Varázslatos táborozás – Avagy hogyan készítsük fel a gyerekünket az első nagy tábori kalandjára

Tábor. Megannyi emlék jut eszünkbe mindannyiunknak ennek az egy szónak a hallatán. De mikor jön el az idő, és hogyan készítsük fel gyerekünket, hogy ő is belevághasson a saját tábori kalandjaiba? (X)

A Cartoon Network december 20-án induló új sorozatában megismerhetjük Oscart, az elefántot és legjobb barátját, Sünit, akik először táboroznak önállóan. A két barátnak hirtelen szülőktől, a jól ismert otthontól elszakadva önállósodnia kell. Az „ottalvós” táborozás során egy kicsit minden gyerek – csak úgy, mint Oscar és Süni – más világba csöppen. A táborozás függetlenségre és önállóságra neveli a gyermekeket, mindezek mellett elősegíti a szocializációjukat. Ám felmerülhet a kérdés: Készen áll-e erre a gyerek? Készen állok-e erre Én? Mikre érdemes odafigyelni az első tábor során? Ezekre a kérdésekre igyekszünk most válaszolni.

Ne dobd rögtön a mélyvízbe!

Fontos, hogy a gyerkőc szép fokozatosan legyen hozzászoktatva az „elszakadáshoz”. Aludjon egy pár napot a nagymamánál, vagy rendezzünk ottalvós bulit egy barátjánál, osztálytársánál. A lényeg, hogy ne gubózzon be egy idegen környezetben, hanem az otthontól távol is nyugodtan aludjon el.

Vond be a készülődésbe!

Iskolás gyerekek esetében remek felkészülést nyújthat, ha megkérjük, hogy az este most Ő pakolja be a táskáját. Ilyenkor neki kell végiggondolnia a holnapot, és magának kell összeállítania, hogy mire lesz szüksége. Este utána leülhetünk, és végig vehetjük, hogy mi maradt ki, vagy épp mit csinált jól – fontos a pozitív megerősítés. Ha már az iskolatáskás feladat megy, állítsuk össze vele együtt a „Pakolós listát” (ezt érdemes majd összevetni a tábori felszerelések listájával). Hagyjunk pár extra tételt a listán, amelyek helyére ő választhatja ki, hogy mit szeretne magával vinni otthonról. A kedvenc plüssállata vagy a legpirosabb versenyautó segíthet egy kis otthont csempészni az idegen környezetbe.

Nem telefontéma

A mai világban, már nem az a kérdés, hogy visz-e magával telefont a gyerek, hanem inkább az, hogy mennyit fogja használni azt. Bármennyire is csábító, ne hívogassuk a gyereket óránként, akármennyire is aggódunk. Az állandó kapcsolattartással nem hogy csökkenne a honvágya, de még fel is erősödik. Ne zökkentsük ki a napi rutinból, had feledkezzen bele a közös foglalkozásokba és programokba.

Hozd táborlázba!

Már az indulás előtt egy héttel kezdjük el visszaszámolni a napokat. Kérdezzük meg mire számít, esetleg mitől fél a táborral kapcsolatban. Meséljünk neki saját régi gyerekkori ottalvós élményeinkről, ezzel is közelebb hozva a táborozás hangulatát. Piszkáljuk meg a kíváncsiságát, ébresszünk benne egy kis egészséges izgalmat, csináljunk neki kedvet a kalandhoz!

Azok az idegenek, nem is annyira idegenek

Mutassuk be őket a táboroztató pedagógusoknak! Így mi is megismerhetjük kicsit közelebbről, és a gyerek sem fog rá idegenként tekinteni. Nyugtassuk meg, hogy a táborvezetők azért vannak ott, hogy bátran, bármikor bizalommal fordulhasson feléjük, bármi miatt.

Fedezzétek fel Oscarral és Sünivel együtt a táborozás varázslatos élményét, mert a Bűbájtáborban igenis léteznek űrlények, a lovak valójában egyszarvúak, az ágy alatt ott lapulnak a mumusok, a tábor vezetői pedig boszorkányok! Nézd a Cartoon Network új sorozatát, a Bűbájtábort (Julie Pott, a Kalandra Fel! társalkotójának animációja), december 20-ától minden hétköznap 19:20-kor!

Kép: Cartoon Network