Őszi könyvszüret – új könyvek kisiskolásoknak és kiskamaszoknak

A kicsiknek és az ovisoknak megjelent válogatásunk után ebben az összeállításban a kezdő olvasóknak, illetve a 9-12 éves korosztálynak gyűjtöttük össze a legjobb könyveket, amelyek most ősszel jelentek meg. Íme remek új könyvek kisiskolásoknak és kiskamaszoknak!

1-2. OSZTÁLYOSOKNAK

Meseország nagy játékkönyve és Nagy karácsonyi játékkönyv (Móra Kiadó)

Mindkét könyvben 8 mesés, kivehető társasjátékot találtok a legkedveltebb játékokkal, mint a parti libafutam, kígyók és létrák, Ki nevet a végén? stb. A Meseország nagy játékkönyvében csodás mesés helyszíneken játszhattok (Alice Csodaországában, Maugli dzsungelében, Pán Péter Sohaországában, Óz, a nagy varázsló birodalmában és még négy másik klasszikus mese varázslatos világában), a Nagy karácsonyi játékkönyvben pedig Karácsonyfalva ünnepi helyszíneivel. Szuper ajándék a közelgő ünnepekre is! Már nagyobb óvodásoknak is ajánljuk!

A nagyok is voltak kicsik (Pagony)

A Most én olvasok! sorozatból Szabó Borbála első, csupa nagybetűvel írt könyvét vehetik kézbe a betűvel ismerkedő elsősök vagy nagyobb, betűk iránt érdeklődő ovisok. A három tesó, Miklós, Kamilla és Tomsi néha furcsa dologra gondolt. Arra, hogy minden felnőtt egyszer gyerek volt. Ez persze tény, amit lehet tudni. De ettől még elképzelni elég nehéz!” Lehet, hogy ők is elhagyták a tornazsákjukat? Hogy ők sem tudták kimondani a „virslit?” A mamó még most is úgy huncutkodik néha, mint egy gyerek…

Garabonc Gréti és a karácsonyi meglepetés (Naphegy Kiadó)

A kezdő olvasóknak szóló sorozat újabb része jelenik meg, ráadásul karácsonyi témával. Gréti izgatottan várja a karácsonyt, mert imádja a karácsonyi dekorációkat, a karácsonyi sütit, de legfőképp a karácsonyi ajándékokat. Csak akkor romlik el a kedve, amikor elveszíti az anyukája különleges varázskarkötőjét. A karkötő végül megkerül, de igen rossz állapotban. A kislány kénytelen ismét bűbájhoz folyamodni, de ezúttal semmi sem sikerül. Lesz elég bátorsága Grétinek, hogy elmondja az igazságot az anyukájának?

Gibbon és makákó; És akkor jött még egy! (Csimota Kiadó)

Gibbon és a makákó közös fészekben éldegélnek egy magas tölgyfa tetején az elhagyatott állatkertben, ahol közösen borzolják a többi állatkerti lakó, illetve egymás idegeit. A gibbon a makákó legjobb barátja, és a makákó a gibbon legjobb barátja. Legalábbis a kamaszodó gibbon legújabb szülinapjáig, amikortól viszont már nem. Vagyis nem úgy, ahogyan azt a kölyök makákó szeretné… A második részben a makákó és a gibbon egy napon úgy határoznak, hogy világgá mennek. Teljes titokban, úgy hogy senkinek, de tényleg senkinek nem árulják el a tervüket, mégis amikor kilépnének az állatkert kapuján, a nyomukban ott lohol az egész állatsereglet. Így végül mégis maradnak, főleg, hogy a nagyorrú majom a segítségükre szorul, mert Malvin elveszett… A könyvek 8 éves kortól ajánlottak.

Bors Bori: Kirándul az osztály (Naphegy Kiadó)

Az új kötetben Bors Boriék egy várba utaznak mobilmentes osztálykirándulásra. Sajnos a bések is velük tartanak, és még sajnálatosabb, hogy a kutyák viszont nem. Az unalmasnak ígérkező kirándulás izgalmasan indul, amikor a várkapu magától kinyílik, majd még izgalmasabbá válik, amikor az osztály fele eltűnik…

Igazmondó Glimpi (Kolibri)

Igazmondó Glimpinek, a Karácsony-trilógia egyik legnépszerűbb szereplőjének nehéz az élete, hiszen képtelen hazudni, és emiatt folyton bajba kerül. De ebben a könyvben Glimpi végre igazi otthonra talál! Ez a vicces és szívmelengető mese az igaz barátságról, az őszinteségről, a kudarcok feldolgozásáról, de leginkább mégis az élet szépségéről szól, amit csakis mi teremthetünk meg a magunk számára.

