2 karácsonyi vásár Budapesten, amely már november 19-én megnyitja kapuit

November 19-én kezdődik az Advent Bazilika rendezvénysorozata, illetve ugyanezen a napon nyit ki a Vörösmarty téri Budapesti Karácsonyi Vásár is.
Tavaly csak online formában rendezhették meg az Advent Bazilika rendezvénysorozatát, de idén újra lehet majd vásárolni, korcsolyázni Európa egyik legszebb karácsonyi vásárában. Ahogy minden évben idén is feldíszítésre kerül egy hatalmas, közös karácsonyfa, mely az óriás adventi koszorúval és betlehemi jászollal együtt végig kíséri az idei eseményt. November 28-tól minden vasárnap sor kerül az adventi gyertyagyújtásra is. A vásár ideje alatt minden nap fotókiállítással, jégpályával, valamint selfie automatával várják a látogatókat, továbbá minden délután 16:30-tól a Bazilika homlokzatán fényfestés kápráztatja majd el a közönséget. A részleteket közösségi oldalukon találjátok.
November 19-étől december 31-éig tart majd nyitva a Vörösmarty téren a Budapesti Karácsonyi Vásár, ahol a válogatott, kézműves portékákat vásárolhattok, de lesznek még zenei és egyéb programok is. December 1-től 26-ig minden nap 17 órától fényfestéssel készülnek a szervezők. Részletek hamarosan itt.
Mindkét vásár látogatása 18 éves kortól védettségi igazolvánnyal lehetséges!
Tartsatok velünk, mert Advent rovatunkban rengeteg jó programot, ajándék ötletet, új könyveket találtok majd az elkövetkezendő időszakban!
Nyitókép: Advent a Bazilika