Gyerekprogramok hétvégére – jún. 30.-júl. 1.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Igazi nyári, fesztiválos hétvége elé nézünk, úgyhogy nemcsak budapesti, hanem pécsi, egri, tiszafüredi,  kapolcsi családi fesztiválokat is ajánlunk nektek. Ez a hét a játszóterekről is szólt a Minimatinén, úgyhogy mindjárt két új, megújult szuper helyet is találtok a hétvégi programok között, de érkeznek majd további ötletek is a jövő héten.

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

Derby Fesztivál – Kincsem Park, június 29. – július 1.

Június 29-e és július 1-je között, három napon át három különböző szakág legjobbjai mérik össze tudásukat a Kincsem Parkban. Pénteken a 4. Agár Derby, szombaton a 104. Magyar Ügetőderby, vasárnap pedig a 96. Magyar Derby, a telivérek legendás futama lesz a nap fő versenye. Az izgalmas versenyek mellett a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az agarakkal és számos lóhoz, lovagláshoz kapcsolódó érdekességgel. A gyerekeknek is programokkal készülnek: lesz kézműves sarok, kalapkészítés, mesebeli körhinta, pónilovaglás és arcfestés. Pénteken a belépés ingyenes, szombaton felnőtteknek 1500 Ft, gyerekeknek 18 éves korig ingyenes!

Zsolnay Fényfesztivál – Zsolnay-negyed, június 28. – július 1.

Magyarország egyik legizgalmasabb, de minden bizonnyal leglátványosabb fesztiváljára készülnek Pécsett! Június 28. és július 1. között esténként ismét szemet gyönyörködtető, lélekemelő látványosságok változtatják át a belvárost, egy olyan világot teremtve, melyben fantáziánk lesz a legjobb vezetőnk, kíváncsiságunk pedig a legjobb útitárs. Rengeteg jó programmal készülnek, melyet itt találtok! Karszalag: 1500 Ft/ fő, gyerekeknek 6-18 éves korig 1000 Ft / fő.

Kapolcska Családi Fesztivál – Kapolcs, június 29. – július 1.

Játszóudvarok, workshopok, fantasztikus koncertek és előadások, kiállítások, installációk és egyéb izgalmak várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt! Részletek itt. Belépő: 1000 Ft támogatói jegy.

Kaláka Fesztivál – Eger, június 28. – július 1.

A Kaláka Fesztivál Eger belvárosába költözik. Este továbbra is két színpadon felváltva lesznek koncertek az Eszterházy Károly Egyetem (Líceum) díszudvarán és az Eszterházy téren, ahol egyébként a szokásos napközbeni programokat is rendezik. Az EKMK által szervezett kézműves vásár is nyitva lesz az esti programok zárásáig, de természetsen délelőttönként gyerekprogramokkal is készülnek. Részletek itt. Jegyárak itt.

Megújult a Kalózos játszótér Csepelen (ingyenes)

A nyár elején ismét birtokba vehették a gyerekek Csepelen a megújult és kibővült kalózos játszóteret. Mi is a helyszínen jártunk. Itt megnézhetitek, milyen lett!

Megnyílt Budapest legnagyobb vizes játszótere – kipróbáltuk! (ingyenes)

Ezúttal a Kispesten élők és környékbeliek kaptak egy új játszóteret, amelyet mi is kipróbáltunk. Igazi pancsolós játszótér meleg nyári estékre is, hiszen 21 óráig tart majd nyitva! Nézzétek meg beszámolónkat hasznos információkkal!

JÚNIUS 29., péntek

Óbudai Danubia Zenekar: Csillagok, E.T. és a Potter fiú – Óbuda, Fő tér, pénteken 19:00 (ingyenes)

A cápa, E.T., Harry Potter, Indiana Jones, Star Wars. Ha filmzene – akkor John Williams. Bár ezt a nevet kevesebben ismerik, mint a Star Wars, az Indiana Jones vagy a Harry Potter dallamait, most érdemes megjegyezni. Híres filmdalok az Óbudai Danubia Zenekartól. Vezényel: Hámori Máté. Ingyenes!

