Programajánló – márc. 24-26.

A Víz napja és a Föld órája, kirándulások és játszóterek, bábos programok és könyvbemutatók, koncertek és újcirkusz, múzeumi foglalkozás, valamint robot építés és programozás is szerepel március utolsó hétvégéjének ajánlójában. Tartsatok velünk tavasszal is, hiszen rengeteg jó programmal várunk benneteket hétről hétre!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

Szezonnyitó – több helyszínen

Már nagyon vártuk a márciusban hétvégenként látogatható Tarzan Parkot, ahol idén is több kedvezménnyel és kísérőjegy mentes nappal, illetve új baba-mama hintákkal is várnak benneteket Budapest legnagyobb szabadtéri játszóterén, de emellett a Normafánál nyitva találjátok már a Piczinke Póniudvart is. Nézzétek meg itt, milyen további helyszínek nyílnak majd az elkövetkezendő hetekben, illetve az elmúlt évek kedvenc játszótereit is megtaláljátok a bejegyzésben.

MÁRCIUS 24., péntek

Könyvbemutató és lakoma – Kisgombos, pénteken 18:00 (ingyenes)

A királylányos könyvek koronázatlan királynője, Szegedi Katalin meseíró és illusztrátor lesz a Kisgombos vendége. Minden kicsi és nagy királylányt, királyfit várnak szeretettel erre a jeles alkalomra, mely már csak azért is különleges eseménynek ígérkezik, mivel az alkotó nemcsak mesél legújabb könyvéről, de saját készítésű étkekkel vendégül is látja olvasóit. Ingyenes!

MÁRCIUS 25., szombat

Makerday – Nagykovácsi, szombaton 10:00-16:00

Különleges nap március 25-e a Makerspace.hu életében. A Visegrádi Alap által támogatott program keretében Nagykovácsiban, Pozsonyban, Varsóban és Czech Budweis városában párhuzamosan zajlik majd az alkotás. A program keretében rajzoló robotkat építhettek közösen és az internet segítségével Nagykovácsiból küldhettek parancskódokat, melyeket a többi városban épülő robotok fognak majd végrehajtani. A program robotépítéssel kezdődik, programozással folytatódik végül pedig mindannyian megnézhetitek, ahogy életre kelnek a fura kis kábellények. A robotépítés mellett kísérőprogramokkal is készülnek, hogy kipróbálhassátok a 3D nyomtatást, a lézervágást, a mikroelektronikát vagy kísérletezzetek textillel.

Baba-mama börze – Aranytíz Kultúrház, szombaton 9:00-13:00 (ingyenes)

35 asztalnál kizárólag anyukák kínálnak már kinőtt gyerekruhákat és játékokat a belvárosi Aranytízben a Belvárosi Közösségi Tér rendezvényén. Most érdemes a tavaszi-nyári ruhákat beszerezni és az újrahasznosítás meg külön jó dolog. Ingyenes!

A tárgyak élete – Családi nap – Kassák Múzeum, szombaton 10:00-13:00

Mik azok a tárgyak, amelyek nélkül nem tudnánk élni? Kik, és milyen helyzetben mondanak le arról a több ezer tárgyról, amit mi viszont felhalmozunk magunk körül, hogy kényelmessé tegyük életünket? Közösen gondolkozhattok azon, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen egy lakatlan szigeten, és azt is megnézhetitek, mi fér bele egy hajókabinba, egy profi túrázó hátizsákjába vagy a népmesék hősének tarisznyájába. Sőt még mini kertet is készíthettek a Kassák Múzeum Családi napján! Belépő: 600 Ft / fő, családi jegy: 1800 Ft. Lakhatási szegénységben élőknek a részvétel ingyenes.

Fabók Mancsi Bábszínháza – MOMKult, szombaton 10:00

Fabók Mancsi bár budapesti születésű, teljesen elsajátította az erdélyi bábszínházak nyelvi és formai világát. Olyannyira, hogy még a helybéliek sem mondják meg róla, hogy nem odavalósi. De természetesen nem frappáns tájszólása miatt hívják folyamatosan produkcióit, hanem mert a gyerekközönség és a szakma egyaránt imádja és sokra tartja. Jegyár: 2000 Ft, 2 év alatt ingyenes.

