75 éve indult el a Gyermekvasút – családi programok július 31-én
A forgalom megindulásának napra pontosan 75. évfordulójára emlékezve 2023. július 31-én hétfőn izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz végállomásán, Széchenyihegyen.
Az állomás területén 10-től 16 óráig járműbemutatók és gyermekprogramok fogadják az érdeklődőket: fel lehet szállni a mozdonyok vezetőfülkéjébe (Mk45, Mk48, Mk49, gőzmozdony), a kisebbeknek lesz ugrálóvár és a Gyermekvasút környékét bemutató óriás társasjáték is.
Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből tavasszal nyílt alkalmi kiállítás várja a látogatókat. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők: a postakocsiban ünnepi emlékbélyegzés, a szalonkocsiban filmvetítés lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben LEGO bemutatón is felsorakoznak.
Úton az első szakaszon
Hűvösvölgy és Széchenyihegy között egész nap óránként indulnak a hagyományos szerelvények, Mk45-ös mozdonnyal. Az ünnep alkalmából az állomások pénztáraiban aznap jegyet váltó utasok alkalmi kéregjegyet is kapnak emlékbe. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok indulnak, a legtöbbször gőzmozdonnyal. Ezekre a betétjáratokra felnőtteknek 2200 Ft, gyermekeknek 1100 Ft az oda-vissza útra a menetdíj. A kisvasút építését, az első szakasz környékének látnivalóit is bemutató, kb. 3 kilométeres vezetett séta indul 11 és 14 órakor Széchenyihegytől Virágvölgyig.
Forrás: Gyermekvasút