10 remek ötlet a vakáció utolsó napjaira

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

tarzan_park_MG_5110

Mivel már igencsak közeleg a szeptember, összegyűjtöttük a nyár slágereit, kedvenc programjainkat és a ti kedvenceiteket, amelyeket még érdemes az elkövetkezendő időszakban felkeresni és kipróbálni. Új játszóterek, múzeumok, könyvek, városi és erdei kirándulás, a legújabb fagyizók és ingyenes bábelőadások a Margitszigeten…Emellett érdemes megnézni a vakáció utolsó hétvégéjének programajánlóját is!

Új játszóterek

jatszoter_hullam_csonakhaznak_foto_minimatine_MG_9805_02

A nyáron több játszótér megnyitóján is jártunk. Mivel még lesznek melegebb napok és a hosszú vénasszonyok nyarában is reménykedünk, ajánljuk nektek vizezős játszótér válogatásunkat, benne a pesterzsébeti Hullám Csónakházaknál található új játszóteret (hétfőn és csütörtökön 11 és 15 óra között karbantartás miatt zárva). Emellett a csepeli kalózos játszótéren (hétfőnként karbantartás miatt 15 óráig zárva), illetve a XV. kerületi Kontyfa utcai játszótér átadásán is ott voltunk, ahol a Plukkido IDEKI programja is elindult. A Skanzenben pedig bemutattuk az új élménypontokat és a Mesekertet is.

Belvárosi kalandozások

varosi_titkos_fuzet_6594

Kipróbáltuk a Deák 17 Galéria által összeállított Városi Titkos Füzetet, amely jó móka a család minden tagjának, ha kifogytatok a vakációs programötletekből. A bejegyzésből letölthetitek a füzetet, és szeptembertől tematikus túrákat is indítanak majd.

Budapesti programok gyerekekkel napsütésben és borús időben

harmashatar_hegy_kilato

Ezen a nyáron a régebbi 15 kedvenc budapesti nyári programunk gyerekekkel mellett újabb 12 kedvencünket is bemutattuk a Piczinke Póniudvartól kezdve a Hármashatár-hegy új kilátójáig, sőt egy esőnapos programválogatást is összeállítottunk, amelynek ősszel is hasznát vehetitek majd.

Kirándulós programok

20150726_163822-1024x614

Ezen a nyáron ismét többet felkerestünk kedvenc Budapest környéki helyeink közül, sőt újabb remek ötleteket mutattunk be a főváros közelében. Nézzétek meg legújabb kisvasutas válogatásunkat is!

Kiállítások

picasso_mng_GEL8665

Még augusztus 28-áig meghosszabbították a Picasso kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, ahol a nyár elején jártunk. Gyerekkel is érdemes kipróbálni! A nyári szünet utolsó napjaiban (augusztus 29-én, 30-án és 31-én 11 órától) pedig tárlatvezetéssel várják ugyanitt a Modigliani kiállításban az általánosiskolás-korú gyerekeket. Maximális létszám 25 fő. Regisztráció a vezetés előtt érkezési sorrendben személyesen az információs pultnál. Jegyárak: A tárlatvezetésen a Modigliani kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni. Kedvezményes jegy gyerekeknek: 1600 Ft, teljes árú jegy: 3200 Ft. Emellett az Óbudai Múzeum picike, de izgalmas játéktörténeti kiállítását, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum sárkányos kiállítását is szívesen ajánljuk.

A fesztiválszezonnak még mindig nincs vége

szamarful_fesztival

Rengeteg jó családi fesztiválon megfordultunk ezen a nyáron. Az augusztusi válogatásunkban még több ötletet találtok a hónap utolsó hétvégéire, és szeptemberi ajánló is hamarosan érkezik. Emellett a jövő heti programajánlóban rengeteg nyárzáró eseményről is olvashattok majd a Hékás Békástól kezdve a Szentendre Éjjel-nappal nyitva fesztiválig. Szeptemberben is rengeteg mindennel készülnek az intézmények, kerületek, amelyről mindenképp beszámolunk majd.

Strandok és árnyékos bábelőadások

tortenetek_kiralyokrol

Az igazán forró délutánokat vízparton és árnyas helyeken vészeltük át. Kipróbáltuk az új Lupa Tó strandot, illetve többször ellátogattunk a Margitsziget árnyas fái közé, hogy megnézzünk egy jó előadást (augusztus 27-28-án lesznek az utolsó ingyenes előadások).

Könyvek

gyerekneveles

A balatonos könyvek mellett bemutattuk nektek kedvenc gyerekneveléssel kapcsolatos könyveinket, illetve hogy mit olvastunk ezen a nyáron, de ajánlottunk óvoda- és iskola kezdéshez is meséket, diafilmeket. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent könyvekről pedig itt írtunk.

Teraszos helyek és fagyizók

damniczki_budapest

Bemutattuk kedvenc teraszos helyeinket is, illetve a régebbi fagyis válogatásunk mellett az idei év újdonságait is megkóstoltuk.

A hétvégi ajánlókat mindig itt olvashatjátok (csütörtökönként frissítjük). A legjobb programokért, kirándulós és könyves válogatásokért látogassatok el weboldalunkra és közösségi oldalunkra! Hírlevelünkre itt tudtok feliratkozni. Tartsatok velünk!