könyv, melyet neked kell megírnod, illetve ketten írjátok a könyvet. Egy adott temperamentummal érkezik hozzánk egy gyermek: könnyű, nehéz és a nehezen felmelegedő a három alaptípus, és ehhez kell igazítanunk a nevelési módszereinket. Fontos tudni, hogy nincs egyetlen jó nevelési stílus, a helyzetnek megfelelően kell ezeket alkalmazni (lásd részletesen a Helyzetfüggő nevelés fejezetben, a Mesepszichológia második részében).

Hogyan tudjuk eldönteni, hogy az a nevelés, amit képviselünk tényleg ösztönös vagy csak az hisszük róla, és rárakódott egy csomó tévhit, múltbeli esemény?
Az anyai ösztönök csak úgy működnek kellőképpen, ha ismerjük magunkat, illetve gyermekünket. Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük el. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a világképünkről szólnak. Ebben a mesében helyet kapnak a szorongásaink, félelmeink, kétségeink, ugyanakkor az erőforrásaink, álmaink, vágyaink, céljaink is. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben – és azt is, hogy mikor adjuk fel. Ez a hitünk vagy hitetlenségünk története is.

Hogyan kontrollálhatjuk a berögzült mondatokat, gondolatokat?
Ahhoz, hogy ne essünk a tévhitek csapdájába, szükséges hogy csendesedjünk el egy kicsit. Nem úgy történik, hogy elméleti megfontolások alapján „kiválasztjuk” az adott szituációban megfelelőnek érzett nevelési stílust, és akkor az majd működni fog. Személyiségjegyeink átütnek azon a viselkedésen, amellyel belül nem azonosulunk, és megváltoztatják az üzenetét. A tőlünk idegen, ám rövid távon magunkra erőltetett megnyilvánulások feszültséget keltenek bennünk és gyermekeinkben is, ráadásul hatástalanok. Felnőttként az éber tudatosságot újra kell tanulnunk. Ennek gyakorlásában az önként vállalt egyszerűség azt jelenti, hogy inkább kevesebb, mint több helyre megyünk el a nap folyamán, kevesebbet nézünk, hogy többet láthassunk, kevesebbet cselekszünk, hogy többet tehessünk, kevesebbet szerzünk, hogy többünk lehessen. A tudatos jelenléten alapuló nevelés segítségével olyan friss szemmel tekinthetünk minden nevelési helyzetre, mintha azok először történnének meg. Akkor is, ha valami éppenséggel már ezredszer játszódik le ugyanúgy. Szuzuki rósi japán zen-mesternek, a San-Francisco-i Zen Központ alapítójának híressé vált az alábbi kijelentése: A kezdő tudatában sok lehetőség van, a szakértőében kevés. Hogy miért? Mert az, aki még kevesebbet tud, nem kapaszkodhat a rutinba, ezért jóval nyitottabbnak kell lennie. Amennyiben rutinos szülő létünkre is kezdőként tudunk viszonyulni egy-egy helyzethez, nyitottabbá válunk a kreatív megközelítésekre, mert nem arra reagálunk, amiről úgy hisszük, hogy már jól ismerjük (vagyis tulajdonképpen a múltra vagy saját elképzeléseinkre), hanem valóban a jelen pillanatra. Érdemes elvonatkoztatni a konkrét történéstől, és a figyelmünket arra irányítani, hogy az érzések szintjén mi zajlik bennünk és a gyermekünkben. Ez a megközelítés egy mondatban így foglalható össze: Nagyobb tudatosság, kevesebb reakció.

