Gyerekprogramok hétvégére – november 10-12.

Parázsfuvolácska – Erkel Színház, szombaton és vasárnap 11:00

Márton-napi programok kint és bent, különleges hangszerek az A38-on, kertészkedés Misi Mókussal, színházi előadások és könyvbemutatók, Nagy Dia Nap is szerepelnek az ajánlónkban. Gyerekprogramok hétvégére a Minimatiné válogatásában!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

Szent Márton Újborfesztivál és Libator – Szentendre, Skanzen, november 11-12.

Vidám tollfosztó, népi játékok, mesék, táncház és koncertek várják a látogatókat. Szent Márton-napi népszokások elevenednek meg, libaételek és borok kerülnek terítékre a Skanzen Márton-napi fesztiválján november 11-12-én. 6 év alatt ingyenes.

VI. Márton Napi Libafesztivál Újbudán – Allee melletti sétányon, november 10-12. (ingyenes)

November 10-12. között immár VI. alkalommal kerül megrendezésre a Márton Napi Libafesztivál, az idei évben Újbudán, az Allee melletti sétányon, ahol számos hagyományhoz illő program, tradicionális ételek, italok, és megannyi Márton napi különlegesség várja az érdeklődőket. Gyerekműsorok, libasimogató, kézműves foglalkozás is lesz, ahol többek között elkészíthetitek saját töklámpásotok és lampionotok. Ingyenes!

NOVEMBER 10., péntek

Gilbert és barátai kiállítás megnyitó és workshop – Budapest Projekt Galéria, pénteken 17:00-19:00 (ingyenes)

Pénteken 17 órakor nyílik meg a Móra és a BVA közös kiállítása a amely témája a témája a design, célja az ízlésformálás, a vizuális kultúra megalapozása, fejlesztése a születéstől kezdve. A kiállításhoz két foglalkozás is tartozik: november 18-án 9:30-12:30 között Gilberttel cipő, táska, art deco vagy barokk kollekciót, illetve adventi díszeket készíthettek, míg november 25-én 9:30-12:30 között Nagy Diával, a Babageometria című könyv illusztrátorával alkothattok. Részletek itt. Ingyenes!

Bölcs Kavics: Titokzatos fénypályák – FSZEK Pestszentimrei Könyvtár, pénteken 17:30-19:30 (regisztráció szükséges)

A foglalkozás során nyomába eredhettek a titokzatos fénynek: elhajlítják, megtörik, elterelik majd összegyűjtik. Sok izgalmas kísérlettel és barkácsolással várnak titeket. 8-12 éveseknek ajánlott program. Regisztráció: bolcskavics@gmail.com címen.

Művészeti Barangolás – Kisgombos Könyvesbolt, Biatorbágy, pénteken 17:00

Pénteken 17 órától és ismerjétek meg a Magyar Nemzeti Galéria foglalkoztató- és színezőkönyvét, melyet maguk a szerzők, Varga Viola művészettörténész és Nemes Anita illusztrátor mutatnak be, miközben együtt alkothattok.

NOVEMBER 11., szombat

Szamóca Kiskertész tanoda: Misi Mókus és az örökké termő fa – Füvészkert, szombaton 10:00

Létezik-e olyan fa, amelyiken egyszerre van virág is és termés is? Misi Mókus megtalálta. Elindulunk a nyomában, hátha sikerrel járunk. Részletek itt. Jegyár: 1800 Ft/gyerek, bejelentkezés szükséges. A felnőtteknek füvészkerti belépőt kell vásárolni. Rossz idő esetén a tanteremben tartják meg a programot.

A Magyar Zene Háza bemutatja: Hangműhely, interaktív zenei foglalkozás – A38 Hajó, szombaton 10:00-13:00 (ingyenes, regisztrációhoz kötött)

„Hallottál már a tilinkóról, na és a darbukáról, vagy az indián szerelmi furulyáról? Tudod, hogy kell játszani az esődobon, meg tudod szólaltatni a didgeridoot?” Szombaton a Magyar Zene Háza Hangműhely foglalkozásán megcsodálhatjátok és kipróbálhatjátok a világ legkülönlegesebb hangszereit, és lesz még ének, tánc, mese. Vár a titkokat rejtő Titoktok koncert Bognár Szilvi és zenekarával és Róka Szabolcs interaktív, zenés meseprodukciója, a Pórul járt farkasról. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Liszt Kukacok Akadémiája: zenés beavató foglalkozás – Zeneakadémia, szombaton 10:00 (előzetes regisztráció szükséges)

A kiscsoportos zenés beavató foglalkozások továbbra is a 6–10 éves korosztálynak szólnak a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületében, szombatonként 10 órától. A szülők a foglalkozásokon nem vehetnek részt, ők az aznap esti, nagytermi koncert főpróbájára ülhetnek be (amennyiben a fellépőknek ez ellen nincs kifogásuk). Érdemes előre foglalni, mert hamar elfogynak a jegyek. Jegyár: 900 Ft. A 6-15 éveseket pedig szintén 10 órától, valamint 11:30-tól ugyanitt várja a jazz játszótér.

