„Fel, fel huszárok….” – családi programok március 15-én

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén a hét közepére esik március 15-e, de ünnepi programokból most is akad majd bőséges választék. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat, főként ingyenes lehetőségeket minden korosztálynak! Íme a legjobb programok március 15-én!

Ünnepi programok a Budai Várnegyedben – március 15-én, egész nap (ingyenes)

Előadások, kiállítások, zene, tánc és irodalom, történelmi séták és ingyenes családi programok, fegyverbemutató és lovas huszárok töltik meg a nemzeti ünnepen a megújuló Budavári Palotanegyed helyszíneit. A legtöbb esemény ingyenes, de a népszerűbb programoknál előzetes regisztráció szükséges a részvételhez. Részletes program itt.

Családi és gyerekprogramok a Nemzeti Múzeumban – március 15-én, egész nap (ingyenes, több program regisztrációhoz kötött)

A múzeum új tematikus útvonalain eddig nem látott műtárgyak és a történelem ismeretlen szereplői mutatkoznak be. A Múzeumi Játéktéren rövid időre belecsöppenhetünk a reformkor forgatagába, megtapasztaljuk a forradalom hangulatát, a politikai és katonai döntések súlyát és osztozhatunk a szabadságharc hőseinek sorsában is. Emellett tárlatvezetések, egyéb színes programok is várnak rátok. Részletek itt.

Kiállítás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára és családi programok – Petőfi Irodalmi Múzeum, március 15-én, egész nap

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója tiszteletére új állandó kiállítás nyílt a Károlyi-palota felújított tereiben. A tárlat különlegessége, hogy az életrajz helyett a költő szövegeire épít, kilép a kultikus Petőfi-értelmezésekből, jól körülírható, az életmű ma is könnyen értelmezhető problémakörein keresztül vezeti végig a látogatót. A színházi, filmes díszlet, az interaktív videóinstallációk egy-egy terem központi elemeiként a korabeli képzőművészeti alkotásokkal együtt összművészeti, performansz jelleget adnak a tárlatnak, mellyel erősen eltérnek egy hagyományos kiállítás látványától. Részletek itt. Március 15-én egész napos programok a legkülönfélébb módon közelítik meg a nemzeti ünnepet és Petőfi Sándor emlékezetét. A fiatalabbakat interaktív sétával, újrahasznos kézműves foglalkozással, mémeléssel a felnőtteket palota körüli sétával, improvizációs színházzal, komolyzenei koncerttel, különleges tárlatvezetésekkel, Petőfi szellemét megidéző kerekasztal beszélgetéssel, az Ad libitum zenekar koncertjével és további remek programokkal várják délelőtt 10-től egészen estig. Részletes program itt. Ingyenes!

Huszárkaland a Magyar Zene Házában – március 15-én, 10:30 (BETELT!)

Zenés játék, melyben Hős Huszárunk elveszett kincsei nyomába eredünk közösen. Útnak indulunk sok-sok énekkel és tánccal, melyet a harmonika érdekes és sokszínű hangja tesz még izgalmasabbá. Ehhez hívunk segítségül minden aprót és nagyobbacskát, csöndes és hangos segítőt, kutassunk közösen, játsszunk együtt! Részletek itt. Jegyár: 2400 Ft. 3 éves kortól.

1 éves a Pénzmúzeum!

A születésnapi ünnepségsorozat ideje alatt (március 16-18.) és azon kívül is ingyenesen látogatható a Pénzmúzeum, de regisztrálni szükséges. Március 15-én előzetes időpontfoglalásra sincs szükség, emellett remek programokkal készülnek. Itt írtunk róla részletesebben.

Ünnepi programok és kiállítás finisszázsok a BTM Vármúzeumban – március 15-én, 11:00-18:00 (ingyenes)

A BTM Vármúzeum nagyszabású, egész napos eseménnyel emlékezik meg az 1848-as forradalomról, és egyúttal búcsúzik két, nagy népszerűségnek örvendő időszaki kiállításától is. A Kádár (játék)katonái és a Középpontban a középkor 7. – Ágyúgolyó és pohár című tárlatok egész napos finisszázsán számos családi program várja az érdeklődőket. A játékos kézműves foglalkozások, szórakoztató bemutatók korhű öltözettel és felszereléssel, ismeretterjesztő tárlatvezetések a lehető legkülönfélébb korosztályokat szólaltatják meg. Részletek itt.

Teljesítménytúra a Gyermekvasút vonalán – március 15-én, egész nap

2023. március 15-én szerdán ismét megrendezésre kerül a népszerű „Gyermekvasút nyomában 20 km” teljesítménytúra nappali változata. A túra útvonalát Széchenyihegy állomástól Hűvösvölgyig, a Gyermekvasutas Otthonépületig jelölték ki. A teljesítendő táv 20 kilométer, melyet 7 óra szintidő alatt kell teljesíteni. Részletek itt. Nevezési díj: 1600-1800 Ft.

Ingyenes belépés a Vasúttörténeti Parkba – március 15., 10:00-16:00


2023. március 15-én, azaz jövőhét szerdán a Vasúttörténeti Park idén először ingyenes belépéssel várja a látogatókat! A téli szünet után először lesz nyitva a park 10:00 és 16:00 között! Részletek itt.

Ingyenes múzeumok
Ne felejtsétek, hogy március 15-én a legtöbb múzeum állandó kiállítása ingyenesen látogatható és a parlamentben is nyílt napot tartanak.

+ TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK BUDAPEST KÖZELÉBEN

Huszáros nap a Szentendrei Skanzenben – március 15-én, egész nap (ingyenes)

Március 15-én, nemzeti ünnepünkön, huszárok népesítik be a Skanzen területét: a kis huszárok megismerkedhetnek a március 15-i ifjak történetével, próbára tehetik tudásukat a „kiképző iskolában” és a zenés verbunkolás során felcsaphatnak katonának. A nagy huszárok korabeli viseletben díszbemutatóval és ügyességi játékokkal mutatják be az egykori lovas katonák tudását. Részletek itt.

Talpra Érd! – a Földrajzi Múzeum előtt – március 15-én, 14 órától (ingyenes)

14:30-tól minden kiderül, amit a huszáréletről tudni szeretnél a Mikecz Kálmán Huszár Bandérium közreműködésével. Emellett lesz még Ludas Matyi – gyermek előadás a Hahota színház előadásában, Kalap Jakab koncert, kosárhinta, népi fajátékok, kézműveskedés és még sok minden más. Részletek itt.

KEMPP – Pákozd, március 15-én

Március 15-én változatos programokkal, hadtörténelmi foglalkozásokkal várják a látogatókat a Pákozdi Katonai Emlékparkban. Részletek itt. Belépőjegy 800 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes!


Ha szeretnétek, hogy legjobb cikkeink és a legfrissebb híreink hetente egy alkalommal hírlevél formájában is eljussanak hozzátok, itt tudok feliratkozni. A Minimatinén új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek, életmóddal kapcsolatos cikkek is várnak rátok. A legkisebbektől az ovisokon át a kamaszokig, sőt a felnőtteknek is találhattok jó programokat!