Megnyílt a Belvárosi Közösségi Tér

November 16-án délelőtt mutatták be a Belvárosi Közösségi Tér új intézményét a Mérleg utcában, amely az V. kerületi családok igazi bázisa lehet az elkövetkezendőkben.

Nemcsak szuper szolgáltatásokkal, mint az ingyenes gyermekmegőrző, hanem szakembereik által vezetett foglalkozásokkal is készülnek egészen a születéstől a kamaszkorig, illetve felnőtteknek is tartanak majd gyerekneveléssel kapcsolatos előadásokat és tanácsadást. Pocak Klub nevű „szülőfelkészítő” foglalkozásuk végre nem azt mutatja meg, hogyan pelenkázzunk, hanem lelkileg készítik fel a szülőpárok mindkét tagját a szülés után időszakra. Kifejezetten az apukáknak szólnak majd az Apa Akadémia előadásai, és lesz Apás és nagyszülős Ringató foglalkozás is, valamint felnőttek számára mesecsoport.

Az intézményben foglalkoztató- és fejlesztő szobák is helyet kaptak.

Ami jó hír, hogy ugyan a foglalkozások és szolgáltatások kizárólag csak V. kerületi lakcímkártyával rendelkezők számára érhetőek el, mivel az önkormányzat tartja fent az intézményt, de a baba-mama barát kávézóban és a kényelmes baba-mama szobában bárkit szívesen látnak, akinek a belvárosban lenne intézni valója, szoptatna, pelenkázna.

A kávézó remek találkozó helye lehet az anyukáknak. A kisebbeket baba hinta várja, a nagyobbakat pedig szuper játékok és könyvek, sőt a felnőttek is találnak olvasnivalót. A kávézóban előreláthatóan januártól lehet majd kapni egészséges nassolni valókat, kávét, teát. Jó lenne, ha minden kerületben lenne hasonló bázisa a családoknak, és sokak számára óriási segítség lehetne az ingyenes gyerekfelügyelet és a különböző fejlesztő- és terápiás foglalkozások is.

November 20. és 24. között már minden V. kerületi számára nyitva lesz az intézmény és többféle programot is kipróbálhatnak a nyitott héten, amelynek a részletes programját itt találjátok.

Cím: 1051 Mérleg utca 9.
A kávézó nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8:00-19:00 (a teljes üzem csak januárban indul)
Weboldal
Facebook oldal

Fotók: Belvárosi Közösségi Tér, Minimatiné