15 családi fesztivál a Balatonnál 2022-ben

A nyári szünet kezdetétől augusztus 20-áig rengeteg jó rendezvény lesz a Balaton északi és déli partján. Ebből válogattuk ki kedvenceinket, ahova gyerekkel is nyugodtan elindulhattok.

JÚNIUS

Levendula Fesztivál – Tihany, június 18.-július 3.

A Levendula Hetek megőrizte alapvető célját: egy kis időre Tihanyba, a magyarországi levendulatermesztés egyik fellegvárába hívni ennek a csodálatos növénynek a kedvelőit, vigyék hírét annak, hogy itt már száz éve is szerették a levendulát. A nagykorú Levendula Hetek idén is számos programmal, túrával, kiállítással, élménnyel vár benneteket 2 héten át. Részletek itt.

Szent László Napok – Somogyvár, június 24-26.

Helyi csoportok bemutatkozója, a futó- és horgászverseny mellett a szombati napon 13 órától lesz még Kézművesek utcája, III. Országos Mézlovagrend Találkozó és Mézfesztivál, 52. sorgyalogezred – látványtábor és ólomkatonaöntés, GOPO – sétavonat kézművesfoglalkozások, népi játékok, pónilovaglás, Első Gyermekhuszár és Tüzér Bandérium Fonyód – íjásztatás, ágyúlövés, célba lövés egyenruhák és fegyverek múzeum sátra. Részletek itt.

Múzeumok Éjszakája a Balatonnál – június 25.

Több helyszínen megnyílnak a balatoni múzeumok kapujai is. Többek között a Helikon Múzeumban, további programok hamarosan itt.

Pocca Piknik – Felsőörs, június 30. – július 2.

Felsőörs festői külterületén a Pocca dűlőben másodszor kerül megrendezésre a Pocca Piknik. Népszerű blues, rockabilly és dixieland fellépők adják a ritmust a bódító levendulaillattal övezett tágas területen, melyhez kiváló gasztronómiai szolgáltatókat hívtak. Kicsiknek külön zenei foglalkoztató és játszósarkot alakítanak ki a terület egy biztonságos szegletében, levendulaillattal szegélyezve. Részletek itt.

Kultkikötő gyerekprogramok – Balatonfenyves, Balatonszárszó, Balatonföldvár, egész nyáron

A Kultkikötő idei gyerekprogramjai között olyan fellépők szerepelnek, mint a Ziránó Bábszínház, a Kereplő Színház, az Aranyszamár Bábszínház, Nizsai Dániel, majoros Ági Bábszínháza, a Nefelejcs Bábszínház, illetve olyan saját produkciókkal is készülnek, mint Süsü és Boribon. Fellép még náluk Gryllus Vilmos, Danny Bain, a Rutkai Bori Banda és még sokan mások. Részletek itt.

JÚLIUS

Veszprémi Utcazenei Fesztivál – Veszprém, július 20-23.

Idén is ellepik Veszprém utcáit az utcazenészek, hogy szórakoztassák a arra járó közönséget. A részletes programot hamarosan itt éritek el.

Pont Csopak – Csopak, Plul Malom, július 22-23., augusztus 12-13., szeptember 9-10.

Szeptemberig havonta egyszer, egy teljes hétvégére kulturális találkozóponttá válik a Plul Malom. Minden hétvége egy-egy fontos és aktuális téma köré szerveződik, és különleges programokat kínál kicsiknek és nagyoknak, délutántól egészen késő estig. Kertmozi, színházi előadások, koncertek, beszélgetések és kulináris kalandok Csopakon, a Balaton keleti medencéjének kultikus ékszerdobozában. Részletek itt.

Művészetek völgye – Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, 2022. július 22-31.

Közel 2000 programmal csalogat a Balaton-felvidékre a Művészetek Völgye. Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok, kiállítások várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. A családi programokat itt találjátok. 6 éves kor alatti gyermekeknek a belépés ingyenes. 18 év alatti kedvezményes diák- és nyugdíjas napijegy csak a helyszínen kaphatók: 6000 Ft
Részletek itt.