Téged mennyiben változtatott meg kislányod érkezése? A gyerekek nagy tanítómesterek. Lilla mit tanított meg a számodra?
Elsősorban azt, hogy tudjak jól várakozni, hiszen több, mint tíz évet vártunk Lillára. A legnagyobb tanulság számomra, hogy a vágyaink, álmaink nem mindig akkor és nem mindig abban a formában teljesülnek, mint ahogy szeretnénk. De van, amikor még szebbet, még jobbat kapunk, mint amit akartunk. Van, amikor megtörténik a csoda. Lilla egy ilyen csoda az életünkben! Pont olyan, mint amilyennek megálmodtuk, gyönyörű, mosolygós, kedves, bújós, életvidám, aktív kislány. Bearanyozta az életünket. Munka mellett sokszor nehéz volt mindent összeegyeztetni, de a nagy nyereség, hogy ahova lehetett, együtt mentünk. Egy év alatt sok mindent látott, hallott, tapasztalt a világból. Szeretném, hogyha ez mindig így maradna, hogy később meggyőződéssel is higgye azt, hogy a világ az egy jó hely, ahova érdemes volt megszületni! Mi pedig igyekszünk „elég jó” szülei lenni.

Beszéljünk egy kicsit a problémababákról, mert nekem nagyon jó mankónak tűnnek a könnyebb és nehezebb helyzetekben is. Neked is van problémababád?
A problémababák (angolul: worry dolls, spanyolul: muñecas quitapenas) eredete Guatemalához köthető, és szerepük abban az indián hagyományban gyökerezik, hogy ha valaki nem tud aludni gondjai miatt, akkor ezt elmondhatja problémababájának, amit este a párnája alá helyez. A baba átveszi a problémákat, és reggel úgy ébredhetünk fel, hogy elvitte ezeket. Ma már terápiákban is használják őket, és a gyermeket is bevonják a készítésükbe. Nekem nagyon régóta van egy problémababám, amit mindenhova magammal viszek. Amikor életem bonyolult, szövevényes történetei kibogozódnak, és az összekuszálódott problémák csodaszerűen megoldódnak, sokszor nevetek azon, hogy a problémababám működésbe lépett. Amikor a doktori abszolutóriumom előtt pár nappal eltűnt ez a kis figura, képes voltam egy napig keresgélni, mert egyszerűen muszáj volt magammal vinnem a vizsgára. Ha viccesen hangzik, ha nem, érzelmi funkcióval ruháztam fel a babát, így biztonságot nyújtott számomra. Ugyanezt a szerepet tölti be meséimben Tündérbogyó figurája, aki a főszereplő, Lilla „problémababája”, „érzelembabája”.

Nemrég jelent meg a második könyved, de szemtelenül megkérdezem, hogy mikor érkezik a harmadik? 🙂
Még egyelőre a második könyv könyvbemutató előadásaira járok, erre koncentrálok. Gondolom, hogy két éven belül arra is sor kerül majd.

Van egy listád a jövőre nézve vagy akár csak a 2015-ös évre, hogy hova szeretnél eljutni, miket szeretnél megvalósítani? Várod, hogy megtörténjenek veled a dolgok vagy inkább tervezős alkat vagy?
Van listám jövőre és sokminden van rajta: élmények, pihenés, munka, család tekintetében is. Például szeretnék eljutni végre Tihanyba a levendula fesztiválra, ahova már régóta készülök, csak valahogy még eddig soha nem jött össze, hogy el is érjek. Ugyanakkor várom azt is, hogy történjenek velem a dolgok, nem tervezek meg előre mindent, teret hagyok a spontaneitásnak, arra, hogy felfedezzünk dolgokat. Idén töltöm a negyvenet, így most úgy terveztem az éves bakancslistámat, hogy mi az, amit a kerek évfordulóig el szeretnék érni. Jogosítványt szeretnék szerezni, a sok vizsgám mellett soha nem volt időm beiratkozni a tanfolyamra. Sok mindent vezettem, de még autót nem 🙂

Köszönjük!

[grey_box] Dr. Kádár Annamária a Nyitott Akadémia előadója, az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője, Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, pszichológus, tréner és nem utolsó sorban édesanya. A Mesepszichológia közösségi oldalát itt találjátok.[/grey_box]

Olvassátok el legújabb interjúnkat is Lipták Orsival, a HelloAnyu új családi közösségi tér megálmodójával. Érdemes ellátogatni hozzájuk. További jó programok, interjúk, beszámolók a Minimatinén és közösségi oldalunkon.

Fotó: Minimatiné