Programajánló – július 8-10.

jatekkiallitasIMG_2943

Erre a hétvégére igazi családi fesztiválokat, hajós programokat, szuper kiállításokat és bábelőadásokat, a Pici Piacot, valamint közelebbi és távolabbi eseményeket is ajánlunk nektek. Válogassatok a programajánlóból!

Visegrádi Palotajátékok – Visegrád, július 8-10.

visegradi_nemzetkozi_palotafesztival

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg immár több mint három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. Az 1985-ben útjára indított rendezvény mára egész Európa egyik legnagyobb középkori fesztiváljává nőtte ki magát, mely három napon keresztül lovagi tornák keretében idézi fel az 1335-ös visegrádi királytalálkozó pompás eseményét. Tíz országból mintegy ezer kosztümös szereplő érkezik Visegrádra. A látványos középkori bemutatók és programok mellett a vendégek a hangulatos vásári forgatagban csillapíthatják éhségüket, a Királyi Borudvarban pedig Magyarország legjobb boraival olthatják szomjukat. Belépő: felnőtt 1000 Ft, 14 év alatt ingyenes (a lovagi tornákra külön kell fizetni belépőt!)

Szárnyas Sárkány Hete – Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál – Nyírbátor, Papok rétje, július 8-10. (ingyenes)

bartha_toni_babszinhaza

Gólyalábasok, óriásbábok, muzsikások, tűzfúvók, ostorpattintgatók, zászlóforgatók, bábelőadások és koncertek várnak rátok július 2. hétvégéjén Nyírbátorban. Az országban egyedülálló fesztivál-élményt kínál a Szárnyas Sárkány Hete. Szabadtéri színházi előadások, koncertek, performanszok, happeningek nyújtanak felhőtlen kikapcsolódást a fesztiváltér valamennyi helyszínén. Részletes program itt.

Nyári Családi Napok: A mocsári teknősök és társai nyomában – Szokolya-Királyrét, július 7-9., 11:00 és 14:00

mocsari_teknos-foto_csonkapeter

A tematikus napokon mindig más és más témával várják a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket és a hozzájuk tartozó gyermekeket Királyréten. Terepi séta, észtorna, mikrovilág (a világ mikroszkópon át) és kézműveskedés minden korosztálynak! Előzetes bejelentkezés szükséges (lehetőség szerint előző nap délután 15 óráig).  Belépő: 2000 Ft/család (kiállítási belépő is benne).

Hortobágyi Lovasnapok – Hortobágy, július 8-10. (pénteken ingyenes)

Idén 50. alkalommal várják az érdeklődőket a Hortobágyi Lovasnapokra főzőversennyel, bemutatókkal, gasztronómiai programokkal, vásárral és koncertekkel. Pénteken ingyenesen látogatható, nagycsaládosoknak külön kedvezményekkel készülnek, szombati felnőtt belépő 3000 Ft, gyerek 1500 Ft, vasárnap felnőtt 2000 Ft, gyerek 1000 Ft. 10 év alatt ingyenes!

Szegedi Várjátékok – Gyermeknapok – Szeged, július 7-10.

aranyszamar_szinhaz

A Gyermeknapokon több ingyenes programmal is várnak benneteket, mint az ugrálóvár, népi játékok, lovasszekerezés és állatsimogató. Ott lesz velük Csizmás kandúr, Maugli, Lúdas Matyi, Wass Albert meséi, Pom-pom, Vitéz László, Az állatok nyelvén tudó juhász is. Belépő: előadásokra 600-800 Ft.

Kiállítások gyerekekkel Budapesten

obudai_jatekkiallitas_IMG_2944

Ha szívesen hűsölnétek egy kiállításon, akkor ajánljuk nektek a hónap végéig látogatható Picasso kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, ahol a múlt héten jártunk; a Petőfi Irodalmi Múzeumban A sárkányok mindig lesznek kiállítást, illetve a Millenárison a Living Dinosaurst, de jó választás lehet az Óbudai Múzeum játéktörténeti gyűjteménye is.

JÚLIUS 9., szombat

Tatay Színház: Az élet kenyere (bábjáték) – Margitsziget, Szabadtéri Színpad bejárata, szombaton 10:30 (ingyenes)

tatay_szinhaz_az-elet-kenyere

Három meséből – A király kenyere; A kicsi dió; Derék Jankó és a kemény kenyér – összefűzött előadás, melyben az összekötő kapocs a kenyér. Az előadást élő fuvolaszó kíséri. 4 éves kortól ajánlott! Ingyenes!

Diafilmek – Mesemúzeum, szombaton 11:00

vackor_messzi_utra_indul_diafilm

Amit vetítenek: Misi mókus kalandjai, Vackor messzi útra indul, Pinokkió kalandjai. Ajánlott korosztály: 4-8 éves korig. Belépő: jegyár: 600 Ft, gyerek 400 Ft.

Aloha Fesztivál – MOMKult, szombaton 14 órától (ingyenes)

Aloha-Hawaii-Tanccsoport-tancosai

Sokszínű program várja az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket, hogy megismerkedjenek a Hawai’i-szigetek egyedülálló kultúrájával. Szabadtéri programok: kézműves foglalkozások (lei-virágfüzér készítés), ősi ügyességi játékok, Hawai’i Hula tánctanulási lehetőség, hangszerbemutató, kirakodóvásár és fotókiállítás is lesz. Este pedig táncház zárja a rendezvényt (ide 200 Ft a belépés).

