2018. november

Karácsonyi workshopok kicsiknek és nagyoknak

Karácsonyi hangulatú workshopok, saját kezűleg készített ajándékok várnak rátok az adventi időszakban. Válogatásunkban a legkisebbektől kezdve a nagyobbak is találhatnak maguknak programot. Meglephetitek a családot egy közös foglalkozással, és két ingyenes lehetőséget is találtok összeállításunkban. A legtöbb programra előzetes regisztráció szükséges!

Korcsolyapályák Budapesten kint és bent – 2018-as körkép

Idén is több nagyobb és kisebb helyszínen várnak benneteket korcsolyázási lehetőséggel. Már nyitva van a Városligeti Műjégpálya, és sorra nyílnak a kisebb kerületi, illetve karácsonyi vásárokhoz kapcsolódó pályák, de néhány fedett helyszín is szabadon látogatható bizonyos időpontokban a nagyközönség számára is.

Programok advent 1. hétvégéjén – dec. 1-2.

Elérkezett advent 1. hétvégéje, úgyhogy ezekben a napokban sorra nyílnak meg a karácsonyi vásárok, velük együtt az ünnepváró programok és kisebb és nagyobb korcsolyapályák. Emellett még lesz Anilogue Fesztivál, Mikulás programok, könyvbemutató és izgalmas ajándékkészítő workshopok is.Tartsatok velünk az elkövetkezendő négy hétben is, hiszen rengeteg jó programot ajánlunk majd, és megnyílt Advent rovatunk is.

A legjobb adventi vásárok és ünnepváró programok Budapesten

Íme a legjobb adventi és karácsonyi vásárok Budapesten az ismertebb, nagyobb eseményektől kezdve a kisebb, egynapos, családiasabb hangulatú helyszínekig, és természetesen jó programokat is ajánlunk, ahol együtt készülhettek az ünnepekre! Érdemes megnézni a téli szünet legjobb programjait is!

Idén itt találkozhattok a Mikulással!

Vonatos, barlangi, pónis, könyves, futó és finn Mikulás. Itt találkozhattok idén a Nagyszakállúval! A szervezett programok mellett két ingyenes lehetőségeket is ajánlunk.

Gyerekprogramok hétvégére – nov. 24-25.

Ezen a héten nyitotta meg kapuit újra a Városligeti Műjégpálya, és már néhány adventi program is vár benneteket, de emellett ajánljuk még a Tatai Vadlúd Sokadalmat, a Pagony Téli Fesztiválját, szuper művészeti foglalkozásokat a Kassák Múzeumban, a megújult Szépművészeti Múzeumban, a Teslában és a Capa Központban, de koncertet, színházi előadást és kiállításmegnyitót is találtok a […]