HA MIKULÁS, AKKOR VASÚTTÖRTÉNETI PARK!

Minden évben csillogó gyerekszempárok, mosolygós arcocskák kíséretében gördül be az M2 Mikulás Expressz a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba. Idén, december elején ismét megrendezésre kerül a már tradíciónak számító mikulás rendezvény Budapesten, a Tatai utca végén.

A rendezvény csupa izgalmakat tartogat a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt: karácsonyi díszekben pompázó gőzmozdonnyal utazhatnak, manócskák kísérik őket a mesés mikulás és adventi ceremónia helyszínére, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokába, majd kezdetét veszi az ünnepség, ahol a főszerep nem másé, mint a Mikulásé! Ráadásul idén segíteni is kell a Mikulásnak, hiszen manócskái elcsentek néhány dolgot, amelyek nélkül nem lehet teljes a karácsony!

Az Orient Csarnok színpadán Kovácsovics Fruzsina és zenekara várja a gyerekeket és persze a Nagyszakállút. A Mikulás csodás vasparipával érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy kedves szóval és egy minden jóval megtelt mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagok kiosztása után lehetőség van közös fotózásra vele és főmanójával. A gyerekek mindemellett találkozhatnak Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, valamint rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni! Az Orient-csarnok a fentieken kívül is kínál még számos, izgalmas gyerekprogramot, illetve további adventi meglepetés, pontgyűjtő állomás is várja a látogatókat.

Az M2 Mikulás Expresszek indulási időpontjai:

I. Előadás: december 7. péntek délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55
Vonat visszaindul a Parkból: 13:06

II. Előadás: december 7. péntek délután
Vonat indul a Nyugatiból: 13:55
Vonat visszaindul a Parkból: 17:25

III. Előadás: december 8. szombat délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55
Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

IV. Előadás: december 8. szombat délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25
Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

V. Előadás: december 9. vasárnap délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55
Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

VI. Előadás: december 9. vasárnap délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25
Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

A jegyek online megvásárolhatók a rendezvényt megelőzően a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon, illetve nyitvatartási időben a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában.

A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.700 Ft/fő.

További információk: www.vasuttortenetipark.hu és www.facebook.com/vasuttortenetipark oldalakon.

JÁTÉK:

Köszönjük, hogy ennyien velünk játszottatok! A szerencse ezúttal Antal Mártinak kedvezett, akit emailben is értesítettünk! Gratulálunk!

Játsszatok velünk és nyerjetek 4 jegyet (2 felnőtt, 2 gyerek) a M2 Mikulás Expresszre. Nincs más dolgotok, mint a következő kérdésre válaszolni:

A Vasúttörténeti Park melyik csarnokába érkezik a Mikulás?
1. Kandó-csarnok
2. Orient-csarnok
3. Vasút-csarnok

A választ küldjétek el a jatek@minimatine.hu-ra október 24-e éjfélig, utána sorsolunk!
Az általános játékszabályzat itt olvasható.