Adventi koncertek gyerekeknek és felnőtteknek – íme 9 ötlet

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is remek adventi koncertek lesznek városszerte. Mi is megmutatjuk a kedvenceinket, amelyek között több ingyenes lehetőséget is találhattok, például a karácsonyi vásárokban. Íme szuper ünnepi koncertek a család minden tagjának!

Hangszersimogató

Ez az egyik kedvenc karácsonyi albumunk, amely nélkül nálunk nem telhet el az év utolsó hónapja. Idén december 14-én 16 órától a 3K-ban lesz az idei utolsó Hangszersimogató klub. A jegyeket (1000 Ft, 2 év alatt ingyenes) érdemes minél előbb megvenni. A foglalkozások célja a hangszerek hangjának megismertetése és az együtt zenélés, együtt éneklés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Farkasházi Rékának most jelent meg Életmesék címmel mesekönyve, amelyen a Tintanyúl zenél. Számos helyszínen lépnek fel az elkövetkezendő időszakban. Többek között november 29-én 16 órától a Millenárison, a MikulásGyárban (ingyenes), november 30-án 15 órától az újpesti Szent István téren (ingyenes), december 8-án 11 órától a MOMban, december 15-én 15 órától a Horváth Mihály téren (ingyenes).
Részletek itt.

Rutkai Bori Banda

A Rutkai Bori Bnda mindhárom decemberi budapesti koncertjére elfogytak a jegyek, de ha mégis szeretnétek még találkozni velük a székesfehérvári Csók István Képtárban lépnek fel december 14-én 17 órától. Székesfehérvárott egyébként remek adventi programok lesznek fényfestéssel, ünnepi kisvonattal és családi programokkal (itt találjátok a részleteket).

Szalóki Ági

December 15-én 11 órakor Szalóki Ági és zenekara az Urániában lép fel. Karácsonyváró koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás, a Cipity Lőrinc és a Gingalló című lemezek, illetve a Téli-nyári laboda dalaiból válogatja. Ezúttal is elhangzanak majd a kedvelt énekelt versek, többek között Erdős Virág, József Attila, Szabó Anna Kyoko, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor megzenésített művei, de szerepel a programban sok ismert karácsonyi gyerekdal is. Találkozhattok még vele december 14én 16 órától az óbudai Fő téren is, ahol ingyenes koncerttel várja az érdeklődőket.
További részletek itt.

Gryllus Vilmos és a Kaláka

Mind a Nótás Mikulás, mind a Szabad-e bejönni betlehemmel című műsorral is sok helyszínen találkozhattok, többek között karácsonyi vásárokban is.
Gryllus Vilmos: Nótás Mikulás – dec. 1. – MOMKult dupla koncert; dec. 7. – IBS; dec. 8. – Városháza Park (ingyenes);  december 15. – Bálint Ház;  december 15. – 15:00 Óbuda – Fő tér (ingyenes)
Karácsonyi Kaláka koncertek – december 7. 11:00 és 15:00 – Müpa sátor; dec. 7. 18:00 Ludovika vívóterem (ingyenes); dec. 15. 16:00 – Advent Rákosmentén, Fő tér (ingyenes); dec. 22. – MOMKult;  dec. 22. 19:00 – Óbuda Advent, dec. 25. – Marczi
Részletek itt.

Kolompos

A Kolompos decemberben vidám karácsonyi mulatsággal várja a családokat. Fellépnek majd december 8-án Gödöllőn, december 13-án dupla koncertet adnak a Kultúrkúriában, december 14-én a KMO-ban, december 15-én a Benczúr Házban.
Részletek itt.

Veronaki

A Veronaki december 4-én az Eötvös10-ben, december 8-án 11 órakor a Várkert Bazárban lép fel. December 5-én Mikulás ünnepséggel készülnek a Budapest Jazz Clubban (itt nem lesz koncert, csak Mikulás várás közös énekléssel), illetve dupla szilveszteri koncertet tartanak majd ugyanitt.

Eszter-lánc Mesezenekar

Az Eszterlánc Mesezenekar december 1-jén a Óbudai Kulturális Központban, december 8-án Rákospalotán, december 21-én a MOMKultban lép fel. A karácsonyi hangulatú koncertek mellett biztosan az új lemezükről is mutatnak be dalokat.
Részletek itt.

Belvárosi Betyárok lemezbemutató

A nemzetközi turné után december 22-én 15 órakor adventi műsorral lép fel a zenekar az Óbudai Adventen, a Fő téren, ahol már három lemez dalaiból játszanak, hiszen addigra megjelenik új, karácsonyi albumuk is.
Részletek itt.

Nézzétek meg a legjobb budapesti karácsonyi vásárokat, új könyveket és további jó ötleteket találtok az Advent rovatban is!

Ha szeretnétek időben értesülni a legjobb hétvégi programokról, ajánlókról és válogatásainkról, iratkozzatok fel heti hírlevelünkre!