Legkisebbek mozija: Mazsola és Tádé – Puskin, szombaton 10:00

Az 1971-ben készült bábfilmsorozat örökérvényű történeteivel még ma is a legkisebbek egyik nagy kedvence. Szombaton 10 órától láthatjátok a Puskin moziban. Jegyár: 800 Ft.

Tavaszi Pagonyfeszt – Petőfi Irodalmi Múzeum, szombaton 10:00-15:00

Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncerttel nyitja a Pagonyfesztet, bábszínházzal mutatkozik be a Berg Judit és Agócs Írisz sikersorozatának új kötete, a Maszat a fodrásznál, a kuflirajongókat kiállítással, kulisszatitkokkal és filmvetítéssel várják, de lesz lovagos felolvasó színház, a lórajongó gyerekek pedig mindent megtudhatnak a lovakról és a lovaglásról. Interaktív játékokkal, társasjátékozással és meglepetésekkel is készülnek szombaton a pagonyosok. Gyerek belépő (0-14 éves korig): 800 Ft, felnőtt belépő: 1200 Ft, családi belépő (2 felnőtt és kiskorú gyermekeik): 2500 Ft.

A jövő sárkányai már köztünk vannak! – Sárkányos Gyerekkönyvtár, szombaton 11:00-12:30

Ágaskodó robotdínók, izgő-mozgó, lángot lövellő robot-sárkányok, tojásból épp kikelő kissárkányok várnak rátok az Abacusan Stúdió sárkányos programján! Próbáljátok ki ti is a robotokat, programozzátok át őket, meglátjátok, nem is nehéz.

Banyamosoda – Marczi, szombaton 11:00

Bábos-énekes vásári komédia 5-8 éves gyerekeknek. A Bohócok a Láthatáron Csoport és a Marczibányi Téri Művelődési Központ közös előadását szombaton 11 órától nézhetitek meg. Az előadás időtartama 55 perc szünet nélkül. Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 1500 Ft.

Irma firka készítés – Két Egér Könyvesbolt, szombaton 11:00

Irma most lesz 14 éves és lassan 3 éve létezik az a márka, amit az öccsével, Emillel közösen építenek, az Irma és Emil Világa. Az Irma-Firka egy kis füzet ebben a világban, aminek a borítóját Irma rajzolta. 20 állatot kell megkeresni és kiszínezni,a legkülönfélébb lények jelennek meg, köztük az ember is, így ebből egy nagy mesét kerekíthettek együtt. Akinek van otthon olyan füzete, amit már nem használ, de nem telt be, legyen az kockás, csíkos vagy kotta vigye el és Irma segítségével füzetet készíthet belőle. Ha tudtok, vigyetek a célnak megfelelő használt füzetet, de biztos akad egy pár a boltban is.

Meteorológiai Világnap – Sas-hegyi Látogatóközpont, szombaton 11:00 és 13:00

A túra keretében különböző meteorológiai eszközök segítségével górcső alá veszik a Sas-hegy egyedülálló adottságait, speciális mikroklímáját. Vajon hogyan férhet meg egymás mellett meleg kori reliktumunk, a fokozottan védett magyar gurgolya, illetve egy jégkorszaki maradványunk a budai nyúlfarkfű? A programon ez is kiderül! Teljes árú: 1100 Ft/fő, kedvezményes/családi: 850 Ft/fő, gyermek: 700 Ft/fő.

Ünnepeljük együtt a bábozás világnapját a Mocorgókkal – Libri Mesebolt, Duna Pláza I. emelet, szombaton 15:00 (ingyenes)

Kalimpa a bábszínház hőse! Mocorgóék látogatnak el a Libri Könyvesboltba, hogy bemutassák a gyerekeknek Kalimpát és Bubilla hercegnőt. A délután folyamán találkozhattok Varga Norberttel, a könyv szerzőjével, aki elmeséli, hogyan született a könyv és mitől különleges az. De más, mesés programmal is várják a kicsiket: daltanulás, közös kalandozás, bábkészítés, dedikálás és egy kis meglepetés is lesz. Ingyenes!

