Itt jártunk – tanulobicikli.hu

tanulobicikli_MG_1337_

A futóbringánk az elmúlt három évben mindenhol ott volt. Jött velünk kirándulni, nyaralni, programokra hétköznap és hétvégén, sőt ha csak kiugrottunk a piacra, akkor is elkísért bennünket. Szerencsére egyre több van belőlük városszerte, pirosak és kékek, narancssárgák és zöldek, rajtuk vagány felirat. A játszóterek és az óvodai bringatárolók kihagyhatatlan darabjai. Robbanásszerű elterjedésük nem véletlen, hiszen az egyik legjobb fejlesztő játék, amellyel találkoztunk. Ismerjétek meg a tanulobicikli.hu-t és Székely Áront, a cég tulajdonosát.

Mikor és hogyan indítottad el a tanulobicikli.hu Kft-ét?
Sok munkahelyem volt előtte. Az építőiparban dolgoztam, de teljesen elvesztettem a motivációm. Volt egy kiadó bolt a Böszörményin, mi pedig szerettünk volna egy játékboltot nyitni. Aztán a játékboltból úgy lett tanulóbringás cég, hogy betegség miatt szobafogságra voltam ítélve, volt időm gondolkodni és ez tűnt a legjobb ötletnek. Akkor már több helyen lehetett futóbringákat kapni, de nem értettem, hogy miért ilyen drága. Felvázoltam egy üzleti modellt, ajánlatot kértem Kínából, és gyakorlatilag eldőlt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, így elengedtem a játékboltos ötletet. Ennek már 4 éve lesz februárban.

Hány bringát készítettetek azóta?
Az indulás óta már több mint 30.000 bringát raktunk össze.

Végeztetek valamiféle piackutatást, gondoltátok, hogy erre ekkora szükség van?
A Google Adwords kulcszóellenőrző eszközét használtam, arra, hogy az igény oldalt felmérjem, a konkurencia elemzést is házi barkács módszerrel készítettem. Teljesen autodidakta módon fogtam bele a dologba, de valahogy az élet akarta így. Sok nehézségbe ütköztünk, nem azt mondom, hogy minden könnyen ment, de velünk valahogy magától megtörténtek azok a dolgok, amihez másoknak sok-sok pénz kell. Nem a vagyonszerzés motivált, hanem azt gondoltam, hogy ez nem egy luxustermék, minden gyereknek szüksége van rá.

A tanulóbringát fejlesztő játékként aposztrofálod…
Igen. Sokszor kiemelik, hogy milyen gyorsan megtanul a gyerek bringázni, ha előtte futóbringát használ, de ez a legelhanyagolhatóbb tulajdonsága. A futóbicikliben az a nagyszerű, hogy a gyerekek egyrészt maguktól, másrészt a saját tempójukban, apránként éreznek rá az egyensúlyra, ahogy az első lépegető mozdulatoktól eljutnak a gurulásokig. Kiváló készség- és képességfejlesztő játék.

tanulobicaj_MG_1301_

Kínából érkeznek az alkatrészek, nem találtatok gyártót Magyarországon?
Először félig összeszerelt bringák érkeztek Kínából, aztán rájöttünk, hogy ez így nem jó, és inkább alkatrészeket kértünk, így sokkal hatékonyabb, ráadásul a minőség-ellenőrzés és a szerelés itthon történik. Háromszorosára drágítaná az árakat, ha itthon készülne minden, de akkor meg sokak számára nem lenne elérhető. Nemrég meglátogattam személyesen is a kínai gyárat, ahol nagyon lelkesen fogadtak, ráadásul több fejlesztést is bevezettünk a gyártásban és a termék egyes alkatrészeiben is, ennek is köszönhetően nagyon kevés selejtet termelnek.

Mitől váltatok ennyire népszerűvé belföldön és külföldön egyaránt? Mi a titok? 🙂
Szerintem a siker egyik kulcsa az volt, hogy a bringákat kivétel nélkül összeszerelve szállítjuk, ez a futárral történő szállításra is igaz. Ez koncepció volt, hogy a szülőknek ne kelljen karácsonykor, szülinapkor a szereléssel bajlódnia. Bolt csak Budapesten van, mert itt szükség van rá, ilyenek a vásárlók, még Miskolcról is feljönnek, hogy személyesen vásároljanak. Külföldön ez elképzelhetetlen lenne. Egyenlőre Finnországban, Horvátországban és Romániában vagyunk jelen webshop formájában. Alkatrészt biztosítunk, de ha igénylik marketing és sales tanácsadást is nyújtunk.

Hányan vagytok jelenleg?
Van egy raktárunk, ott két kolléga csomagol, mert a megrendelések 70%-a weben keresztül érkezik,  illetve itt a Hunyadi téri boltban hárman.

Milyen fejlesztéseken dolgoztok?
Folyamatosan kattog az agyam, hogy milyen fejlesztésekre lenne szükség. Így született meg a 16-os méretű tanulóbringa is, amely az enyhén sérültek számára egy nagyon jó segítő eszköz. A terápiás felhasználású bringa előtt még nagy jövő áll. Volt egy próbálkozás a pedálos bringákkal kapcsolatban, illetve most kifejezetten női bringák fejlesztésében is gondolkodunk.

tanulobicikli_MG_1343

A siker számodra azt is jelentette, hogy kiveszed a részed a társadalmi felelősségvállalásból is…
Biztos hatással volt rám, hogy anyukám gyógypedagógus, és számomra mindig természetes volt a sérült emberek jelenléte. Magammal hozott dolog is a segítési szándék. Emellett óvodáknak, nehéz sorsú gyerekeknek is ajándékoztunk már bringákat, illetve a Piros Orr Bohócdoktor Alapítványt is támogatjuk.

Hány óvodában vagytok jelen?
Nem fogod elhinni, de pont tegnap számoltam meg. Jelenleg 104 óvodában bringáznak a mi futóbringánkkal.

Hogy látod az elmúlt 4 évet? Szoktál azon gondolkodni, hogy jutottatok el idáig?
Eddig nem nagyon volt időm (nevet). Mostanában gondolkoztam el egy kicsit rajta, hogy mennyire akarta az élet, hogy mi ezzel foglalkozzunk. Sok rossz és fájdalmas dolog is történt, de mindig jól jöttünk ki belőle. Rengeteg szerencse és persze munka is van benne. De úgy vagyok vele, hogy amikor a legrosszabb dolgok történnek, akkor is arra gondolok, hogy a legjobb dolog történik velem, én így élek, ebben hiszek.

Köszönjük!

Fb oldalukat itt találjátok!

Fotók: Minimatiné

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.