Május utolsó hétvégéje a gyerekeké! – Gyereknap Budapesten és környékén 2019.

Május utolsó hétvégéjén rengeteg helyszínen várnak benneteket a Gyereknaphoz kapcsolódóan Budapesten. Óriási programkavalkád lesz a Vasúttörténeti Parkban és a Városligetben, a Művészetek Palotájában kint és bent is, de várnak benneteket még nyitott tűzoltószertárak, múzeumok, állatos helyek, sőt a főváros környékén is megmutatjuk a legjobb bulikat.

dm Gyereknap – Vasúttörténeti Park, május 25-26. (14 év alatt ingyenes)

Május utolsó hétvégéjén ismét minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól a Vasúttörténeti Parkban. Május 25-én és 26-án 10:00-18:00 óra között várja a családokat a dm Gyermeknap színes programkavalkádja, közlekedésbiztonsági résszel kiegészülve. Szombaton 11 órától – ezen a hétvégén Budapesten csak itt – fellép Halász Judit, 13 órától az Ákom-bákom Bábcsoport, 15 órától pedig a Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenél! Vasárnap tovább fokozódik a színpadi hangulat, hiszen 11 órától a Kifli zenekar adja a talpalávalót, 13 órától a Fabula Bábszínház előadását tekinthetik meg a legkisebbek, 15 órától pedig Szalóki Ági koncertje koronázza meg a gyerekek ünnepét. A Vasúttörténeti Park látogatóinak kedvenc interaktív programjai is elérhetőek lesznek a hétvégén: lehetőség lesz utazni a kerti vasúton, kipróbálni a kézihajtányozást, a lóvasutat vagy a sínautót is. A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyermeknek ingyenes a belépés!

XXL Cifra Palota – Művészetek Palotája, május 26., vasárnap 10:00-15:00 (ingyenes)

A Müpa vasárnaponkénti Cifra Palotája hatalmasra nő gyermeknap alkalmából. Zenék, mesék három színpadon; bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív- és zenés foglalkozás vár minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet, akik a „vattacukor-élmények” helyett aktívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni ezt a napot. Részletek itt. Ingyenes!

Családi Sportnap a Margitszigeten – május 25., szombaton 10:00-18:00 (ingyenes)

családi sportnap margitsziget

Ha sportos programokkal szeretnétek tölteni a szombatot, akkor érdemes május 25-én, szombaton a Margitszigetre ellátogatni, hiszen lesz többek között evezőpad, buborékfoci, asztalitenisz, tollaslabda, kosárlabda, foci, harcművészet, felfújható box, vívás, jóga, kajak, zumba, extrém sportok, tájfutás, falmászás és még sok minden más is. A kisebbeket pedig rengeteg játék és a Bergengóc Zenegóc Társulat gyerekműsora várja. Részletek itt. Ingyenes!

Nyitott szertárkapuk 2019: katasztrófavédelmi gyermeknap – országszerte, tűzoltószertárakban, május 25., szombaton 10:00-16:00 (ingyenes)

Május 25-én, a hónap utolsó szombatján hatodik alkalommal nyílnak meg a legkisebb rajongók előtt az ország tűzoltólaktanyái. A katasztrófavédelmi gyermeknap alkalmából 10 és 16 óra között 105 hivatásos tűzoltó-parancsnokság, 48 katasztrófavédelmi őrs, 51 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, 213 önkéntes tűzoltó egyesület és további hat egyéb szervezet várja a családokat, hogy a gyermekek testközelből is megismerhessék a szolgálatot adó tűzoltók hétköznapjait, bejárhassák a laktanyákat, felülhessenek a járművekre és kipróbálhassák a leglátványosabb tűzoltóeszközöket. A rendezvényben résztvevő tűzoltó-parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök, önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok, önkéntes tűzoltó egyesületek és egyéb szervezetek részletes listáját hamarosan közzéteszik.

Belvárosi Fesztivál – Szabadság tér, Erzsébet tér, Zrínyi utca, Vigadó tér, Belvárosi Piac, május 24-26. (ingyenes)

A 3 napos fesztiválon a rengeteg koncert mellett május 26-án, a Szabadság tér ismét a családoké. Lesz Pici piac design vásár, állatsimogató, kézműves foglalkozások, arcfestés, Molyolda – régi idők játékai, bakonyi fajátékok, kosaras körhinta, tűzoltóautó-, mentőautó- és rendőrautó bemutató, és gyermekkoncertek (10 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl, 11 órától Szalóki Ági), illetve 12:30-tól Bartha Tóni bábszínháza. Ingyenes!

