Újra itt a Kéktúrázás napja – október 9.
Az ősz legjelentősebb közösségi túrarendezvényére készül a kéktúrázók „társadalma”. A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében október 9-én az Országos Kékkör teljes útvonalát – azaz a három hazai kéktúrát – szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni.
A kéktúrázás napján 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte. A három klasszikus kéktúrát (a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát) magában foglaló Országos Kékkörön így több mint 2580 kilométer bejárására nyílik lehetőség. A szakaszok közel 10 százaléka tematikus vagy ünnepi tartalmat rejt. Az idén 100 éves bajor túrabakancsgyártó cég, a Hanwag – a mátrai és a bükki szakaszok „virtuális örökbefogadója” – így ünnepli centenáriumát. Lesz ismert terepfutók által patronált szakasz az Alföldön, nordic walking szakasz, geotúra és nomád szakasz is. A szervezőket az MTSZ saját tagszervezetei, valamint az állami erdőgazdaságok, a nemzetipark-igazgatóságok és a natúrparkok is segítik.
A túranap legrövidebb szakasza mintegy 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek majd a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit, továbbá 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.
A tavalyi év nagy sikere volt, hogy a túrázóknál lévő jeladók segítségével az online térben rajzolódott ki a Kék útvonala. Idén sem lesz ez másként, így a rendezvény honlapján is követhető lesz a kéktúrázók haladása.
Az október második szombatján lebonyolított esemény egyfajta „természetjáró Guinness-rekord” is, amelynek keretei között a leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósul meg.
A túrákra való jelentkezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kekturazasnapja.hu honlapon várják a kezdő, újrakezdő vagy gyakorló kéktúrázókat és érdeklődőket. Itt minden további és részletes információ is elérhető.
Forrás: Kéktúrázás Napja
További ötleteket Kirándulás rovatunkban találtok!
Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.