Kreatív játszóház Parádi Orsolyával – Káli-medence, szombaton 16:00-19:00

pandala_jatszohaz_kali_medence

Kézműves foglalkozás szombat délután a Káli-kapocs kertjében és pajtájában Parádi Orsival, a Pandala-szigetek és a Mesekavics alkotójával! Lesz rajzolás, festés, óriás színező. Amőba társasjátékot és saját nyakláncot vagy kitűzőt is készíthetnek a gyerekek. A foglalkozás du. 4-től 7-ig tart. Részvételi díj: 2500 Ft / gyerek. Testvérkedvezmény: a második gyerek után 500 Ft kedvezmény. 5 éves kor alatt szülővel együtt ajánlott! Részvételi szándékot péntek estig a kavicsmese@gmail.com emailen kell jelezni.

Hófehérke nosztalgiahajó – indulási időpontok a Jászai Mari térről szombaton: 14:00, 15:30, 17:00 és a Petőfi térről: 14:45, 16:15, 17:45

hofeherke_nosztalgiahajo

Különleges nosztalgiautazás Hófehérkével Budapest különleges hídjai alatt. Felnőtt jegy 500 Ft, gyerek 300 Ft.
Részletek itt.

Kékevező Fesztivál – Szigetmonostor, Piac tér, július 9., szombaton (ingyenes)

kekevezo_fesztival

2016. július 9-én a horányi Duna part és a part menti Piac tér várja egy könnyed, laza, szórakoztató napra az érdeklődőket Szigetmonostorra, a II. Kékevező Fesztivál alkalmából. A rendezvény keretén belül kicsik és nagyok egyaránt aktív kikapcsolódási lehetőségre találhatnak vízen és szárazföldön. További szuper helyek a Szentendrei-szigeten itt.

JÚLIUS 10., vasárnap

Pici Piac – Central Passage, Király u., vasárnap 9:00-18:00 (ingyenes)

pici_piac_MG_4363_

Ismét Pici Piac a Central Passage árkádjai alatt július 10-én, vasárnap 9-18-ig dizájner és magyar tervezők hazai termékeivel kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, családoknak. Ingyenes!

Minimax hajó – Batthyány tér 1. számú kikötő, Budapest hajó, kapunyitás: vasárnap 9:45, 10:00-12:00

Új helyszínen, megújult programokkal, koncertekkel és számtalan meglepetéssel várnak benneteket a Budapest hajó fedélzetén. Ezen a vasárnapon a fedélzeten a MintaPinty. Jegyárak: gyerek 2390 Ft (1 éves kor felett), felnőtt 2.690 Ft (14 éves kortól), 1 éves kor alatt ingyenes.

Pinokkió – Városmajori Szabadtéri Színpad, vasárnap 10:30

pinokkio

Lukáts Andor rendezésében Pinokkió izgalmas kalandjai magukkal ragadják az egész családot, együtt járhatják végig a faragott kisfiú útját az asztalosműhelytől a Csodák Mezején és a cirkuszporondon át a bálna gyomráig és azon is túl. Jegyárak: 1200 Ft.

minimagyarorszag_02

Mini Mozdonyok Nagy Napja – Szarvas, Mini Magyarország makettpark, vasárnap egész nap
Különleges programmal várja a vonatok és a vasútmodellek rajongóit az idei Vasutasnapon a szarvasi Mini Magyarország 2016. július 10-én. Az ország leghosszabb szabadtéri makettvasút-hálózatán vendégmozdonyok és -szerelvények érkeznek a makettpark saját járművei mellé a Mini Mozdonyok Nagy Napján.

Aranyalma Páros: Szent László (zenés-táncos előadás) – Margitsziget, Szent Magit-romok, vasárnap 10:30 (ingyenes)

aranyalma_paros

Az Aranyalma Páros hangszereivel és énekeivel azokat az időket idézi, mikor az emberek még értették a madarak nyelvét, érezték a napsugár ízét a szőlőfürtön, ismerték az ünnepek rendjét, együtt tudtak keseregni és vigadni, s gyógyulni a zene ereje által. 5 éves kortól ajánlott! Ingyenes!

LittleBits workshopok – Nagykovácsi, vasárnap 10:00-13:00 és 14:00-17:00

csaladibit10

A sikeres családi littleBits workshop-sorozat új tematikával bővült, a scifik és a fantasyk után Monty Python munkássága ihlette meg a csapatot. Megalkothatjátok littleBitsből a Gyalog galopp, a Brian élete és a Monty Python Repülő Cirkusza jellegzetes tárgyait és marhaságait, a rekettyést, az Antiochiai Szent Kézigránátot, a hülye járások minisztériumának épületét, vagy hülyén járó robotokat. A workshopra a regisztráció 3-5 fős csapatokban zajlik, a kijelölt csapatkapitány neve alatt, az egyetlen feltétel, hogy a csapatkapitány legalább 18 éves legyen. Ugyanezen a napon 10 és 13 óra között pedig a Mad Max őrülteket várják közös kütyüépítésre!

Era kedvencei: Szárnyas Sárkány Nyírbátorban, Picasso kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Rozi kedvencei: Picasso kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, LittleBits workshopok Nagykovácsi

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.