24 ünnepre hangoló családi program Budapesten – Advent 2022

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Adventi élménynaptár” ajánlónkban olyan programokat találtok, amely biztosan segítenek az ünnepre hangolódásban. Filmek, koncertek, színházi előadások, múzeumi foglalkozások, szabadtéri programok is szerepelnek válogatásunkban akár babáknak, akár ovisoknak, akár kiskamaszoknak vagy nagyobb gyerekeknek kerestek programot, és biztos, hogy ti is találtok majd kedvetekre valót.

Alkossatok együtt a Várkert Bazárban! – Advent a Várkert Bazárban – 4 adventi vasárnapon (ingyenes)

Minden adventi hétvégén koncerttel, kézműves programokkal, iparművészek karácsonyi vásárával készülnek a Várkert Bazárban, ráadásul a napközbeni programok ingyenesek. Mi minden évben itt készítjük el az apró ajándékokat nagymamának, nagypapának, rokonoknak. További adventi programokat a Várkert Bazárban itt találtok.

Vegyüljetek el a hangulatos adventi forgatagban! – Advent Óbudán programok hétvégenként (ingyenes)

A hangulatos kisvárost idéző óbudai Fő téren idén is korcsolyapályával, kézműves vásárral, gasztro kalandokkal és gyerekprogramokkal is készülnek. Itt írtunk a programokról részletesebben.

Nézzétek meg Európa legjobb karácsonyi vásárát és a közelében lévő, megújult Vörösmarty Classic Xmas-t! – november 18-tól

Az Advent Bazilika már két alkalommal nyerte el Európa legjobb karácsonyi vására címet, és idén ismét megtöltik Budapest ikonikus terét az ünnep csodájával. A Vörösmarty téri vásár pedig megújult, Vörösmarty Classic Xmas néven, sok újdonsággal várja a látogatókat. Részletek és programok itt. További budapesti ünnepi vásárokat és karácsonyi programokat itt találtok.

Nézzétek meg a Budapest Bábszínház legújabb, karácsonyi témájú előadását! – Az utolsó bárány – több időpontban

Zöld mező, idilli rétek és a legfinomabb jutalomfalatok egész Keleten, amire egy nyáj ácsingózhat. A báránycsapat álmát három komoly pásztor vigyázza terebélyes subáikban. Ám egy este új csillag jelenik meg Betlehem fölött és a bárányok arra ébrednek, hogy a pásztoraik eltűntek. Vajon az ufók rabolták el a pásztoraikat, vagy igazat mondott az a kecske, és valóban ahhoz a híres újszülötthöz siettek el, aki állítólag, ha nagy lesz, megmenti majd a világot? Az Ulrich Hub karácsonyi meseregényéből készülő előadás rendhagyó perspektívából, sok zenével és még több humorral meséli el Jézus születésének igaz történetét. 6 éves kortól ajánlott. Részletek itt.

Olvassatok újdonságokat és karácsonyi könyveket!

Minden évben összegyűjtjük a csodás karácsonyi könyvújdonságokat, amelytől igazán ünnepi hangulatba kerülhetünk, illetve több a karácsonyfa alá is kerül majd. Emellett ajánlunk még idei újdonságokat a fa alá óvodásoknak, kisiskolásoknak és a 9+-os korosztálynak is. Itt találtok adventi, 24-es tematikájú könyveket, régebbieket és újakat. Hamarosan pedig a legújabb karácsonyi könyveket is bemutatjuk nektek!

Nézzétek meg A diótörőt az Operában! – több időpontban

Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része szerte a világban és a budapesti Operaházban is. A korábbi, hosszú éveken át repertoáron levő, mára szinte muzeális változat emlékének adózva, 2015 karácsonyára egy újragondolt, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő, új kiállítású darab született. Részletek itt.

Vegyetek részt mesekoncerten! – Égigérő muzsika a Millenárison – a Müpa kihelyezett előadása a Millenárison, több időpontban

A nagy sikerre való tekintettel a Müpa mesekoncertje az idei télen ismét látható lesz, ezúttal új helyszínen, a Millenárison. El tudja képzelni Lábas Vikit és Csorba Lócit egy óriási mosógépben ikerbabákként? Vagy Vitáris Ivánt kutya jelmezben? És Dánielfy Gergelyt mint királyfit sárkánnyal küzdeni? Mi már igen. És óriási élmény. Az Égigérő muzsika a hétköznapjainkban jelenlévő szorongásokra adott jókedvű, szellemes, zenés, dalos, táncos válasz. Vagány karakterek, meglepő helyzetek, sziporkázó nyelvi humor, izgalmas kalandok palotán belül és kívül. Sőt a végén az is kiderül, hogy a jó zene, no meg a minőségi élcek igenis erősítik az immunrendszerünket. Igazi szupercsapat viszi színre Szabó T. Anna költőnő csillogó humorú, jó érzékkel a mára áthangszerelt mesés történetét. 4-12 éveseknek. Részletek itt. Jegyár: 3000-7000 Ft.

