Top 5 program gyerekekkel Az Olvasás Éjszakáján

olvasas_ejszakaja_2015

Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Olvasás Éjszakáját október 10-én nem csak felnőtteknek, ezért mi olyan programokból válogattunk, ahova gyerekeket is feltétlenül vigyetek magatokkal 🙂 Felolvasásmaraton a Mórával, mesedélelőtt a Naphegy Kiadóval, bemutatók és foglalkozások a Libri Meseboltban, az Alexandrában és a Kisgombosban. Minden program ingyenes!

OKTÓBER 9., péntek

felolvasasmaratom_mora

Felolvasásmaraton október 9-én a 65 éves Móra Könyvkiadóval!
65 éves a Móra Kiadó, és mivel könyveinket több mint 20 nyelvre fordították le, több kontinens olvasóinak bevonásával szerveznek felolvasásmaratont könyveikből október 9-én budapesti idő szerint 11 órától “Az olvasás éjszakája” eseményhez kapcsolódva az Olvasásklinikával együtt. Akik nem akarnak felolvasni, de szívesen követnék az eseményt, azok is csatlakozhatnak, és belenézhetnek hogy hangzik egy-egy könyv japánul, kínaiul, oroszul vagy svédül.
Itt követhetitek az eseményeket: http://www.ustream.tv/channel/twGSDejB4yH
Ha felolvasni szeretnétek, további információt itt találtok!

OKTÓBER 10., szombat

vilagszam_cordines_agnes

Móricz Zsigmond Könyvesház (Móricz Zsigmond körtér) – Mesék délelőttje a Naphegy Kiadóval:
11:00 Gurmai Beáta mesél Világszám című mesekönyvéből
12:00 Maléna kertje című gyerek-regényről Molnár Krisztina Rita mesél
13:00 Kertész Edina mesél Az álszakáll című gyerekregényéből
14:00 Radnóti Blanka mesél Borisz kalandjairól
15:00 Egészségedre! játékos interaktív foglalkozás Scur Katicával

biroeszter_allati_zenes_abc

Alexandra Könyvesház (Nyugati tér):
16:30 Állati zenés ABC Bíró Eszterrel
17:00 Jónás Annával és Nagy Annával beszélget Réz Anna a szülővé válásról

Dolák-Saly-Róbert-én_vagyok_a-kedvenc_állatom

Libri Alle (Alle Bevásárlóközpont):
21:00 Én vagyok a kedvenc állatom! – könyvbemutató Dolák-Saly Róberttel és Igor Lazinnal

ringató_mesék_A gazdi zenész

Libri Duna Pláza Mesebolt (Duna Pláza):
17 órától Ovis gyerekek olvasnak fel Benedek Elek meséiből
17:30-tól Beszélgetés a Rapandi és az elveszett szobor című mesekönyvről
18:45 Gáll Viktória Emese: A gazdi zenész című könyvének bemutatója
20:00 Márton, Micike és Winkler Róbert kalandjai a tűzoltóságon

kisgombos_belso

A Kisgombosban (Biatorbágyon)
Ezen a rendkívüli napon a Kisgombos egész éjjel nyitva lesz! Csatlakozzatok hozzájuk 18 órától, böngésszetek kedvetekre, olvasgassatok, meséljetek (végre ráérősen) akár lefekvésig, akár egész éjszaka.

Az esemény Fb oldalát itt találjátok. A teljes program elérhető innen.

Nézzétek meg 10 kedvencünket a Szívünk rajta könyves listájáról!

Hamarosan érkezünk még a legjobb művészeti foglalkozásokkal és rengeteg jó hétvégi családi programmal. Tartsatok velünk! Hírlevelünkre itt tudtok feliratkozni!

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.