Berg Judittal beszélgettünk – Az IBBY „Év Gyerekkönyve” díjtól a HUBBY elnökségéig

Berg Judit

Berg Judit (Fotó: Dohi Gabriella / Óbudai Anziksz)

Berg Judittól 1000 dolgot is tudtunk volna kérdezni, de most kifejezetten a 2024-es év megjelenéseire, illetve a HUBBY-ban betöltött új szerepére fókuszálva beszélgettünk vele a Pagonyban.

 

Minimatiné: Már 17 éve annak, hogy az első Rumini kötet megjelent és bezsebelte nemcsak az Év Gyerekkönyve díjat (az IBBY, vagyis az International Board on Books for Young People magyarországi tagszervezetétől), hanem a közönség (gyerekek és felnőttek) elismerését egyaránt. Immár több generáció olvasta a történeteket. Most a 10. kötetnél járunk, a legutóbbi 2020-ban jelent meg, közben Rumini is felnőtt lett. Ezt a kérdést nagyon sokszor feltették már neked, valószínű minden egyes kötet után, de muszáj én is megkérdezzem, hogy idén érkezik-e újabb Rumini kötet?

Berg Judit: Mindenképpen szeretnék még Ruminit írni, bevallom, már nagyon hiányoznak nekem a Szélkirálynő matrózai és a lányok, Johanna és Rozi. Gyűlnek az ötleteim, de sok más ígéretem köt és az időm rémesen kevés, így legkorábban jövőre kezdem majd írni az új regényt.

 

M.: Kétféle illusztrációval is kapható a Rumini-sorozat, Kálmán Anna klasszikusabb stílusú, illetve Nagy Zoltán már-már rajzfilmes rajzaival. Illetve itt vannak a legújabb, kezdő olvasóknak szóló, a Most én olvasok! sorozatban megjelent kötetek, amelyet már Rátkai Kornél illusztrált, így Rumini sokféle képi világon keresztül bűvölte már el az olvasókat…

B.J.: Rátkai Kornéllal az volt a koncepció, hogy mindkét stílusú Rumini illusztrációhoz valamilyen módon kapcsolódjanak ezek a kötetek is. Nagy egymásra találás volt a miénk, pedig nagyon különbözünk. Kornél csendben szeret dolgozni, én zajban, ő nyugodtabb, én állandóan utaznék és utazok. Mégis pont olyannak rajzolta meg Rumini világát, ahogy én elképzeltem. Az első közös munkánk a Rumini és a látóüveg volt, majd ezt követte a Rumini és az öt toll, valamint a Rumini kincsei, amely arról szólt, hogy élt Rumini mielőtt hajósinas lett. Néhány hete jelent meg a Rumini Kondor-szigeten, ahol Rumini az apukájával kalandozva kalózok fogságába kerül, őszre pedig a sorozat befejező része, a Rumini és a szellemhajó várható.

 

 

M.: A Pagony Abszolút Töri sorozata, amely a honfoglalástól az 56-os forradalomig számos magyar történelmi kort vagy pillanatot jelenített meg időutazós kalandregény formájában. Te készítetted a tavaly megjelent „Petőfi rész”, amelynek Szélvésztől kergetve a címe. Abszolút letehetetlen, éppen most olvassuk a családdal közösen, és a 11 és 13 éveseinket annyira beszippantotta, hogy ők már előrébb tartanak, egyszerűen nem bírták kivárni a folytatást. Mennyire volt vonzó számodra Petőfi karizmatikus karaktere?

