Ha fontos, hogy közel legyen – 8 kirándulás gyerekekkel Budapesten

A külső pesti kerületekben, illetve a Budai-hegyekben is remek felfedezni valókra bukkanhattok. Az alábbi helyszínek ugyan sokak számára ismertek és kedveltek, de ha csak egy félnapos programra van idő és az időjárás is megfelelő, valamint nincs kedvünk messzebb elmenni, akkor bármikor bevethetők, ráadásul pénztárcabarátok.

BUDA

Ahonnan látszik az egész város – Sas-hegyi Látogatóközpont

A Sas-hegyi Látogatóközpontban tavasztól őszig szinte minden hétvégén tartanak egy-egy tematikus előadást (külön a jeles napokhoz kapcsolódva is), illetve minden órában indulnak vezetések, ahol megismerkedhettek a hegy történetivel és lakóival is. A kb. 1 órás vezetett túrán mediterrán és alpesi növényeket is láthattok, hiszen a napsütötte déli oldalon és a hűvösebb északin más-más élőlények tanyáznak. A séta után érdemes megnézni az épületben található kisebb kiállítást, illetve felmenni a kilátóba. A legenda szerint 1686-ban, amikor sikerült Budát visszafoglalni a töröktől, az örömünnepen erről a hegyről sasok szálltak fel, innen kapta a hegy is a nevét. Kisebb gyerekekkel hordozóval ajánljuk a keskenyebb út és a meredek sziklafalak miatt. Enni- és innivalót vigyetek, mert nincs ilyen lehetőség a környéken.
Cím: XI.ker., Tajték utca 26.
Megközelítés: Autóval a Hegyalja úton végig, majd a Korompai utcán fel. A 8-a busszal a Keleti Pályaudvarról a Korompai utcáig, onnan gyalogosan.
Belépő:
Kiállítás, kilátó és vezetés a tanösvényen 650-950 Ft/fő, 3 év alatt ingyenes.
Nyitva tartás:
Március 1.-november 1. Hétfő kivételével minden nap: 10.00-18.00 között. Az első túra 11 órakor, a továbbiak: kedden és pénteken igény szerint, hétvégén óránként indulnak. 

Erdei Iskola a hegy tetején – Hármashatárhegy és környéke

Tavaly nem sokkal az új kilátó megnyitója után jártunk a helyszínen, akkor még építették az azóta átadott Erdő Ajándéka Erdei Iskolát, ahol táborokat és tematikus programokat is tartanak a szülinaptól kezdve az éjszakai túrákig. A helyszínen találjátok még a gyerekbarát Hangár Bisztrót, ahol van egy kisebb mászóka csúszdával. Több irányba is érdemes elindulni, illetve kisebb gyerekekkel rövidebb sétákra, nagyobbakkal hosszabb kirándulásokra is ajánljuk.
Cím: III. kerület, Hármashatárhegyi út
Megközelítés: Autóval a Hármashatárhegyi úton felfelé, BKV-val a Kolosy térről 65A busszal a Fenyőgyöngyéig, de innen még kb. 2 km-es sétára számítsatok, úgyhogy kisebb, már saját lábon járó gyerekekkel, hordozó nélkül inkább autóval ajánljuk.
Belépő: ingyenes
Nyitva tartás: mindig nyitva

Jobbra vagy balra induljunk? – Irány az Apáthy-szikla és/vagy az Árpád kilátó

Az Apáthy szikla több irányból is könnyen megközelíthető, a völgyből a Madár utca felől például egy enyhe emelkedőn juttok el a szikláig a Kőkapu érintésével, illetve a 11-es busz végállomásától egy rövid sétával érhetitek el. Az utóbbi szakasz babakocsival is járható. Kellemes meglepetésként ért minket, hogy pár hete ottjártunkkor a környék rendezett és tiszta volt, annak ellenére, hogy ez egy igen népszerű célpont, sokan látogatják. A több állomásos információs táblák segítségével pedig a környék növény- és állatvilágát is megismerhetitek. Ha a 11-es busz megállójából a másik irányba indultok, akkor egy szintén izgalmas helyszínre találhattok, az Árpád-kilátó környékére. Az út az első szakaszon kicsit meredek, viszont nem kell sokáig felfelé mászni. A kék jelzést követve éritek el az Oroszlán sziklát és a Kecske-hegyet. Tovább haladva a Vitorlázó repülőtér széléhez juttok, majd a zöld nyílra kanyarodva az erdei játszótérhez érkeztek, ahol érdemes egy kicsit pihenni. A Görgényi utcánál egy tanösvényen keresztül érkeztek vissza a körtúra végére.
Cím:
II. kerület
Megközelítés:
legkönnyebben a 11-es busszal a Batthyány térről Nagybányai úti végállomásig, innen rövid séta vagy szintén ebben az irányban autóval.
Belépő: 
ingyenes
Nyitva tartás:
mindig nyitva

A mindig izgalmas kilátó – Szépjuhászné – Nagy Hárs-hegy és Kis-Hárs-hegy, Kaán Károly kilátó

Igen kedvelt kirándulási pont könnyű megközelíthetősége és túrái miatt a Nagy Hárs-hegy. A Szépjuhászné gyermekvasút állomástól fél órás, kissé emelkedős úton a sárga jelzésen haladva érhetitek el a tűzrakóhely-pihenőt padokkal, majd pár méter múlva a Kaán Károly kilátót. Tovább haladva a Bátori barlangot találjátok (nem látogatható), majd  lefelé vezet egy szintén sziklásabb út, míg végül a sárga háromszög jelzésen haladva a Makovecz kilátót éritek el. Az úton visszakanyarodva ismét a Szépjuhászné állomáshoz érkeztek.
Cím: II. kerület
Megközelítés: Kisvasúttal a Szépjuhászné állomásig. Autóval a Budakeszi úton és a vasúti híd előtt jobbra van az ingyenes parkoló, amely hétvégenként elég zsúfolt. 22A busszal a Széll Kálmán térről a Szépjuhászné megállóig.
Belépő: ingyenes
Nyitva tartás: mindig nyitva

