Kispesten megnyílt Budapest legnagyobb vizes játszótere

9 játékkal nyílt meg Budapest legnagyobb vizes játszótere Kispesten, ahol többek között világítótornyot, csúszdát, kalózhajót, spriccelő tengeri csillagot, patakmedret zsilipekkel, párásító delfineket, sarazós-homokozós részt is találtok. Kipróbáltuk az új helyszínt!

A játszótér közepén helyezkedik el a világítótorony, amelyet a nagyobbaknak terveztek hálóval és mászólyukakkal, a tetején biztonságos ráccsal.

Körülötte található a gátas-vizezős rész, ahol a kis mederben tudjátok terelni a mini patakot. Ha tudtok, vigyetek pici hajót, de a gyerekek feltalálták magukat, és sokan a papucsukat úsztatták hajóként. Ezen a részen árnyékoló véd a naptól, amúgy a játszótér többi részén semmilyen árnyék nincs, úgyhogy érdemes reggel vagy késő délután érkezni.

Nagy kedvencünk volt a sarazós rész, ahol kis vályúból érkezik a víz. Itt is sokan homokoztak, építkeztek, mini munkagépeket is hoztak.

A tengeri csillagot imádják a gyerekek, hiszen a kis fém irányítóval locsolhatnak különböző vízsugarakkal.

A kis kalózhajón kormánykereket, csúszdát is találtok.

A gumiborításra festett delfinek vízpárát lehelnek, amit most nem láttunk, de azt mondták, hogy igazán nagy hőségben kapcsolják majd be. A játszóteret 2-14 éveseknek tervezték, és tényleg több korosztály tud itt együtt játszani. Szuper hír, hogy nyáron 21 óráig tart nyitva, ami biztosan jól fog jönni nagyon meleg estéken.

Hasznos tudnivalók:

• Az ivókúton kívül a többi vízből nem szabad inni! Sajnos mosdó nincs a játszótéren, de mellette van a kerületi védőnői szakszolgálat épülete, ahol hétköznap talán be lehet menni mosdóba.
• A játékelemek mellett ivókutat, kerékpártárolót, padokat is találtok.
• Nyáron 21 óráig tartanak nyitva, de nem működnek a vizes elemek 20 fok alatt.
• Érdemes váltóruhát, törölközőt, vizezős szandált, enni- és innivalót vinni.

Cím: XIX. kerület, Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelő, a Zöld Ágacska óvoda és a Puskás iskola szomszédságában.
Nyitva tartás:
május 1-től szeptember 30-ig 8.00 és 21.00 óra között, a téli időszakban október 1-től április 30-ig pedig 8.00 órától 18.00 óráig. Természetesen a téli időszakban a vizes látványelemek nem működnek, illetve akkor sem, ha 20 fok alá esik a hőmérséklet.

További vizes játszótereket Budapesten itt találtok.

Nézzétek meg legújabb budapesti nyári válogatásunkat, a hétvégi ajánlókat pedig itt olvashatjátok, de érdemes Vakáció rovatunkat is böngészni. A legjobb programokért látogassatok el weboldalunkra és közösségi oldalunkra! Hírlevelünkre itt tudok feliratkozni. Tartsatok velünk ezen a nyáron is!