Krisna-völgyi Búcsú – Somogyvámos, július 22-24.

Több, mint 50 helyszín, 280 hektáron, és több, mint 300 Krisna-hívő, aki vár benneteket, hogy megismerhessétek India művészetét, lelki tudományát, a vegyszermentes gazdálkodás rejtelmeit, a természet közeli oktatás, játékok és életvitel gyöngyszemeit. Részletek itt.

ZamJam – Zamárdi, július 28-30.

A MOL Nagyon Balaton új eseményén, a ZamJamen július 28-tól 3 napon át Zamárdi több helyszínén várják a közönséget zenével, képzőművészettel, gasztronómiával, gyerekprogramokkal és irodalommal. Lovasi és Járai Márk a kilátónál lép fel, a Balaton partján napközben jazz-koncertek lesznek, az éttermek teraszain dj-k és írók várják a vendégeket és Zamárdiba költözik a WAMP vásár is. Részletek itt.

Majorbeli Géptalálkozó – Keszthely, július 30.

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár filiáléja, üde színfolt Keszthely város szívében, amely változatos tematikájú kiállításaival és másfél hektáros kerttel rendelkező Élménygazdaságával ideális helyszín tartalmas kikapcsolódáshoz a család minden tagja számára. A részletes programot itt éritek majd el. 1972. július 1-jén, 50 éve alapították a Georgikon Majormúzeumot. A jeles évfordulót jublieumi rendezvénnyel, családi nappal ünnepli a Majormúzeum 2022. július 2-án.

Kabóciádé – Veszprém, Veszprémvölgy, Kolostorok és Kertek rendezvénytér, július 29-31.

A Veszprémi Kabóca Bábszínház meghívott vendégelőadásokkal, játékokkal, kézműves programokkal vár benneteket ezen a nyáron is a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren. Részletek itt.

AUGUSZTUS

Paloznaki Jazz Piknik – Paloznak, augusztus 4-6.

Emeli Sande, Lisa Stanfield, Richard Bona, Stereo Mc’s csak hogy néhány nagyobb nevet említsünk a fesztivál fellépői közül, de a gyerekek számára is színes programokkal készülnek. Két helyszínen várják az érdeklődőket, a Nagyszínpad előtti réten, illetve a Lissé Gyermekudvarban. A belépés 14 éves korig ingyenes (vonatkozik a fesztivál napjáig 15. életévüket be nem töltött személyekre). Részletek itt.

FESTetics – Park Fesztivál – Keszthely, Festetics-kastély, augusztus 11-14.

Óriásbáb felvonulás, szabadtéri játszóház, kincskereső játék, Festetics kvíz családoknak, lovasprogramok filmvetítés, koncertek, fényjáték a Kastélyparkban, koncertek és még számos családi program várja az érdeklődőket. Részletek itt.

Régmúlt idők lovas fesztiválja – Keszthely, Festetics-kastély, augusztus 20-21.

Népi játékok, huszár bemutató, Agility kutyabemutató, lovas bemutatók, előadások,
agarász bemutató, szablyavívók bemutatója és lovagi torna várja az érdeklődőket az augusztus 20-ai hétvégén. Részletek itt.

+1
Augusztus 20-ai hétvége a Balaton partján

A kisebb és nagyobb települések is koncertekkel, kenyérszenteléssel, kézműves programokkal és tűzijátékkal is várják a Balatonra érkezőket. A részletes programokért keressétek a települések hivatalos weboldalait.

Nézzétek meg 50 kedvenc helyünket a Balatonnál az állatsimogatóktól kezdve a játszótereken át a látogatóközpontokig, balatonos könyvválogatásunkat, és hamarosan érkeznek a 2022-es újdonságok is!

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot!

Hozzászólás letiltva.