B.J.: A Pagony kért fel, hogy én készítsem el ezt a kötetet. Petőfi számomra nagyon szimpatikus figura, kiderül a levelezéséből, hogy milyen jó humora volt, de emellett igazi lázadó volt, egy indulatos, hirtelen haragú, rendkívül érzelemgazdag személyiség. Nem szerettem volna kizárólag a március 15-ei eseményekre fókuszálni, inkább egy korszakot akartam bemutatni, amelynek fontos üzenete, hogy az ország nagy része tényleg összefogott a közjóért. A történetem ott kezdődik, hogy 1844-ben Petőfi megérkezik Pestre és elveszíti az általa írt kötetet, amellyel tulajdonképpen befutna. Azt az üstökösszerű pályát is megmutatom a könyvben, hogyan vált a jómódú, de elszegényedett család nincstelen sarja néhány év alatt az ország egyik legbefolyásosabb emberévé, majd újabb két hónap kegyvesztetté, akit az emberek többsége őrültnek tart. Versein keresztül egy igazi influenszer volt, aki néhány hónap alatt elvesztette az összes insta követőjét, ha mai nyelven akarnám megfogalmazni. Próbáltam a mai gyerekekhez közelebb hozni őt, Szendrey Júliát és a korszak izgalmas figuráit, hogy igazi, élő, szerethető karakterekké váljanak, ne az irodalom órákról ismert szoborszerű alakok legyenek. Leveleiből, naplójából és verseiből is idéztem a történet során. Fónagy Zoltán történésszel is sokat konzultáltam (ő írta az utószót is), aki rengeteget segített, hogy életre keljen a korabeli fényűző, mégis trágyaszagú Pest-Buda, szakirodalmat olvastam, de jó érzés volt, hogy saját sztorikat is tehettem a történethez.

 

A Két kis Dinó is egy emblematikus sorozatod, amely szintén túlnőtt a könyv keretein. Az Unicef kampányában például játékos levelek formájában találkozhatunk velük. Most jelent meg a legújabb történet is, amelyet április 20-án, a Bartók Pagonyban mutattok be. Ezúttal melyik korba utaznak majd a dinók?

B.J.: Trikó és Nyamm, na meg új társuk, az igencsak temperamentumos tirexlány, Regina a Holdra utazik majd az Apollo 11 űrhajóval. Előtte részt vesznek az űrhajósok kiképzésén a NASA bázisán, összebarátkoznak az űrhajósokkal, és csak azt nem tudják eldönteni, hogy a hold valójában sajt, nyalóka vagy égitest. (Ez utóbbit tartják a leghihetetlenebbnek.)

 

 

Milyen érzés számodra, hogy a könyveid kalandszobák, kalandséták és társasjátékok formájában is megelevenednek. Részt veszel ezek tervezésében is? A Bartók Pagonyban van a Rumini-kalandszoba, a Batthyány tér közelében a Rumini játszótér, mi már kipróbáltuk a Négy madár titka sétát, illetve számos társasjáték is megjelent, akár a Két kis dinó, akár Rumini kapcsán (Rumini römi, Hajónapló, Kincsesláda).

B.J.: Mindig mindenben részt veszek, legalább a tervezés első szakaszában, de amikor csak lehet, végigkövetem az adott játék, előadás vagy helyszín fejlődését. A napokban mutatja be például az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat a Lengemesék (Nádtengeri rejtélyek) táncszínházi adaptációját. Részt vettem a narráció szövegének kialakításában, de több próbát is végigültem, beszélgettem a koreográfus-rendezővel, a táncosokkal, még a díszletek tervezésébe is volt beleszólásom.

 

Az inkább középiskolásoknak szóló sorozataid az Alma & Drifter, illetve Az őrzők/ A keresők hogy állnak most, készülnek folytatások? 

B.J.: Jelenleg az Almának és Drifternek készülök folytatás írni, ez lesz a Félix, amiben folytatódnak az eddigi kalandok, de a fókusz a sakk és a mesterséges intelligencia után most a kvantumfizikára kerül majd. Persze úgy, hogy azt a 12+ korú olvasók is megértsék. Az őrzőknek és A keresőknek is nagyon szeretnék folytatást írni, de azt már képtelenség megmondani, hogy mikor lesz rá időm. Egy biztos, nagyon tervezem!

 

 

A 2016-ban alakult Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY), az IBBY (International Board on Books for Young People) magyarországi szekciója. Mesélj egy kicsit arról, hogyan lettél a HUBBY elnöke és milyen feladatokat lát el a szervezet?

