2014. október

A Sárkányjárgány neked is jár…

A Minimatiné csapatának egyöntetű véleménye alapján nálunk a Sárkányjárgány lett az év gyereklemeze. Rajongásunknak már többször hangot adtunk különböző bejegyzésekben, amivel nem titkolt szándékunk, hogy minél többetekhez eljusson a Rutkai Bori Banda zenei világa, sőt saját univerzuma. Beszélgettünk Borival a régi és az új lemezről, a Szalonkáról, jövőbeli tervekről és álmokról.

Hétvégi programajánló – nov. 1-2.

Október 28-án volt az Animáció Világnapja, amit Budaörsön a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivállal ünnepelnek, még szombatig izgalmas programokkal várnak benneteket. Az Állatkertbe kedvezményes a belépő a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak, még elcsíphetitek a Varázserdő kiállítást is a Mezőgazdasági Múzeumban, jógázhattok és alkothattok a Színtérben, a Cifra Palota a Müpában is újra kitárja kapuit. Nagy […]

Itt jártunk – Családi vasárnapok az Akváriumban

Ősszel is folytatódnak a már hagyományosnak mondható családi vasárnapok az Akvárium Klubban. Ezúttal bekapcsolódott a Shopline is, akik játékokkal, színezővel, kismotorokkal várják a legkisebbeket 10 órától, majd 11 órától fellépnek hazánk kedvelt gyerekzenekarai. A koncert után is jut még idő a játékra, sőt a 700 Ft-os belépőjegyet le is fogyaszthatjátok a bisztróban. És hogy kik […]

Programtippek az őszi szünetre

Otthoni kreatívkodós bejegyzésünk után összegyűjtöttünk Nektek pár jó programot az őszi szünetre, hogy mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. Lesz sok kreatív és zenés program, több múzeum érdekes foglalkozásokkal készül, valamint találtunk néhány izgalmasnak ígérkező tábort. Ha inkább a szabadba vágynátok, akkor is van néhány pénztárcakímélő ötletünk.

Ringató játék – eredményhirdetés

Köszönjük, hogy ennyien játszottatok és megosztottátok velünk véleményeteket, ötleteiteket! A Kolibri kiadásában megjelent Ringató könyvet Veszprémi Anita, a Ringató 2015-ös naptárát Gaál Katalin nyerte. Gratulálunk, felvesszük veletek a kapcsolatot. Szép napos és hosszú őszi szünetet kívánunk Mindnyájatoknak! Otthoni kreatív programokat itt, kimozdulós programokat október utolsó napjaira pedig itt találtok! (Illusztráció: Szepesi Szűcs Barbara)

Otthoni kreatívkodás az őszi szünetben

Összegyűjtöttünk kedvenc blogjainkról pár otthoni kreatívkodós programot az őszi szünetre. Levelek, gesztenyék, sütőtökök, házi gyurma recept és forró csoki 🙂 a szabad alkotás jegyében.

Hétvégi programajánló – okt. 23-26.

Október 23-án ingyenesek a múzeumok, látogatható a Parlament és a Hadtörténeti Múzeum családi nappal vár benneteket. Hétvégére is válogattunk kinti és benti programokat egyaránt. Kreatívkodhattok, énekelhettek, táncolhattok, elmehettek egy jó bábelőadásra vagy vásárra, lehet tököt faragni. Otthon maradóknak meg gasztro gyerekkönyves válogatásunkat ajánljuk az esős napokra.