A lány, aki csillagász lett (Naphegy Kiadó)

Élt egyszer egy kislány, aki a csillagokról álmodott. Folyton az égboltot fürkészte, és kedvenc mitológiai szereplőinek csillagképekbe vetített alakját kereste. A kislány, Balázs Júlia felnőve az első magyar női csillagász lett. Olyan munkát végzett és olyan felfedezést tett, amilyet korábban egy nőtől nem vártak el.

Öt kölyök sorozat (Kolibri Kiadó)

A brit írónő, Enid Blyton neve fogalom a gyerekirodalomban, most Magyarországon is megjelenő könyveit kezdő olvasóknak ajánljuk. A sodró történet, az elbűvölő szereplők, a gazdag illusztráció, a nagy betűk és a könnyen értelmezhető szöveg igazi élménnyé teszik az olvasást. A 4. kötet Boldog karácsonyt! címmel jelent meg.

A nap, amikor a nagymama tönkretette az Internetet (Scolar Kiadó)

Internet nélkül semmi nem olyan, mint korábban: Max nem tud a mobilján pötyögni, Lujza nem tud zenét hallgatni és a Nagypapa nem tud többé tévét nézni. Sőt Anya és Apa is nagyon korán hazajönnek, mert nem tudnak dolgozni. Senki nem tudja mihez kéne kezdjen így, internet nélkül. De aztán mégiscsak egy nagyszerű nap lesz belőle. Annak ellenére, hogy az internet tönkrement! Vagy talán pont azért? Nevetőizom torna az egész családnak! Sokszorosan díjnyertes könyv!

A macska mondja meg! – mit egyél és mit ne (BOOOK)

Amikor az áruházak polcai kétes eredetű, rossz minőségű élelmiszerektől roskadoznak, amikor a gazdik hasa fáj, a bőrük kiütéses, és nem ehetnek meg akármit, akkor már csak a macskák segíthetnek! Nagy tervvel telik meg a sok macskaagyacska: kerüljön egészséges étel a hasakba! A macskák mancsukba veszik a dolgokat. Egy biomérnöknek újra lesz munkája, Ilka néninek házi cicája, a félelmetes Multi Mamának pedig érző szíve. Bíró Zsófia meseregénye nemcsak macskákkal van tele, hanem számos hasznos táplálkozási tudnivalóval is. Kiderül, mi a glutén, mi történik egy laborban, és jó-e, ami bió. Itt írtunk róla részletesebben!

Már megint ez a kandúr (Naphegy Kiadó)

Arisztotelész családja nyaral. A magára maradt kandúr mindent megtesz azért, hogy elnyerje a házra vigyázó nagymama szeretetét. De sajnos a nagymama ki nem állhatja a macskákat! Szegény Arisztotelész biztos benne, hogy meg akar szabadulni tőle, így hát, ha kedves az élete, nem maradhat vele egy fedél alatt. Mielőbb el kell menekülnie, kis gazdája, Anna után kell utaznia… De ezúttal is minden máshogy alakul, mint azt tervezte. A könyv első részéről itt írtunk bővebben.

Bezzeg Soma szívsajgása (Pagony)

Azt kérdezed, merre van Pitypalattyfalva? Talán csak a mesében. De az is lehet, hogy a közeledben. Közelebb, mint gondolnád. Hogy milyenforma Bezzeg Soma? Azt hiszem, olyasforma, mint te. Olykor éppúgy búslakodik és sóhajtozik, máskor meg örül és ugrándozik. A szíve pedig hatalmas. Belefér egész Pitypalattyfalva az erdőkkel és a felhőkkel. No meg Szöszke Babka…

Amikor kivirágzott a fánkfánk (Móra Kiadó)