B.J.: 2023. októberében választottak meg a HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum) elnökének. Az nemzetközi szervezetnek, az IBBY – Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának több mint  80 országban vannak tagjai, amelyek hazájuk minőségi gyerekirodalmát képviselik és próbálják eljuttatni minél több gyerekhez. Egyik fő feladatunk a gyerekkönyvek népszerűsítése, de tervezünk olvasásnépszerűsítő, iskolai és szakmai programokat is. Egy nagyon elkötelezett elnökség jött létre tavaly ősszel. Mindenki másban erős és jó, és nagyon sokat ad a tudásával az egyesület sikeréhez. Hisszük, hogy a gyerekirodalom segítségével hidakat építünk. Közös cél köti össze tagjainkat, támogatóinkat és partnereinket: írók, illusztrátorok, könyvkiadók, szerkesztők, könyvtárosok, tanárok, könyvterjesztők, kritikusok, gyerekirodalmi szakértők dolgoznak együtt a jó gyerekkönyvekért, állami intézmények és magáncégek nyújtanak segítséget a munkánkhoz, lehetővé téve, hogy minél több gyerekhez jussanak el a jó gyerekkönyvek.

 

Ezek szerint találtatok támogatókat?

B.J.: Igen. Egy ilyen szervezetet képtelenség a tagdíjakból fenntartani. Az Év Gyerekkönyve Díj érdekében példátlan összefogást sikerült kovácsolnunk. Fő támogatónk a Bookline, további támogatónk a Líra Könyvek Zrt., a Városliget Zrt., együttműködő partnerünk a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., a Centrál Média, a Pagony Könyvesboltok, illetve a Book 24. Partnereink egyetértenek abban, hogy a gyerekirodalom ügyéért érdemes összefogni a gazdasági és kulturális szféra résztvevőinek világnézettől függetlenül.

 

Idén hogyan látod a „mezőnyt”? Hogyan zajlik a zsűrizés és mikor lesz a díjkiosztó?

B.J.: A HUBBY minden évben kiosztja az Év Gyerekkönyve Díjat hét kategóriában (Szerzői díj 0-6 éves, 6-12 éves, 12 év feletti korosztályoknak, valamint illusztrációs, műfordítás, ismeretterjesztő és elsőkönyves kategóriában). Az egyesület által felkért szakmai zsűri dönt a díjakról. A nyerteseket május 2-án hirdetjük ki, de lesznek diákzsűri díjazottak is. Az ő díjaikat a Könyvhéten adjuk majd át. Én, HUBBY elnökként nem veszek részt a zsűrizésben, ez szigorúan a szakmai zsűri döntése lesz. A zsűri tagjai Dienes Éva, a FSZEK Sárkányos gyerekkönyvárának vezetője, Kárpáti Tibor grafikus-illusztrátor, Nádori Lídia író-műfordító, Bencsik Orsolya gyerekirodalmi szakértő, a Szegedi Tudományegyetem tanára, valamint dr. Fábián László, a Trefort Gimnázium magyar-média szakos tanára, HUBBY elnökségi tag. Ennek ellenére én is igyekeztem minél több nevezett könyvet megismerni, elolvasni. Erős a mezőny, több kategóriában is nagyon nehéz lesz a zsűrinek döntést hoznia, mert rengeteg izgalmas, nívós művet neveztek. Érdemes lesz figyelni a shortlisteket is, mert csupa jó könyv kerül a válogatásba.

 

A Pagony sajtótájékoztatóján feltűnt, hogy nagyon aktívan olvasod a pályatársaid gyerekkönyveit, nem volt olyan, amit ne ismertél volna. A rengeteg könyv írása mellett jut időd kifejezetten a kortárs ifjúsági irodalom olvasására is?

B.J.: Sokat olvasok ifjúsági irodalmat, próbálom az újdonságokat és pályatársaim munkáit követni. Most éppen a Díj kapcsán, de amúgy is. Érdekel és szórakoztat is az ifjúsági irodalom. Ugyanakkor nagyon sok szakirodalmat is olvasok a könyveimhez kapcsolódva. Most éppen az Alma&Drifter újabb kötete miatt a kozmológiába és kvantumfizikába ástam bele magam a szerkesztőmmel együtt.

 

Köszönjük, minden jót kívánunk neked és a HUBBY-nak is!

 

Könyv rovatunk cikkei mellett válogassatok a most hétvégi Föld Napja programajánlónkból, illetve a Kirándulás és Toplista rovatunkból is!

A Minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkre is érdemes feliratkozni itt! Köszönjük!