Tudjatok meg mindent a régi karácsonyokról! – Várkert Bazár múzeumpedagógiai foglalkozása a Szent István-teremben, minden adventi vasárnap 2 alkalommal (MINDEN JEGY ELFOGYOTT!)

Az adventi időszakban izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozásra várják a gyerekeket, ahol a karácsonyi hagyományok, szokások nyomába eredhetünk. Mióta állítunk karácsonyfát és miért éppen szaloncukor kerül az ágaira? Hogyan ünnepelték a karácsonyt a királyi család tagjai, amikor éppen Budán tartózkodtak? De megcsodáljuk a fényárban úszó Szent István-terem csodálatos Zsolnay díszítését, és arról is beszélgetünk, milyen motívumokkal adóztak a karácsony előtt a híres pécsi gyárban. Végül mindenki elkészítheti magának a Zsolnay ihlette saját karácsonyfadíszét. A program 6-11 éveseknek ajánlott, kérik, hogy tartsátok be a korosztályi ajánlást! Részletek itt. Jegyár: 1500 Ft/gyerek, kísérőnek ingyenes regisztrációs jegy.

Találkozzatok a Mikulással!

December 4-én a Vasúttörténeti Park szezonzáró rendezvényén a Mikulás vonattal érkezik, emellett koncerttel, bűvész programmal és kerti vasutazással is emlékezetessé tehetitek ezt a napot. Részletek itt. További Mikulás programokat: vonatosat, könyveset, zenéset itt találtok!

Vezessetek egy egész zenekart! – Marczi, december 3., 10:00

Interaktív zenei társasjátékkal vár benneteket a Bélaműhely! Mi lehet a titka ennek a minden korosztály által játszható és élvezhető játéknak? Az egyszerűség, hogy valóban csak meg kell mozdulnia a karmesternek és a zenészek azonnal megszólaltatják a hangszereiket? Vagy az egyedülálló hangszerek, mint a biciklidob, gettomarimbula, bikeofon, slagszax, hangburgerek, teknóteknő, hangszeríj? A különleges hangok, amin ezek a hangkeltő eszközök megszólalnak? Vagy talán a zenészek virtuozitása? Ha szeretnél te is karmester lenni, akkor gyere el és győződj meg róla te magad. Legyetek igazi karmesterek ti is! Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 2500 Ft. Részletek itt.
A programról itt írtunk bővebben.

Nézzetek meg egy új filmet a mozikban! – premieres filmek decemberben

Decemberben több családi film is érkezik a hazai mozikba. December 8-án a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság; december 22-én pedig a Teddy mackó karácsonya című norvég családi film. Emellett még ajánljuk nektek a Puskin moziban a Lengemesék 2.: Tél a Nádtengeren című filmet, december 11-én 10 órától.

Hallgassátok meg Mézeskalács úr meséjét! – több helyszínen

A Mézesakalács úr meséjét decemberben több alkalommal is hallhatjátok majd Dannytől, például december 3-án a Hegyvidéki adventi vásáron, december 11-én a budaörsi PostARTban és december 10-én 10:30-tól a II. kerületi Maminti Kuckó Könyvesbolt és Kávézóban. A december 10-i előadásra jegyek korlátozott számban elővételben válthatók a Maminti Kuckóban.

Utazzatok gőzmozdonnyal a Gyermekvasúton! – december 10-11.

Már beszámoltunk róla, hogy novembertől újra jár gőzmozdony a Gyermekvasút vonalán. December 10-én és 11-én újra utazhattok vele. A vonatra nosztalgiajegy váltása kötelező! További részletek itt.

Nézzetek ünnepi diafilmeket! – Art+Cinema, december 11., 11:00

Ha már nincs meg otthon a régi diavetítő vagy szeretnétek mozivásznon látni az ünnepi meséket, akkor ajánljuk a Nincs karácsony Ezüstmackó nélkül! diafilmvetítést, melynek keretében a következő filmeket nézhetitek meg: Három fenyőfa (Népmesekincstár diasorozat) – bemutató, Mazsola és a Hóember, Az utolsó karácsonyi angyal, Bogyó és Babóca mézeskalácsa, Télapó és Ezüstmackó. Mesélő: Zsurzs Kati színésznő. Részletek itt. 10 kedvenc ünnepi diafilmünket itt találjátok!