ArtiStamp pecsétkészítő workshop – I.ker, Mikó utca 1., szombaton 10:00-13:00

Készíthetek ex librist a könyvbe, díszíthetitek vele ajándékaitok, csomagolóanyagaitok, de akár a füzeteiteket, naptáraitokat is feldobhatjátok, egyedivé varázsolhatjátok. Az ArtiStamp pecsétkészítő workshopján a résztvevők elkészíthetnek – saját grafikájuk alapján – két, nagyjából 5 cm x 5 cm méretű egyedi pecsétet. Ehhez minden eszközt és alapanyagot biztosítanak. Kérik, hogy a jelentkezők vigyenek magukkal néhány, nem túl összetett, vonalas rajzot, amiből szeretnének pecsétet készíteni. Nagyobb iskolás gyerekeknek ajánlott program! Ár: 9000 Ft/fő, előzetes jelentkezés szükséges!

Kabóca Bábszínház: A hét királyfi bábelőadás / Mese Habbal családbarát – Jurányi, szombaton 10:00

A meseelőadást színes programok kísérik, melyek szorosan kapcsolódnak a színdarabhoz, drámajáték a SzínMűVeletekkel, zenés baba-játszószoba a Mocorgóval, kézműveskedés a Kisladikkal, a kávézóban pedig családbarát menü vár benneteket. Jegyár: 1500 Ft.

Márton napi program – Tündérkert Galéria, III. ker., Bécsi út 53-55., szombaton 11:00-17:00

Márton napi lámpás készítés, nemez manók műhelye, sütőtökös lakoma, Márton-napi népszokások, játékok elevenednek meg az óbudai Tündérkert Galériában. Emellett lesz még 16 órától bábszínház, 17 órától pedig lámpás felvonulás is. Jegyár: gyerek 1200 Ft, felnőtt 1500 Ft, 2 felnőtt + 2 gyerek 4500 Ft, 2 felnőtt + 3 gyerek 5500 Ft, kézműves jegy: 800 Ft.

Korhatár nélkül családi nap. Az első eső öröme – Műcsarnok, szombaton 10:30

Sebastião Salgado kiállításához kapcsolódóan november 11-én a szanok történeteivel, szokásaival ismerkedhettek meg: ők a busmanok, bolygónk talán legősibb emberei. Festéssel, rajzolással kiegészítve hallgathatjátok Régi Tamás Afrika-kutató elbeszéléseit. A családi napok programjaira a kiállításra megvásárolt jegyek érvényesek, 7 éves kor alatt a részvétel ingyenes.

Könyvbemutató: Paulon Viktória Kisrigók – Három gyerek hazatalál, Gellért téri Pagony, szombaton 11:00 (ingyenes)

Szaszka, Csabó, Gigi – három testvér és egy örökbefogadás története, úgy, ahogy azt gyerekeknek (és felnőtteknek) el lehet mesélni. Paulon Viktóriával, a szerzővel, Tompa Andrea íróval és Szél Dávid pszichológussal Veiszer Alinda beszélget az örökbefogadásról, mindenféle családokról és sokféle boldogságról meg nehézségről – no meg persze az írásról. Közben a gyerekek Soós Dóra drámapedagógussal élhetik át egy izgalmas játék során a mesebeli testvérek kalandjait. Részletek itt. Ingyenes!

Márton-napi lampion készítés – Két Egér Könyvesbolt, szombaton 11:00

Tarka őszi levelekkel és saját készítésű lampionokkal ünnepelik Márton napját a Két Egérben. Amire számíthattok: mese, alkotás, vidám gyerekek, új kézműves ötletek, fény az egyre sötétedő őszben… A foglalkozás családi nap jellegű, vagyis szülőket, nagyszülőket, kistesókat, nagytesókat, egyéb rokonokat és barátokat is szeretettel vár a Halszem Meseműhely.

A kíváncsi kiselefánt – StúdióK, szombaton 11:00

A „leporelló képeskönyvek” – technikáján alapuló, Henri Rousseau-t idéző festői dzsungelvilág megidézése élő zenével. Az előadás után a gyerekek Németh Ilonával képzőművészeti formában dolgozhatják fel élményeiket. Jegyár: 1500 Ft.

Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén – Hatszín Teátrum, szombaton és vasárnap 11:00 és 15:00

A világsikerű könyvsorozatból készült ősbemutató egyszerre derűs és fájdalmas, szórakoztató és elgondolkodtató történet: vajon a kamaszok, vagy a felnőttek világa érthetetlenebb? Vajon a felnőttek tényleg felnőttek-e? Vagy sokszor kamaszabbak a kamaszoknál…Jegyár: 2600 Ft.

