9
itt-jartunk
7

Itt jártunk

A legjobb fagyik Budapesten

Ha itt a nyár, nem maradhat el fagyis válogatásunk sem. Idén is összegyűjtöttük, kipróbáltuk, merre találjuk a legjobbakat. Íme a Minimatiné kedvencei, mert egy jó fagyiért bárhova elmegyünk, vagyis a legjobb fagyik Budapesten.

A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások

Mit jelent budapestinek lenni? Hogyan hat a főváros a lakóira és azokra, akik napjaik legalább egy részét benne töltik? Létezik-e olyan, képekből, hangokból, filmekből álló közös tudás, amiről tudjuk: ez a mi Budapestünk? A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2023. május 5-én nyitja meg A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítását, mely a városegyesítés […]

6 szuper közösségi tér, ahol remek programok várnak rátok!

Az elmúlt néhány évben sorra nyíltak az olyan közösségi terek Budapesten, ahol nemcsak remek programokkal és fejlesztő foglalkozásokkal várják a gyerekeket, hanem a szülők is beszélgethetnek, találkozhatnak egymással, sőt néhány helyszínen még kávézó is van. Reméljük, hogy egyre több hasonló intézmény nyitja meg kapuit!