Bosnyák Viktória humoros könyvét olvasva játékosan találkozhattok számos többértelmű kifejezéssel. Dani unalmában karjára dőlve elbóbiskol a magyarórán, és egy magyar óra mutatói között menekülve Magyarórafalvára kerül. Szerencséjére vele tart Fodor Menta, a település polgármestere, és körbevezeti Danit ezen a különös helyen. A zöld hajú óramanó téged is szívesen lát, és ezt üzeni neked: Látogass el Magyarórafalvára!…

A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket (Scolar Kiadó)

Tudod, mi történik a könyvekkel, amiket nem kölcsönöznek ki a könyvtárból? Ha senki sem olvassa őket többé, eltűnnek, és velük együtt azok is, akik a könyvekben élnek. Anna mentőakciót szervez… Bájos és költői mese a varázslatról, melyre a könyvek képesek: megváltoztathatják az életünket…

A boszorkány seprűje (Kolibri Kiadó)

Hogy kerül egy mesekönyvbe a fogszabályzós sárkány és az ördög gonoszsága? Miért hagyja faképnél a seprű a boszorkányt, és miért nem bánja a kalózkapitány, hogy a cápa leharapta a lábát? Fogós kérdések, ugye? Ezekből a muris mesékből megtudhatjuk az igazat, de csakis az igazat! A sikeres Zabaszauruszok-sorozat szerzője másképp, a megszokottól eltérő, vicces helyzetekben mutatja be a népszerű, klasszikusnak számító mesealakokat.

Visszahangország (Pagony)

Vajon aki belép Visszhangország földjére, azt örökre elfelejtik a másik világban lakók? Cinke és új barátja, Gréta, megpróbálják megmutatni a többieknek, hogy milyen fontos dolgokról feledkeztek meg, és közben maguk is megtalálják, amit elvesztettek, és ami láthatatlanná tette őket. Wéber Anikó regénye finoman szövi össze a varázslatos és hétköznapi dolgokat, és közben megmutatja, milyen fontos egymásra figyelnünk.

Marci a várkastélyban (Pagony)

A legvidámabb osztály kirándulni megy a kastélyba, ahol különböző feladatokat megoldva kell végigmenniük a termeken. Ám Marci, Bálint és Csenge elszakadnak a többiektől, és sokkal nehezebb rejtélyeket megoldva jutnak el a kijárathoz… A Most én olvasok!-sorozatban jelent meg a könyv, melyet különböző szerzők 1-5. nehézségi szintig írnak. Ez a rész 4. nehézségi szintű.

KISKAMASZOKNAK

Olga és a papírlány 2. – Jum, a sötét szerzet (Móra Kiadó)

Beköszöntött a tél, Balicót vastag hótakaró borítja, közeleg a karácsony. A falubeliek vacognak a mindent átható fagytól, ezért Olga meséivel próbálja felmelegíteni a szívüket. Van egy új története, amely a kivágott erdő helyén tátongó ürességből született. Ez az űr eszébe juttat valakit, akire hűséges kutyája, Valdo is emlékszik. Nem csoda, hiszen aki egyszer találkozik Jummal, a sötétségből szőtt lénnyel, az többé nem felejti el őt.

Miénk a színpad! (Pagony – Abszolút könyvek)

Vadadi Adrienn, akit már jól ismerünk ovisoknak szóló könyveiről, ezúttal kiskamaszoknak írt regényt, amely egy drámatagozatos osztály mindennapjait mutatja be. A regény szereplői az év végi előadásra készülnek, és közben megismerik az első szerelmet, a féltékenységet és az igaz barátságot.

Tracy Beaker (Pagony – Abszolút könyvek)

Tracy Beaker vagyok. Ez a könyv rólam szól. A helyedben én elolvasnám. Hihetetlenül izgalmas és szívszorító történet. De komolyan.” Jacqueline Wilson naplóregénye egy állami gondozásban élő, minden gond és keserűség ellenére javíthatatlanul optimista kislány sok humorral átitatott története.