Parázsfuvolácska – Erkel Színház, szombaton és vasárnap 11:00

Mese-dal-játék két részben, egy perecevő szünettel, magyar nyelven, magyar felirattal. Lackfi János, a kiváló költő és gyakorló édesapa segített az alkotóknak, hogy kimondottan a kisebbek számára újragondolják, újraírják A varázsfuvolát. 4 éven aluliak számára nem ajánlott!Jegyár: 500-3900 Ft.

Csiribiri Márton-napi családi délután – Kultúrkúria, szombaton 15 órától

Gőgös Gúnár Gedeon, a Csodamalom Bábszínház előadása, Márton-napi mese az Aranyalma Párostól és kézműves játszóház vár benneteket ezen a délutánon. Jegyár: 700 Ft/fő.

Márton-napi ludasságok – Wekerlei Kultúrház, szombaton 16:00-18:00

November 11-én, szombaton 16.00-18.00 óráig vidám programokkal ünnepelhetitek meg a Márton-napot a Wekerlei Kultúrházban. A táncház melletti további programok: népi játékok, mesemondás, kukoricamorzsolás, kézműves foglalkozás keretében ujjbáb-készítés. A talpalávalót a Fakutya zenekar húzza, a táncházat Halmos Kata vezeti. Belépőjegy: 1500 Ft/fő. 4 éves kortól ajánlott.

Szent Márton-menet – Belváros, Deák téri templom előtt, szombaton 17:00-18:00 (ingyenes)

Szent Márton napján 17:00 órakor lampionos menetet szervez a Traditio Christiana társaság a belvárosban. Céljuk, hogy fölhívják a figyelmet arra, Szent Márton ünnepe nem egyenlő a libapecsenyével. Ennek az évszázados hagyománynak az alapja ugyanis a pannóniai Szent Márton, akinek legendás alakja mindannyiunk számára például szolgálhat. Az eseményen „Szent Márton” lóháton fogja vezetni az őt követő, gyerekekből és felnőttekből álló lampionos menetet, melyet rézfúvószenekar kísér majd. Lámpást, lampiont vigyetek! Ingyenes!

NOVEMBER 12., vasárnap

Egy Csepp Világnap – Millenáris, vasárnap 10:00-18:00 (ingyenes)

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 12-én, vasárnap 10-18 óra között új helyszínen, Budapesten a Millenáris B épületében tartja ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot. Fellép többek között Tóth Vera, a Kolompos Együttes, a Talamba Ütőegyüttes, az X-Faktor énekesei és előadást tart Szabó György, büki füvesember is. Ingyenes!

Kóstolj és kirándulj! – Hidegvölgyi erdészlak, vasárnap 9:00-14:00 (ingyenes)

November 12-én vasárnap újra Erdei Piaccal várnak benneteket a Hidegvölgyi erdészlaknál 9.00-14.00 óra között.
Budakeszi felől Telki felé menet jobb kéz felé található (a Széna térről induló 794-es és 795-ös busz pont itt áll meg). Ingyenes!

Nagy Dia nap – Art&Cinema, vasárnap 10:30

Régi és új kedvenceink, állatmesék diafilmen, Miss és Mr DIA választás győztes filmjei (Csipkerózsika és Lúdas Matyi), A bagdadi tolvaj felújított diafilm, 12 órától pedig tárlatvezetés a Diafilmmúzeumban a Nagy Dia nap alkalmából. Belépő: 600 Ft/fő (a belépőjegy teljes értékben levásárolható a helyszínen – egy diafilm vásárlásakor egy belépőjegy/kupon használható fel). Jegyek előrendelhetőek a mozi telefonszámán: +36 20 410 7177.

Cifra Palota: Márton madara – Müpa, vasárnap 10:00-13:00 (ingyenes)

Kerekítő-Tippentő Benedek Krisztina vezetésével, Libaság vigasság a Búgócsiga Zenedével, Márton-köszöntő
Bognár Anna színművésznővel és sok libás foglalkozás vár rátok ezen a vasárnap délelőttön a Müpában. Ingyenes!

Kolompos: Ludas Matyi – Puskin, vasárnap 10:00

Fazekas Mihály klasszikus „négylevonásos” elbeszélő költeménye ezúttal a Kolompos együttes tolmácsolásában jelenik meg a színpadon sok díszlettel, kellékkel, a közönség soraiból választott gyerekszereplőkkel és természetesen jó kis muzsikákkal. Jegyár: 1650 Ft/fő.

Időpont szerint a Napibontóban tudtok keresni!
Nézzétek meg legújabb gyerekeknek szóló
jógás könyv válogatásunkat is!

Era kedvencei: Hangműhely az A38-on a Magyar Zene Házával, lampion készítés a Két Egérben, Nagy Dia nap
Rozi kedvencei: Hangműhely az A38-on a Magyar Zene Házával, lampion készítés a Két Egérben, Nagy Dia nap