Menjetek babával múzeumba! – Mama, nézd! a Szépművészeti Múzeumban, december 13. és a Magyar Nemzeti Galériában, december 15.

Egyik kedvenc babás programunk idei utolsó, karácsonyi tematikájú programja december 13-án lesz a Szépművészeti Múzeumban, ahol reneszánsz és barokk festmények tükrében ismerkedhettek meg a születéstörténet varázslatos szereplőivel. Itt az sem baj, ha nyugtalanabb vagy hangosabb a babátok! 1 év alatti babával ajánlott. Részletek itt. A Mama, nézd! program a Magyar Nemzeti Galériában is elérhető december 15-én, részletek itt.

Csatlakozzatok egy adománygyűjtő akcióhoz!

A kisebb gyerekek számára talán a leglátványosabb a Mikulásgyár adományozása, ahol a manóknak adhatjátok le az ajándékokat november 30. és december 22. között a Városháza parkban és az Etele Plázában. Emellett még számos akcióhoz is lehet csatlakozni például karácsonyi vásárokban, bevásárló központokban, a Cipősdoboz adománygyűjtéstől kezdve az Ökomenikus Segélyszervezeten keresztül az állatvédő szervezetek akciójáig.

Készítsetek kézműves karácsonyi ajándékokat népművészekkel a Hagyományok Házában! – december 10-11. (regisztrációs)

Az ünnepváró adventi programon meghitt koncertek, bábelőadás, adventi ringató, színpadi műsorok, mese, gyerektáncház, gasztronómiai előadás és kóstoló, kézműves vásár és kedvezményes kiadványok mellett ajándékkészítő műhelyek is várják az érdeklődőket. Előzetes regisztráció szükséges, illetve a jelentkezés a program díjának fizetésével válik véglegessé. Részletek itt és itt.

Nézzetek ünnepi témájú homokanimációt! – Karácsonyi Homokmesék – Kultúrkúria, december 10., 17:00

A karácsonyi ünnepkör és a tél ihlette meséket élő homok rajzolás során varázsolja a vászonra Cakó Ferenc grafikusművész. A világon egyedülálló produkció maradandó élményt jelent gyermekek és felnőttek számára egyaránt. A zenére komponált homokanimációt speciális technikai megoldással élőben, a mozivászonra kivetítve élvezheti a közönség. Részletek itt. A Kultúrkúriában további ünnepi programok is lesznek decemberben: kiállítás, családi ajándékkészítő műhely, Csiribiri Mikulásváró és még sok minden más.

Karácsonyozz Mandulkával! – Kiskarácsony gyerekkoncert a Rutkai Bori Bandával – Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház, december 11., 11:00 és Puskin Kuckó, december 18., 10:00

Már alig várjuk, hogy előkerüljön a Mandulka és a Karácsonyvár című könyv és lemez. Ha pedig élőben is megnéznétek a varázslatos, vetítéses koncertet december 11-én a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban és december 18-án a Puskinban is megtehetitek.

Énekeljetek együtt Gryllus Vilmossal! – Nótás Mikulás – MOMKult, december 4., 9:30 és 11:00

Gryllus Vilmos mikulásos dalain már tényleg generációk nőttek fel. Nótás Mikulás, Levél a Mikulásnak dalok mellett felcsendülnek az ünnepváró dalok is. A MOMKult mellett Gryllus Vilmossal találkozhattok még többek között november 27-én a Puskinban, december 3-án a Csiliben és Szentendrén is.

Alkossatok együtt az új Néprajzi Múzeumban! – MÉTA Matiné, december 4., 10:30

A MÉTA matiné családi programsorozat az egész családnak. Míg a gyerekek játszanak, alkotnak vagy rejtélyek után nyomoznak, a felnőttek belelassulhatnak a szemlélődésbe, hogy mélyebben megismerjék a tárgyak, a kiállítások és az épület különböző rétegeit. Ezen a programon az adventre hangolódva alkothattok közösen. Részletek itt. Mi itt írtunk részletesen a múzeumról.

