Itt korizhattok az idei szezonban – Jégpályák Budapesten

Idén is több nagyobb és kisebb helyszínen várnak benneteket korcsolyázási lehetőséggel. Már nyitva van a Városligeti Műjégpálya, és sorra nyílnak a kisebb kerületi, illetve karácsonyi vásárokhoz kapcsolódó pályák, de néhány fedett helyszín is szabadon látogatható bizonyos időpontokban a nagyközönség számára. … Tovább →

Szuper vár, közösségi terek, programok – ilyen lett a csepeli Rákóczi kert – Családok parkja

Már beszámoltunk nektek egyik kedvencünkről, a néhány éve megnyílt Kalózos játszótérről, és most újabb parknak örülhetnek a környéken lakók. Messzebbről is érdemes ide eljönni, hiszen a játszótér mellett sportpályák, bográcsozó helyek és közösségi tér is nyílt, ahol remek programokkal várják … Tovább →

A Kalózos játszótér újra megnyílt Csepelen – Itt jártunk

2016 júniusában adták át Csepel legújabb játszóterét a Duna partján. Hajó, homokozó, hinták és szép zöld gyep, nagyon szerettük. A játszótéren többször megfordultunk azóta, sőt 2018 tavaszán újabb bővítésen és felújításon esett át, úgyhogy most ismét felkerestük. Kalózok, irány Csepel!

Merre korcsolyázhatunk idén Budapesten?

A klasszikus Városligeti Műjégpálya és az Aréna Jégterasz mellett az adventi vásárokhoz kapcsolódóan több helyen várnak benneteket november végétől szabadtéri korcsolyapályával (sok helyszínen ingyenesen) ebben az évben is pl. a Bazilikánál, Óbudán, Újpesten, Zuglóban és a Bálnánál. Budapesti szabadtéri jégpályakörkép … Tovább →

2016-os játszótér mustra, vagyis 6 szuper hely gyerekekkel

Ebben az évben is összegyűjtöttük nektek az új és megújult játszótereket, ahova ellátogattunk, de természetesen emellett sok régi kedvencünket is  felkerestük. A 2014-es Top 8 játszótér, amit ki kell próbálnotok és a 2015-ös További 6 szuper játszótér válogatásunk után jöjjenek … Tovább →

Programajánló – június 26-28.

Június utolsó a hétvégéjére ismét sok-sok kirándulós programot ajánlunk nektek, többek között az egri Kaláka Fesztivált, a soproni Tündérfesztivált, a győri Szent László Napokat, a kecskeméti KAFF-ot és több balatoni rendezvényt is. Ha Budapesten töltenétek a hétvégét, akkor irány a … Tovább →

Programajánló – ápr. 26., vasárnap

Vasárnap folytatódik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, az Eleven design hétvége a Bartók Béla úton. Szívünk csücske a téma, a helyszín és a program miatt a Nagy Civil Futás, ahol 13 órától a Rutkai Bori Banda is koncertezik, de … Tovább →