Városligeti Gyermeknap – Városliget, május 25-26. (ingyenes)

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta szervezi Budapest Főváros Önkormányzatával közösen a Városligeti Gyermeknapot, amely Budapest legnagyobb gyereknapi rendezvénye. Rengeteg eseménnyel várnak benneteket, többek között sportprogramokkal, szűrőbuszokkal, Nemzetek Utcájával és színpadi programokkal, bemutatókkal. Ingyenes!

Gyermeknap a Gyermekvasúton – Hűvösvölgyi végállomás, május 26., vasárnap egész nap

Gyermeknapon, május 26-án ismét színes gyermeknapi programokkal várják a családokat a Hűvösvölgyi végállomáson. Ezen a napon a 18 év alatti gyerekek díjmentesen utazhatnak a Gyermekvasúton! Emellett lesz még többek között hajtánypálya az állomáson, pónilovaglás, tűzoltóautó, alkotóház és gyermekfoglalkoztató, arcfestés, családi játékok, babasarok és ugrálóvár. Ingyenes!

Gyerekfesztivál a Magyar Színházban – május 25., szombaton 10:00-18:00

A 2019-es Gyerekfesztiválon ismét kézműveskedhetnek, hagyományos játékokat játszhatnak, táncolhatnak és énekelni tanulhatnak a gyerekek, megismerkedhetnek a 21. századi digitális színházzal, szabadtéri koncertet és bábelőadást láthatnak. A színpadtechnika legizgalmasabb darabját, a reptetőberendezést is kiróbálhatják, és akár két emelet magasan is repülhetnek a Rejtő Jenő utca felett. A színházban és a színház körül a gyerekeké a főszerep május 25-én! Belépőjegy: 500 Ft.

Kinder gyereknap a Millipopban – május 26., vasárnap 10:00-18:00

Lufieső, arcfestés, bohócshow, gyermekkoncert vár rátok ezen a napon a Millipop játszóházban a Millenárison. Részletek itt. Belépő: játszóházi belépő.

Hilda és a kocsonyástá l– Gyermeknapi kutatás, alkotás és játék a Károlyi-palotában – PIM, május 26., vasárnap 10:00-13:00 (ingyenes, de regisztráció szükséges)

Hol tartja egy palota az emlékeit? Miről mesélhet egy csokipapír? és egy buszjegy? Lehet egy galambnak betűgyűjtő szenvedélye? A program első részében a 6-10 éves korosztály megismerkedhet Hildával, a hírhedt betűgyűjtő galambbal és Palival a palotával, aki rajong a hűtőmágnesekért és a városi történetekért. Keresgélhettek majd a Károlyi kertben, saját városi történeteket gyúrhattok és bekukkanthattok a Károlyi palota felfedezetlen zugaiba is. A második részben, a 8-12 éveseket várják, ahol 11 órától a Petőfi-tárlatot fedezhetitek fel, nem is akárhogyan! Elfelejtett, mókás vagy éppen különös tárgyak után kutathattok, és nehézséget nem ismerve kinyomozhatjátok, kik használták vagy alkották őket! Ingyenes, de a program nevének megjelölésével regisztrálni kell a muzeumped@pim.hu e-mail címen.

Gyermeknap – Kultúrkúria, május 25., szombaton 15 órától (ingyenes) 

Kolompos együttes mulatsága, Farkasbarkas és Rókakoma – a Kabóca Bábszínház előadása, a Freak Fusion Cabaret fergeteges cirkuszi műsora, Vitéz László bábjáték automata, Zöld Marci játszótér, Tekergőtér, Furfangos Csudavilág játszótér vár rátok Gyereknapon a Kultúrkúriában. A belépés díjtalan, eső esetén a rendezvényt a Kultúrkúria épületében tartják meg.

Gutenberg téri gyerekbuli – Gutenberg tér, május 25., 15:00-19:00 (ingyenes)

Újra buliba borul a Palotanegyed. Most a gyerek és fel-nem-nőtt-felnőtt programokkal várnak titeket a Gutenberg téren, ahol lesz ki mit tud gyerekeknek, város pecsételés, gyerekdisco, saját pólókészítés a Verkstadennel, sárkány készítés a Pákozdi Sárkányeresztő Találkozó szervezőivel, városi séta gyerekeknek az Imagine Budapesttel. Ingyenes!

Gyereknappal egybekötött nyílt nap az Óbudai autóbuszgarázsban – május 25., szombaton 10:00-16:00 (ingyenes)

Május 25-én ismét megnyílik a nagyközönség előtt az Óbudai autóbuszgarázs, ahol vezetett túrák, gyerekprogramok, retró járművek várnak rátok. Ingyenes!

