Itt jártunk – Kortárs Irodalmi Játszótér

karolyi_kert_2015_MG_3764_

Május 9-én a Károlyi-kertben rendezte meg második alkalommal a Belvárosi Közösségi Tér és a budakeszi Betűtészta Könyvesbolt a Kortárs Irodalmi Játszóteret, ahol találkozhattunk kedvenc íróinkkal, illusztrátorainkkal, ott volt többek között a Kompánia Társulat, a Cellux Csoport, tartottak a legkisebbeknek Ringatót és Csiri-biri tornát, illetve rengeteg kézműves és kreatív foglalkozást. Íme fényképes beszámolónk az idei év egyik legjobb fesztiváljáról!

Csaladi-nap11

A parkban 10 órától egészen estig rengeteg program várta a kicsiket és a nagyobbakat.

Csaladi-nap12

A rendezvényt a Dalolka Duett, vagyis Kárász Eszter és Molnár György nyitotta meg zenés ébresztőjével.

Csaladi-nap05

Nyulász Péter rendkívüli földrajzórát tartott, délután pedig dedikált és mesélt, közben buborékfestés is volt Szepesi Szűcs Barbarával.

Csaladi-nap02

A Károlyi-kert tökéletes helyszín, hiszen több játszótér is található a parkban, ahol a foglalkozások között „pihenhettünk” egy kicsit.

karolyi_kert_2015_103003

Nyitrai Szilviával pizzás dobozból készítettünk bőröndöket a Bőröndapuhoz, majd pöttyös bögrét a Paradicsomleves betűtésztával című könyvhöz kapcsolódva.

karolyi_kert_2015_103238

Délelőtt a Pangina Galéria stencil műhelyében alkottunk.

karolyi_kert_2015_103837

A legkisebbek Pásztor Brigittával Csiri-biri tornáztak, labdáztak és mókáztak. Legfiatalabb minimatinésunknak ez volt a kedvence.

karolyi_kert_2015_MG_3628_

Vig Balázs a Puszirablókkal érkezett, délután pedig A rettentő fogorvos köpenyébe bújt.

karolyi_kert_2015_MG_3645_

IMG_3641

karolyi_kert_2015_MG_3650_

Danny – a veszprémi Kabóca Bábszínház vendégművésze – többször mesélt a nap folyamán a gyerekeknek örömzenével kísérve.

karolyi_kert_2015_MG_3654

karolyi_kert_2015_MG_3657

Várszegi Adél és Máray Mariann mókás bábelőadását láthattuk A jakifészek címmel.

karolyi_kert_2015_MG_3733_

karolyi_kert_2015_MG_3740

A Dániel András kuflijait mindenki szereti. Most készítettünk ismét egyet, ezúttal lufiból, közben a szerző dedikálta műveit. Hamarosan jön a 3. rész is, már várjuk 🙂

karolyi_kert_2015_MG_3686_

karolyi_kert_2015_MG_3663_

karolyi_kert_2015_MG_3666_

Álomrendőrség 1. – Kishugó és a medvelöket című előadásával a Kompánia szórakoztatta a közönséget, majd Neszmély Rékával készítettünk kesernyét a 2. részhez kapcsolódva.

Csaladi-nap24

Az Ének iskolája döntőseinek (Berki Artúr, Varga Vivien, Kenedi Vera, Kovács Gyopár) koncertje zárta a programot.

karolyi_kert_2015_MG_3771_

karolyi_kert_2015_MG_3755_

karolyi_kert_2015_MG_3757_

Máray Mariannal A jakifészek előadás után bábot is készítettünk, és a jakiszínezés sem maradt el.

karolyi_kert_2015_MG_3726_

Ezen a napon fűre lépni szabad!

karolyi_kert_2015_MG_3765_

karolyi_kert_2015_MG_3767_

A budakeszi Betűtészta könyvesbolt rengeteg jó könyvet hozott, melyet több szerző helyben dedikált, többek között Molnár Kriszta Rita, Bajzáth Mária, Nyulász Péter, Tasnádi István, Pacskovszky Zsolt és Dániel András.

karolyi_kert_2015_MG_3773_

Már most várjuk a 2016-os irodalmi játszóteret :-). Ősszel még lesz a kerületben egy hasonló rendezvény szintén sok irodalommal és játékkal egyik kedvenc helyszínünkön, az Olimpia Parkban. Jövünk majd a programokkal! A 2014-es irodalmi játszótérről készült beszámolónkat itt olvashatjátok.

JÁTÉK!

Ismét több kedvencünk szerepel a Bookline és az Unicef “Szívünk rajta” kampányának tavaszi listájában, de ha nektek is hiányzik még néhány jó könyv, töltsétek fel május 31-ig az „Én is ajánlok könyvet” részéhez, írjátok oda az indoklásba, hogy Minimatiné, és nyerjetek egy Bookline könyvcsomagot gyerekeknek és felnőtteknek szóló könyvekkel, Bookline notesszal és táskával 7000 Ft értékben.

A játék menete:
• Töltsétek fel a http://bookline.hu/szivunkrajta „Én is ajánlok könyvet” menüpont alatt kedvenceteket!
• A Miért ajánlom ezt a könyvet? rész elejére mindenképp írjátok oda azt is, hogy Minimatiné, mert így tudtok részt venni a játékban! (lásd a lenti képen)

Kerüljenek be a ti kedvenceitek is a következő listába (akár több könyvet is ajánlhattok)! Sorsolás június 1-jén!

bookline_kitoltes

A legjobb hétvégi programokért, interjúkért, a legújabb gyerekbarát helyekért, személyes beszámolóinkért és válogatásainkért látogassatok el a minimatine.hu-ra és kövessétek közösségi oldalunkat.

Fotók: Minimatiné, Belvárosi Közösségi Tér

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.