Nyílt nap a Kőbányai Víztárolóban – szombaton 10:00-16:00 (ingyenes)

A Víz Világnapja alkalmából egy napra megnyílik a látogatók előtt a Kőbányai Víztároló. Szombaton ingyenes lesz a belépés, előzetes regisztráció nem szükséges. Biztos sok érdeklődő lesz, úgyhogy ha nem szeretik a tömeget, inkább más programot válasszatok vagy legyetek türelmesek, megéri.

A Föld Órája – világszerte, szombaton 20:30

Ezen az estén érdemes lesz korán ágyba bújni és lekapcsolni a villanyt, hiszen a Föld Óráját ünnepeljük világszerte. Természetesen nem csak ezen az egy órán, hanem mindig érdemes vigyáznunk rá!

MÁRCIUS 26., vasárnap

Cifra Palota – Müpa, vasárnap 10:00-13:00 (ingyenes)

Tárnok Marica színművész interaktív játéka, a Búgócsiga Zenede játékos koncertje és Bognár Anna színművész drámafoglalkozása vár rátok több más jó programmal ezen a vasárnapon a Müpában. Ingyenes!

Nézd, ilyenek vagyunk! – kreatív alkotóműhely – Jurányi, vasárnap 10:30

Lehetnek a színek vidámak, félénkek vagy mérgesek? Össze tudnak gubancolódni az érzelmeink? Milyen lehet egy könyv, amelynek az egyik lapja sír, a másik nevet? A foglalkozás ideje alatt a szülők szabadok, olyan gyerekek érkezésére számítanak, akiket az alkotódélelőtt időtartamára a foglalkozásvezetőkre lehet bízni. Szülői felügyelet nélkül, 5 éves kortól ajánlott. Belépő: 2500 Ft (testvérkedvezménnyel: 2000 Ft, 4 alkalmas bérlet: 8000Ft)

Mit tud a zongora? – Zeneakadémia, vasárnap 11:00

A Liszt-kukacok Akadémiájának keretében megrendezett, felsős általános iskolásoknak és szüleiknek szóló hangszerbemutató sorozat nemcsak a zongora működésébe világít be, hanem abba is, hogy miként használják és használták a zongorát a klasszikus zenében és a jazzben. Legkedvesebb hangszerét a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője, a Junior Prima-díjas Fülei Balázs, és „az év zenésze” díjjal kitüntetett, Artisjus-díjas Sárik Péter mutatja be. 10-15 éveseknek ajánlott program! Belépő: 1400 Ft.

Danny mesél: Szaszuma és a szél – Barabás Villa, vasárnap 11:00

Interaktív zenés-táncos mese Szaszumáról, az apját óvó és bátor lányról, aki útnak indul hárompupú tevéjén, hogy megtalálja a sivatagból érkező vad szelek forrását. A lány, hallgatva puputevéjének ütemes baktatását, többször is bebizonyítja rátermettségét és megszabadítja faluját a szelektől. És a mese végén a gyerekek a puputeve táncát is megtanulhatják a mesélőtől. Danny Bain előadásában afrikai xilofonon. 3 éves kortól ajánlott. Belépő: 500 Ft.

Sziám íz – INspirál Cirkuszközpont, vasárnap 11:00

A századközepi vándorcirkuszok hangulata keveredik egy füstös revü illatával, az egyedi zenei hangzásvilág és az örök érvényű érzelmek mégis mai ízt adnak ennek a különleges keveréknek. Tánc- és mozgásszínházi jelenetek tarkítják a levegőakrobatika, tárgymanipuláció és zsonglőr technikákat felvonultató újcirkusz előadást. 5 éves kortól ajánlott. Belépő: 1000 Ft/fő.

Időpont szerint a Napibontóban tudtok keresni!

Era kedvencei: látogatás a Kőbányai Víztárolóban, Családi nap a Kassák Múzeumban, Mocorgók a Libri Meseboltban
Rozi kedvencei: Családi nap a Kassák Múzeumban, Fabók Mancsi Bábszínháza MOMKultban, Makerday Nagykovácsiban

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.