További budapesti helyszínek:
Várnak még benneteket ezen a hétvégén május 25-én, szombaton a Gazdagréti Közösségi Házban, az angyalföldi Tücsökkertben, a Ferenc téren, az óbudai 3K-ban, a zuglói Cserpesházban és az újpesti Víztoronynál. Május 26-án, vasárnap pedig az Erzsébetligeti Színházban, fesztivállal a Bikás parkban, családi programokkal a Gozsdu udvarban, piknikkel a Barabás Villában, bohócokkal a Csiliben, mesedélelőttel a Magyarság Házában, táncházzal Rákospalotán, kézműves foglalkozásokkal Rákosmentén, bulival a Minimax Gyerekhajón.

BUDAPEST KÖZELÉBEN

Lurkócia – Szentendrei gyereknap – Czóbel park, május 26., vasárnap 10:00-17:30 (ingyenes)

Ezen a napon Szentendre a gyerekeké, és megnyílik az Állatbarátügyi, a Játszóparkügyi, a Meseügyi, a Szörnyügyi és a Lazulásügyi Minisztérium is. Részletes program ittIngyenes!

Hetedhét Játékfesztivál – Székesfehérvár, belváros, május 25-26. (ingyenes)

A gyermeknap hétvégéjén, évek óta hagyományosan, hatalmas játszótérré, igazi mesebirodalommá változik Székesfehérvár belvárosa: a Hetedhét Játékfesztiválon a számtalan játék mellett a színpadon színvonalas bábműsorok, gyerekkoncertek várják a látogatókat, akik maguk is egy mese szereplőivé válhatnak a Hétpróba során. Az idei fesztivál a mesebeli számok világába kalauzolja el a bátor vállalkozókat. Szombaton fellép a Simorág TánCirkusz (10:00), a Katáng zenekar (11:00), a Szárnyas Sárkányok – interaktív gólyalábasok (13:00), Szalóki Ági (17:00), vasárnap pedig a Kokopelli Jazz Matiné (10:00), a Figurina Animációs Műhely (11:00), a Mesebolt Bábszínház (13:00), a MárkusZínház (15:00) és a Rutkai Bori Banda (17:00). Ingyenes!

Érdi gyereknap – Múzeumkert, Fő tér és a sétány, május 26., vasárnap 10:00-18:00 (ingyenes)

10 órától a HAHÓ Együttes koncertjét hallgathatjátok meg, de 11:15-től lesz még ökomese, 16 órától Bölöni Réka bábszínháza, 17 órától Csiga Duó gyerekkoncert és természetesen sok-sok játék. Részletek itt. Ingyenes!

FarmTúra – Gyereknapi külön kiadás – Kecskevilág, Törökbálint, Ida major, május 25., szombaton 10:00-16:00 (regisztrációs)

A FarmTúra mellett részt vehettek a Cinege Tanya különleges traktoros tanyaszafariján, játszhattok a kukorica játszóval, és a gyerekek kedvéért a nyuszik és a csirkék ismét leköltöznek a házhoz. A programon való részvétel csak előzetes regisztráció után lehetséges! A részvétel díja felnőtteknek 1500 Ft/fő, gyerekeknek 500 Ft/fő.

I. Darus Gyereknap – Koós-Wéber Kft., Budaörs, Kinizsi utca 44., május 25-26.

Itt testközelből is megismerkedhetitek az építőipari munkagépeket. Gyereknapon a daruké lesz a főszerep, de természetesen más építőipari munkagépekkel is készülnek. A Darus Gyereknapra kizárólag előzetesen megvásárolt jegyekkel lehet belépni. A rendezvény 3 órás idősávokra van osztva, a belépőjegyek adott idősávra szólnak. A jegyek száma korlátozott, csak elővételben vásárolható. Jegyár: 2500 Ft/fő, 1 év alatt ingyenes!

További programok Budapest környékén

Várnak még benneteket többek között Gödöllőn (Nemzetközi Természetfilm Fesztivál keretében), Dunakeszin, Törökbálinton, Százhalombattán, Veresegyházán,  Velencén, Pécelen, Budakeszin is.

+1 ÚJ, MEGÚJULT HELYEK

Válogassatok a legújabb helyek közül Gyereknapra is! Új libegő, kirándulóközpont, kisvasút, dinós kiállítás és még sok minden más is szerepel friss összeállításunkban vagy látogassatok el a legújabb játszóterekre Adyligeten és Csepelen.

A május 17-19-ei hétvégére itt találjátok a legjobb programokat!

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.