Vegyetek részt a Magyar Nemzeti Galéria gyerekeknek szóló tárlatvezetésein! – december 10., 11:00 és december 17., 10:30

Minden hónap egy hétvégéjén az ifjú művészetkedvelőket invitálják Vaszary János festészetének megismerésére. Bár már elmúlt a nyár, a tavasz pedig még messze van, Vaszary János festményeinek segítségével újra élvezhetjük a nyári napsütést és a tavaszi virágok illatát. Legeltessük a szemünket a ragyogó színeken, és fejtsük meg együtt festőnk változatos világának rejtelmeit. Korosztály: 7-12 éves korig. Részletek itt. Emellett december 17-én 10:30-tól Ünnepi varázslat címmel tartanak vezetést a 6-10 éves korosztálynak, illetve 11:30-tól lesz jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesített tárlatvezetés is.

Karácsonyozzatok Kodállyal! – Magyar Zene Háza, december 17., 10:30

Kodály Zoltán december 16-án lenne 140 éves. Az ő tiszteletére szervezik ezt a rendhagyó karácsonyi vásárt, hiszen zenepedagógiai elvei az egész világon ismertek. Ezúttal azonban nem karácsonyi kellékek a portékák, hanem rövid, de annál izgalmasabb zenei játékok, amiket az ország minden pontjáról érkező zenepedagógusok tartanak. A Zene Háza legkülönbözőbb pontjain lehet majd zenével játszani, foglalkozásokon részt venni, bízva abban, hogy mindenki, aki ellátogat erre a különleges karácsonyi vásárra, meg tudunk ajándékozni a zene örömével. Részletek itt.

Hallgassátok meg a Kaláka karácsonyi koncertjét! – Szabad-e bejönni ide betlehemmel?, Óbuda, Fő tér, december 18., 18:00 (ingyenes)

1987-ben jelent meg ez a lemez. Azóta járnak a Kaláka-betlehemesek adventkor „házról-házra”, templomról-templomra, iskoláról-iskolára, színházról-színházra. Minden évben néhány napot határainkon túli magyarlakta vidéken töltenek, de Budapesten is több időpontban és helyszínen találkozhattok velük: a Kispesti Nagyboldogasszony tempomban december 3-án 16 órától; az érdi Földrajzi Múzeumban december 4-én 16 órától; a MOMKultban december 17-én 10:30-tól, valamint az ódudai Fő téren december 18-án 18 órától. Ez utóbbi koncert ingyenes!

Merüljetek el az újcirkusz világába! – Recirquel: Kristály a Millenárison – a Müpa kihelyezett előadása – Millenáris, D épület, több időpontban

A Recirquel az idei téli szezonban a Kristály felújított verziójával, új helyszínen ünnepli az év végi ünnepek hangulatát idéző produkció 5. évadát. A Kristály varázsvilága felnőtteket és gyermekeket egyaránt vár, ezúttal a Millenárison, ahol a csillogó jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára és közreműködésével kelnek életre. 6 éves kortól ajánlott. Gyorsan fogynak a jegyek!

Korizzatok a szabadban vagy fedett pályán! – korcsolyapályák Budapesten

Nincs advent korizás nélkül. Akár a nagyobb, akár a kisebb, akár a szabadtéri, akár a fedett jégpályákat részesítitek előnyben, korcsolyapálya válogatásunkban találhattok kedvetekre valót.

+2

Élvezzétek a karácsonyi koncertet otthon! – Adventi koncert, online, december 18., 19:00 (ingyenes)

Újra megnyitják a Müpa virtuális hangversenytermét: Müpa Home sorozat keretében folytatódnak ingyenes online közvetítések. A Liszt Ferenc Kamarazenekar az újjászületés és átlényegülés gondolatát testesíti meg az ünnep előtti esten, hiszen a megfiatalodott együttes Tfirst Péter vezetésével az egykori alapítók hagyományait folytatva megújította Magyarország nagy múltú kamarazenekarának játékstílusát. Az adventi és karácsonyi kórusművek, valamint Vivaldi, Bach és Händel kompozíciói az ünnep gondolat- és érzésvilágának legméltóbb közvetítői. A felvétel a Müpa 2019. december 1-jei koncertjén készült. Részletek itt.

Keressetek fel egy Budapest közeli vagy távolabbi karácsonyi vásárt vagy programot!

A Gödöllői Királyi Kastélyban idén is várnak benneteket az Adventi Kastélynapok (2022. december 10-11. és 17-18.), illetve az Advent Szentendrén és Vácott is remek programokkal készülnek.

További programokat találtok Advent rovatunkban, illetve hétvégi ajánlóinkban, amelyeket minden csütörtökön teszünk közzé!

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot!