10 jó családi program Budapesten októberre – kicsiknek és kamaszoknak
Októberi ajánlónk a család minden tagja számára tartogat izgalmas eseményeket. A kicsiknek Pagony szülinapot, nosztalgia villamosozást és tökfaragást ajánlunk, a nagyobbaknak pedig filmes és művészeti fesztiválokat, bábelőadást és könyves programokat.
III. Ferihegyi Ikarus Találkozó – Aeropark, október 2-3.
Két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 50 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű – mutatkozik be a október 2-án és 3-án a ferihegyi repülőmúzeumban. A kiállítás mellett élménybuszozás is zajlik majd az Aeropark és az 1-es Terminál között. Az idősebbek így nosztalgiázhatnak, a fiatalok pedig átélhetik az igazi Ikarus-élményt. Újra repül a Li-2-es, a múzeumban pedig számos izgalmas, interaktív programot kínálnak. Részletek itt. Jegyárak itt. Érdemes elővételben megvenni a jegyeket!
Helló, Héraklész! – premieres előadás a Budapest Bábszínházban, október 8-ától
Tasnádi István Héraklész mítoszából írt új darabot, kifejezetten a bábszínház társulata számára, ebből a született az Abszolút könyvek sorozatban megjelent regény is, a Helló, Héraklész! A legendás hős (ma úgy mondanánk: szuperhős) Héraklész és hétköznapi halandó féltestvére, Iphiklész történetén keresztül a mitológia eszköztárával, de a mai gyerekek nyelvén beszél bátorságról, hősiességről, kiválasztottságról, elbizakodottságról, testvérféltékenységről és testvéri szeretetről. A könyv részben képregényszerű megjelenése és a mai, néhol szlenges nyelvi stílusa, gyors tempójú elbeszélése pontosan követi az antik mitológiai történetet, így élvezhetővé, dinamikussá teszi a könyv olvasását. Az előadás premierje pedig október 8-án lesz. A könyv 9-12 éveseknek, az előadás 10 éves kortól ajánlott.
Nosztalgia villamosok – hétvégenként a 2-es villamos vonalán, október 31-éig, hétvégente
Október 31-éig nosztalgia villamosjáratok indulnak a hétvégéken a 2-es villamos vonalán. Fedezzétek fel Budapest legszebb villamosvonalát egy különleges járművön. A villamosok a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd állomások között közlekednek. Részletes menetrend itt. Jegyár: felnőtt 500 Ft, gyerek 300 Ft, 6 év alatt ingyenes.
Design Hét – október 8-17.
2021-ben 18. alkalommal, október 8. és 17. között rendezik meg a Budapest Design Weeket, melynek fő helyszíne idén a kulturális és művészeti eseményeknek egyaránt otthont adó Société Budapest rendezvényközpont lesz. A Budapest Design Week központi témája idén a New Standards: az események fókuszában a világjárvány utáni „new normal”, azaz „szép új világ” áll, melynek formálásában döntő szerepet kapnak a designerek. Workshopok, nyitott műhelyek, izgalmas kiállítások és gyerekprogramok is lesznek. Részletek itt.
ArchiKids Budapest_VárosÁlmodók_Ablak a Bartókra – KÉK – Contemporary Architecture Centre, október 9. (ingyenes)
Idén ősszel ismét megrendezésre kerülő ArchiKids Budapest építészeti fesztivál a jövő generációival kezdeményez párbeszédet. Hogyan tudjuk partnerként kezelni a gyerekeket a városi tér alakításában? Hogyan irányítsuk figyelmüket közvetlen környezetük megfigyelésére, tudatos értékelésére? Milyen struktúrák makett szintű megépítésével tudjuk továbbérzékenyíteni eddigi téri tapasztalataikat? Ezekre a kérdésekre velük közösen keresik a választ. LEGO építés, makett készítés, városi társasjáték és vezetett séták is várnak rátok. Részletes program itt. Ingyenes!
Cinemira Teen Fesztivál – Akvárium Klub, október 9-10. (18 éves kortól védettségi igazolvánnyal látogatható) és Cinemira Kids Fesztivál – Millenáris, október 23-25.
CINEMIRA TEEN Ifjúsági Filmfesztivál az egyetlen kifejezetten kamaszoknak szóló 2 NAPOS filmfesztivál hazánkban, amelyet október 8. és 10. között rendeznek meg az Akvárium Klubban. Ezen a hiánypótló rendezvényen filmeken keresztül ismerheted meg a világ különböző kultúráit, betekintést nyerhetsz a filmgyártás rejtelmeibe, találkozhatsz a legkiemelkedőbb kortárs filmes alkotókkal, nemzetközi sorozatok sztárjaival, sőt ki is próbálhatod magad filmesként. A részletes programot itt éritek el. A Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon, október 23. és 25. között a Millenárison pedig a világ legkiemelkedőbb gyerekeknek szóló rövidfilmjeit és mozifilmjeit vetítik 4-12 éves korig.
Kéktúrázás napja – országszerte, október 9.
Az ősz legjelentősebb közösségi túrarendezvényére készül a kéktúrázók „társadalma”. A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében október 9-én az Országos Kékkör teljes útvonalát – azaz a három hazai kéktúrát – szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni. A túranap legrövidebb szakasza mintegy 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek majd a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit, továbbá 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.
Margó Irodalmi Fesztivál – Várkert Bazár, október 14-17.
Október 14-17. között ismét rengeteg izgalmas könyvvel, irodalmi beszélgetéssel és zenével érkezik a 10 éves Margó Fesztivál a Várkert Bazárba a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében. Természetesen idén gyerekprogramokkal is készülnek a szervezők. A részletes programokat hamarosan itt éritek el.
Pagony szülinap – MomKult, október 16., 10:00-16:00 (18 éves kortól védettségi igazolvánnyal látogatható)
Óriási születésnapi bulival vár benneteket a Pagony Kiadó. 10:30-tól Rutkai Bori Banda koncert lesz és bemutatkozik Bori új mesekönyve, a Mandulka és a Karácsonyvár. Ott lesz Agócs Írisz legújabb mesekönyvével, a Márkó bácsi kertjével, de lesz még Babaróka előadás a Budapest Bábszínház közreműködésével Kiss Judit Ágnes: Babaróka karácsonya című mesekönyv kapcsán. Emellett még rengeteg új könyv is bemutatkozik, lesz kézműves különterem, bűvészkedés, LEGO szoba és még sok minden más. Jegyár: felnőtt 2000 Ft, gyerek 1500 Ft, 0-2 éves korig ingyenes, regisztrációs jegy szükséges. Érdemes előre megvenni a jegyeket! 18 éves kortól a rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható! Óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlott program!
Tökfaragás – Füvészkert, október 30., 10:00 és 11:15
Egy igazán tökös programmal vár benneteket ezen az őszi napon a Szamóca Kiskertész-tanoda csapata. A foglalkozások mindenki elkészítheti és kidíszítheti saját faragott díszét a közelgő Halloween alkalmából. 3-10 éveseknek ajánlott program. Ára: 2000 Ft/gyerek. A Füvészkertbe a felnőtt kísérő belépőjegy megvásárlásával tud bemenni. A foglalkozás idejére (1 óra) ott lehet hagyni az 5 évesnél nagyobb gyereket, ilyenkor nem kell Füvészkerti belépőjegyet váltson a kísérő. Nagyobb gyerekkel is lehet maradni, közösen ültetni, alkotni.
Az őszi szünetre is rengeteg jó programmal és ötlettel készülünk számotokra! Tartsatok velünk!
Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.