A megunhatatlan nagy kedvenc – Anna-rét, János-hegy és Béka-tó

Az Anna-rét igen közkedvelt célpontja a budapestieknek. A legjobb, ha hétköznap keresitek fel, mert a játszótér is igen zsúfolt. A kis erdei úton felfelé haladva a Normafától kb. 20 perces sétával érhetitek el a János-hegyet a Libegővel, illetve egy szuper jó játszótérrel. Természetesen a Libegő is jó választás lehet, viszont mi most inkább az innen néhány percre található Béka-tavat ajánljuk.
Cím: II. kerület
Megközelítés: Libegővel vagy gyalogosan a Normafától (idáig a 21A busszal a Széll Kálmán térről), illetve a kisvasút János-hegy megállójától rövid sétával.
Belépő: ingyenes
Nyitva tartás: mindig nyitva

Kacskaringós utakon – Kamaraerdő és tanösvény

Az Amíg utazunk című könyv óta minden alkalommal megjegyezzük, mikor erre járunk, hogy a főhős, Doma és családja is szeret erre kirándulni. Persze a könyvet félretéve érdemes a Kamaraerdőbe is ellátogatni, néha jár erre favázas nosztalgia villamos is a 41-es vonalán, ami még egy plusz élményt ad. Több zegzugos kis út kanyarog, ahol rövidebb és hosszabb sétákat is tehettek. Mi nagyon szerettük a piros körutat, illetve a T jelzésű tanösvény útvonalat is a Susulyka utcától. Az ismertető táblák mellett interaktív elemeket is találtok a Nagyréten például erdei ugrópályát, xylofont, de sárkányeregetésre, sőt szabadtéri szülinapra is alkalmas helyszín. Kamaraerdőn pár éve felújították a közelben található sétányt (41-es villamos végállomásától indul), ahol játszóteret és parkosított részt is találtok, de mi jobban szerettünk a parkerdőben kalandozni és a réten piknikezni.
Cím: XI. kerület
Megközelítés: Autóval a 7-es útról letérve a Kamaraerdei útról, 41-es villamos végállomásától kis sétával
Belépő: ingyenes
Nyitva tartás: mindig nyitva

PEST

Tó a városban – Naplás-tó bringával – Szilas-patak menti bringaút

Szintén nemrég átadott fejlesztés eredménye a Szilas-patak menti bringaút. Több irányból is megközelíthetitek, ha gyalog érkeztek, akkor a Hermina úthoz érdemes menni, hiszen ott egy dimbes-dombos mini bringa parkot, egy szuper játszóteret és a Kalóz finom burgereit is megkóstolhatjátok, és még nyilvános mosdó is van a helyszínen. Bringával érdemes ide érkezni, hiszen a forgalomtól teljesen elzárt területen, egy madaras tanösvényen keresztül egészen a Naplás-tóig tekerhettek, közben még a Zúgó patak játszótéren is megpihenhettek. Nagy melegben és napsütésben inkább késő délután érdemes erre kirándulni, mert kevés az árnyék útközben.
Cím: XVI. kerület, Szlovák út (a Kalóz burger a 142. szám alatt van és a játszótér is)
Megközelítés: Hermina úttól érdemes a gyerekekkel bringával menni, mert addig nincs rendesen kiépítve az út. Utána viszont autómentes részen halad majdnem a tóig vagy a Veres Péter úti bringaút irányából is megközelíthető.
Belépő: ingyenes
Nyitva tartás: mindig nyitva

Kalandozás a Rákos-patak mentén – Rákos-patak menti „bringaút”

Nemrég a Magyar Kerékpáros Klub vezetett túráján jártunk, ahol bemutatták a patak menti bringautakat (csak Rákoscsabán, Zugló egy részén és Angyalföldön van rendesen kiépítve). A legizgalmasabb résznek mégis a számunkra eddig ismeretlen XVII. és X. kerület határa bizonyult, ahova gyerekekkel is visszatérünk majd. Ugyan nincs aszfaltozott bringaút, de a patak menti lápos vidéken tanösvényt is találtok, rengeteg madarat is megfigyelhettek, illetve itt van a Zsivora-tó is. A zuglói részen, a Gvadányi út mentén a Mogyoródi útnál van egy szuper sportpálya bringásoknak és deszkásoknak, illetve pár percre, a Fogarasi Síiskolánál egy hangulatos játszótér a bringaút mentén.
Cím: Rákoscsaba vasútállomástól Kőbányán keresztül Zuglóig.
Megközelítés: A Keresztúri úttal párhuzamosan fut a patak, megközelíthető pl. a Lovasvölgyi utcából.
Belépő: ingyenes
Nyitva tartás: mindig nyitva

Természetesen rengeteg más izgalmas hely is van fővárosban, úgyhogy a sorozatot folytatjuk, sőt már készül új Budapest környéki válogatásunk is, addig pedig ajánljuk nektek régebbi, de még mindig aktuális közeli és egy kicsit távolabbi ötleteinket is.

Érdemes Kő Boldizsárral a legújabb játszóterén készült interjúnkat is elolvasni itt. Akik pedig már a jövő heti Gyereknapra készülnek, íme ötleteink (a legtöbb ingyenes!).

Ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb családi programokról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt, melyet minden csütörtökön küldünk el nektek a hétvégi ajánlóval és a legújabb válogatásokkal. Új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek egy helyen, kipróbálva és válogatva.