Mimó és Csipek meseösvények nyíltak Budapesten

Májusban Budapest három új Meseösvénnyel gazdagodott. A Ferenc-hegy után a Sas-hegyi Látogatóközpontba, illetve a Városmajor feletti Kis-Sváb-hegyre is beköltözött Mimó és Csipek, hogy még jobban segítse a környezet megismerését és védelmét.

Mimó és Csipek a két környezettudatos mesehős a gyermekek nyelvén mesél a fenntarthatóság fontosságáról. A tudatos természetjárást elősegítő Meseösvények egy-egy terület állat-, és növényvilágával ismertetik meg a gyerekeket, de az alapvető szabályokra is felhívják a figyelmet. A túrák során bejárható ösvényekhez különböző mesék kapcsolódnak, illetve játékok is segítik a tudás elmélyülését.

Egyik kedvenc helyünk a Sas-hegy, melyről már írtunk kedvenc budapesti kirándulóhelyeink válogatásunkban, május 10-én a Madarak és Fák Napján gazdagodott egy új Meseösvénnyel. A terület színes növényvilágával és gazdag állatvilágával Kázmér, a havasi cincér ismerteti meg Mimót és Csipeket, valamint a gyerekeket. Cincér Kázmér már régóta a Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata, így ismeri az összes különleges állatot, köztük a bikapókot, mogyorós pelét és a pannon gyíkot, valamint a túravonal mentén illatozó növényeknek is mind tudja a nevét: törpe nőszirom, budai nyúlfarkfű, csikófark stb. A legkisebb túrázóknak tervezett Meseösvényen számos játékos tárgy – állatfo(r)gócska és növény-párosító – segíti a tudatos természetjárást. A Sas-hegyi Látogatóközpont belépővel látogatható! Kiállítás és kilátó 350 Ft-550 Ft, vezetett túra 950 Ft, 3 év alatt ingyenes!

Május 29-én pedig a Városmajor fölött található természetvédelmi területen, a Kis-Sváb-hegyen adták át az új meseösvényt, amely a gyerekek érzékszerveit mozgatja meg, hogy azok tudatos használatával minél jobban képesek legyenek megismerni a terület növény-, és állatvilágát. A madarak meglesését egy távcső segíti, a természet hangjainak valamint illatainak sokszínűségére egy zeneláda és egy játékos illat-fa hívja fel a figyelmet, míg a bogarak megmászható szobrokként jelennek meg az ösvényen. A Kis-Svágyhegy egy kellemes, rövid útvonal akár kisebbekkel is, a Széll Kálmán tértől gyorsan elérhető.

Május 16-án az Óbudai Kulturális Központ parkjában, a San Marco utcában található Záporkertben is épült egy Meseösvény az itt működő közösségi kertben. A városi kert ágyásai között elhelyezett játszó-doboz minden oldala új feladatokkal kínálja meg a gyerekeket, melynek során többet tudhatnak meg a talaj és víz fontosságáról, valamint azok kialakulásáról, szerkezetéről. Mivel itt egyetlen játék van, csak a környékbelieknek ajánljuk, ezért külön nem érdemes eljönni ide, de a helyi közösségnek egy szuper lehetőség.

Már régebben bemutattuk nektek az Európalánta Egyesület Ferenc-hegyen található tanösvényét is, amelyet ezen a tavaszon újra felkerestünk. A tavalyi megrongált táblákat kijavították, így újra kalandozhattok a Ferenc-hegyen is.

Az Európalánta Egyesület immár négy éve foglalkozik Meseösvény tervezéssel és kivitelezéssel. Az átadók alkalmával a kerületi óvodák növendékei nem csak a Meseösvényekkel ismerkedhettek meg, hanem Öko-Mesekuckó és kézműves foglalkozásokon is részt vettek, hogy a természet szeretetének és megóvásának fontosságát minél több oldalról, játékok, mesefigurák és bábok segítségével, élmények mentén, játékos formában ismerjék meg. Mimó és Csipek meséit már többször ajánlottuk nektek a hétvégi programok között.

A meseösvények mindegyikére igaz, hogy sajnos nincs a közelben mosdó, sem büfé vagy kisbolt, ezért mindenképp vigyetek magatokkal enni- és innivalót. Szívesen látnánk további fejlesztéseket ezeken a helyszíneken, mondjuk erdei játszótereket, további Mimó és Csipek feladatokat, illetve több piknikezési lehetőséget, ivókutakat!

Ha szeretnétek értesülni a legjobb családi programokról, érdemes megnézni az oldalunkon és a Fb-on hétvégi ajánlóinkat, a legújabb válogatásokat és híreket. Új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek egy helyen, kipróbálva és válogatva.