Simaliba Játszóház, ahol a föld alatt egy vár rejtőzik

Van Budapest belvárosában egy titkos hely, egy hely, ahol egy 2 emeletes és 60 méter hosszú vár bújik meg – voltatok már? Még nem? Akkor itt az ideje kipróbálni, és végigjárni az egész várat! (x)

A Simaliba Várjátszóház egy semmi máshoz nem hasonlítható, egyedülálló játszóház Budapest belvárosában az Oktogon és a Nyugati tér között. Különlegességét az adja, hogy a pincehelységben egy monumentális, akadályokkal, csimpaszkodókkal, bástyákkal, függőalagúttal, láncos átjáróval teletűzdelt igazi vár található.

A Várfal egy 10 méter hosszú mászófal is egyben, a gyerekek imádják is, hiszen a vízszintes kéz és lábmozdulatot fejleszti.

De itt még nem érnek véget a felfedezésre váró dolgok, hiszen a belső várban egy Hercegnő Lakosztály várja az igazi bekuckózós és hercegnős elvonulásra, olvasásra vagy babázásra vágyó gyerekeket. De a kis lovagokról sem feledkeztünk meg ugyanis a fiús Lovagi Teremben egy világítós fal található meg, és egy igazán vagány versenyautó-pálya. Emellett van járműparkunk, mely motorokból, versenyautókból és nagy dömperekből áll, és ha kifogyna az üzemanyag belőlük, akkor a benzinkút is van.

A vár élményét fokozza a sok-sok jelmez is, melyet a gyerekek ingyen felvehetnek.

Játszóházunkban az egészen pici babákkal érkezőkre is gondoltunk, hiszen van kényelmes kanapéval és minden fontos eszközzel felszerelt baba-mama szobánk a privát elvonulásokra, és egy külön bébirészleg matatófallal, labdatengerrel, minicsúszdával és libikókával, és van egy külön rácsos kis ágyikó tele finom puha plüss állattal. Sőt, 1 év alatt a gyerekeknek ingyenes a belépés.

Játszóházunk különleges része az egyedi tervezésű, színházi díszletekkel kialakított Trónterem, mely tökéletes helyszín SZÜLETÉSNAPOK és egyéb rendezvények megtartására, itt a gyerekek igazán királyok és királynők lehetnek, amikor a Trónszékbe beleülnek.

Nálunk a szülők is jól tudják érezni magukat, hiszen kényelmes kanapékon tudnak olvasni, netezni az ingyenes WIFI-nk által.
Büfénk is van, ahol a jó idő közeledtével a szokásos rágcsákon kívül frissen készített málnashake-kel, szörpökkel, és egészséges nasikkal, illetve melegszendviccsel is várjuk a hozzánk érkezőket.

A Simalibában minden hónapban változatos programokat kínálunk mind a szülőknek mind a gyerekeknek. Van nálunk kisbabás és nagybabás jóga, kismama jóga, minden pénteken délután kézműves foglalkozást tartunk, ahol lelkes, és gyerekimádó Debink mindig valami újdonságot talál ki. Áprilisban minden vasárnap délelőtt ingyenes csillámtetoválást kérhetnek a kishercegnők és a kishercegek is, sőt, arcfestés bármikor kérhető Debitől.

Nyáron saját Mesetáborral készülünk, mely során a gyerekek egy hét alatt elkészítik saját meséjüket, és a tábor utolsó napján elő is adják a szülőknek. Táborainkra 5-9 éves korig várjuk a gyerekeket. Nyári mesetáborunkról bővebb információt az info@simaliba.hu e-mail címen tudunk adni.

Bár játszóházunk pincében található, nem kell aggódni a babakocsi miatt sem, hiszen azok tárolására egy külön termünk van, mely a bejárattól egy lépcsőnyire található.

Ha szeretnétek felfedezni, akkor várunk Titeket az alábbi címen: 1067 Budapest, Eötvös utca 40. Nyitva vagyunk minden nap 9-20 óráig.

További információk a Simaliba honlapján és a Facebook-oldalán.