A pünkösdi hétvégén újra megnyitja kapuit Budapest repülőmúzeuma, mely az elmúlt hónapokban egy kicsit arrébb költözött. Még zajlanak az utolsó simítások, de ettől az időponttól már az új helyszínről indulnak a reptérlátogatások is.
2017. május
Már lehet jelentkezni a Cartoon Network Képzeletműhely pályázatára!
Az egyedi animációs világáról közismert Cartoon Network csatorna a megelőző évek sikereire tekintettel idén harmadszorra hirdeti meg, Európa, Afrika és Közel-Kelet szerte nagyszabású pályázatát és alkotói programját, a Cartoon Network Képzeletműhelyt. Ifjú animáció-rajongók, rajztehetségek vagy egyszerűen csak alkotó kedvű, 4-15 éves gyerekek műveit várják rajz, képes forgatókönyv, animáció, film kategóriában.
Gyerek Sziget, vagyis 4 hétvégén át tartó ingyenes programkavalkád a Hajógyárin!
A hagyományokhoz híven idén is Gyerek Szigetté változik az óbudai Hajógyári-sziget, ahol júniusban négy hétvégén át rengeteg programmal várnak benneteket, ráadásul ingyenesen. Íme kedvenceink, amelyeket a hétvégi ajánlóban is megtaláltok majd, de emellett több hasznos tudnivalót is megosztunk veletek!
Megújult a Benczúr-kert! – Kő Boldizsár új mesevárosa a VI. kerületben
Nemrég Kő Boldizsárral, egyik kedvenc játszótér tervezőnkkel a Benczúr-kertben beszélgettünk, ahol éppen legújabb meseterén végezte az utolsó simításokat. Az új helyszínt 2017. május 23-án adták át a nagyközönség számára. Igazi eldugott kis park lombos fákkal, ahova most egy meseváros, csodaszép színes mászókák, mini focipálya is készült. Érdemes felfedezni!
Gyerekprogramok május utolsó hétvégéjére – május 27-28.
Legyen akár tűzoltós, vonatos, kirándulós, alkotós, piknikezős vagy bulizós programhoz kedvetek, az ajánlóban biztos találtok majd kedvetekre valót erre a hétvégére is, sőt egy új játszóteret is bemutatunk hamarosan.
Minden, amit eddig nem tudtál A Pál utcai fiúkról!
Interaktív vándorkiállítás és rendezvénysorozat indult útjára a legendás Molnár Ferenc regény születésének 110. évfordulóján. A kiállítást ingyen nézhetitek meg Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében 2017. június 22-éig, utána további helyszíneken egészen decemberig.
Kő Boldizsár meseterei testnek és léleknek
Már biztos mindenki járt vagy előbb utóbb megfordul majd egy olyan játszótéren, amelyet Kő Boldizsár tervezett. Egyik kedvenc játszótértervezőnk meseterei igazi képzőművészeti alkotások, amelyek nemcsak a gyerekek számára nyújtanak remek szórakozást, hanem a felnőtteknek is tartogatnak meglepetéseket. A nem szokványos játszótéri elemek, a saját fejlesztésű játékok, a sok-sok népmesei elem, illetve az erőteljes színek miatt […]