Viharok Őrzője (Pagony – Abszolút könyvek)

Catherine Doyle fantasy-regényében Fionn Boyle nővérével Arranmore távoli szigetén, nagyapjuknál tölti a nyári vakációt. Még soha nem járt itt, nagyapját, ezt a fura, titokzatos öregembert se ismerte azelőtt. A fiú hiába tudja, hogy vén tengeri matrózok leszármazottja – retteg a víztől. Nem érdeklik a kalandok, a hajótörések, sem a fáradhatatlan szél, ami időről időre végigsöpör a szigeten. De egy régi varázslat felbolydul a sziget rétegei alatt. Hatalmas vihar közeledik a tenger és az idők mélyéről, ugyanaz a vihar, ami tizenkét évvel ezelőtt elragadta Fionn apját is. Családja védelmében Fionn-nak fel kell vállalnia a sorsát, és szembeszállnia legnagyobb félelmével…

Enid Blyton: Briliáns banda (Kolibri Kiadó)

A Briliáns banda a már stabilabban olvasó gyerekekhez szól, és az olvasás iránti szenvedély elmélyítését segíti elő. A Briliáns Banda nevet viselő titkos társaság tagjai Peter, a húga, Janet, és a barátaik: Jack, Colin, George, Pam és Barbara. Peter és Janet spánielje, Fifi is gyakori vendég a gyűléseken, amelyeket a házuk kertjében álló fészerben tartanak. Rablások, ellopott állatok és elveszett gyerekek bukkannak fel a történetekben – no meg időnként egy kis tűzijáték, egy lombház, egy távcső és persze Susie játék repülőgépe. 8 éves kortól.

25 szelfi az Árpád-korból (Kolibri Kiadó)

Honfoglalás, csata, királyi esküvő – vajon milyen szelfiket posztoltak volna ezekről az eseményekről Árpád-kori eleink, ha íj, bárd és lúdtoll helyett okostelefont tartanak a kezükben? Merthogy lelkesen posztoltak és kommenteltek volna, az tuti. És hogy mi történhetett valójában – mi az, amit a történészek biztosan tudnak –, a fejezetek végén található összefoglalókból derül ki. 10 éves kortól ajánlott.

Rendhagyó emlékkönyv (Manó Könyvek)

A kötetben egy megtalált emlékkönyv kapcsán emlékszik vissza Nagy Katalin a gyerekkorára. Rövid történeteken keresztül mutat be sokféle gyereksorsot, melyekből kiderül, hogy vannak, akik nehezebb körülmények között élnek, őket bátorítani és segíteni kell; és van, akit sokan irigyelnek, ám valójában nagyon magányos. A gyereknyelven írt szövegek sikerének titka az őszinteség és a humor, amelynek köszönhetően a József Attila-díjjal is kitüntetett szerző könyvei minden korban élvezetes olvasmányok kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.

A titkos átjáró (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Mindig örülünk a múzeumokról szóló mesekönyveknek, és most megjelent a Petőfi Irodalmi Múzeum meséje, amely a Károlyi-palota történetét mutatja be. Mi izgalmat tartogathat 9-12 éves gyerekeknek egy irodalmi múzeum, ami történetesen a Károlyi grófok egykori lakában kapott helyet? Lehetnek-e fantázia-pezsdítőek a főúri kastély pompás termei, egy kigubancolhatatlan kézirat, vagy egy félbevágott nyakkendő a múzeum raktárából? A válaszokat a Titkos átjáró rejti, amelyért a múzeumpedagógiai nívódíjat is nyertek.

A jövőnk most kezdődik – Greta Thunberg harca a Földért (Pagony)

A Pagony kiadó új könyve Greta Thunberg történetén keresztül azt mutatja meg, hogy mindannyian részt vállalhatunk a klímaváltozás elleni küzdelemben. A jövőnk most kezdődik című könyv Greta Thunberg útját meséli el a kezdetektől addig a pontig, amikor a nevét már az egész világon ismerik. A kötet második felében – gyerekek számára (is) érthetően, átélhetően fogalmazva – megismerhetjük a klímaváltozás okait és mechanizmusait, valamint potenciális veszélyeit. Egyértelműsíti, könnyen befogadhatóvá teszi, miért is kell most elkezdeni a küzdelmet a jövőnkért. 10 éves kortól.

Új könyvek kisiskolásoknak és kiskamaszoknak válogatásunk után nézzétek meg a kicsiknek és ovisoknak szóló most ősszel megjelent új könyveket is, illetve a 10 év feletti korosztály számára készült válogatásunkat is!

További jó olvasmányokat Könyv rovatunkban találtok!

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, aktualitásokat hetente egyszer hírlevelében is megkapni, itt tudtok feliratkozni! Kirándulás ötletek, kipróbált programok, újdonságok, gyerekkönyvek és még sok minden más a Minimatinétól!