JÚNIUS 30., szombat

V4 Évadzáró Ünnep – Várkert Bazár és Müpa, szombaton 10:00-22:00 (ingyenes)

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnökségének záróeseménye egy egész napos, ingyenes rendezvénysorozat, mely két helyszínen, a Müpa és a Várkert Bazár előtt, és az őket összekötő Dunán zajlik június 30-án. A Müpa és a Várkert Bazár között ingyenes hajójárat szállítja a fesztiválozókat a V4 Évadzáró Ünnep alkalmából egész nap. Részletes program itt. Ingyenes!

Kaláka (V4 Fesztivál) – Várkert Bazár, szombaton 10:00 (ingyenes)

A V4 Fesztivált a Budai oldalon, a Várkert Bazárnál a Kaláka együttes gyerekkoncertje nyitja meg, de lesz még bábkészítés, gasztro programok és ingyenes hajózás is! Ingyenes!

Ingyenes családi programok a Budavári Mátyás király játszótéren – Szentháromság tér mellet, a Halászbástya szomszédságában, szombaton 10:00 (ingyenes)

Görömbő Kompánia

Szombaton 10 és 12 óra között kézműves foglalkozásokkal, 10:30-tól pedig a Görömbő Kompánia meseelőadásával várnak benneteket a Mátyás király játszótéren. További programok itt. Ingyenes!

Aranyszamár Színház: Az állatok nyelvén tudó juhász – Margitsziget, a Szabadtéri Színpad mellett,  szombaton 10:30 (ingyenes)

Mi lenne, ha értenénk az állatok nyelvét és milyen bajt okozhat a túlzott kíváncsiság? A vásári bábjáték 45 perces és 3 éves kortól ajánlott. Ingyenes!

Rutkai Bori Banda (V4 Fesztivál) – Müpa, szombaton 11:00 (ingyenes)

A V4 Fesztivál keretében a Müpában lép fel a Rutkai Bori Banda szombaton 11 órától. Nézzétek meg a színes programkavalkádot Budán is, hiszen a Várkert Bazárnál is rengeteg programmal készülnek. Ingyenes!

Klárisok mesekoncert – Mesemúzeum, szombaton 11:00

Havi rendszerességgel jelentkező Klárisok családi mesekoncert klub a Mesemúzeumban. A mesekoncertek során a gyermekpszichodráma módszereit felhasználva a fantáziára, szerepjátékra, valamint a mintha-élményre helyezve a hangsúlyt közös énekléssel, játékkal, interaktív módon, együtt alkotjuk meg a mindannyiunk számára biztonságos útmutatásként szolgáló mesét.

JÚLIUS 1., vasárnap

Pöttömkert – Budapest Park, vasárnap 9:30-15:00 (ingyenes)

A Park nem csak a felnőtteké! A Pöttömkert havonta megújuló, érdekesnél érdekesebb interaktív programokkal várja a kisgyermekes családokat a Budapest Parkba. 10:15-től lesz Szent Jakab napi Kerekítő baba-mama foglalkozás, 11 órától Czutorborsók koncert, 12:15-től a Kayamar zenés játéka, 12:45-től a CSOPA interaktív bemutatója és 13:30-tól a Batyuszínház – Mesék könyve: Jancsi és Juliska című előadása vár rátok. Ingyenes!

Sürgőforgók és Teknősvérűek – mozgás és rajz 5-9 éveseknek – Valyo Kikötő, vasárnap 10:00 (előzetes regisztráció szükséges)

Szeretettel várják az 5-9 éves gyerekeket mozgás és rajz workshopra a Valyo Kikötőbe! Felfedezhetiteka tengert a Teknősvérűek hajójával; üvegfenekén keresztül színes halakat figyelhettek meg, kiköthettek a Kincses szigeten, megalkothatjátok zászlótokat és megtanulhatjátok a teknős táncot! A workshopot minimum 10 fő esetén indítják, maximum 15 résztvevővel. A foglalkozásra csak a gyerekeket várnak. Részvételi díj: 3500 Ft / fő (előre fizetve, átutalással). A foglalkozás hossza: 90 perc. Regisztráció és befizetés: június 29-ig a futrinkaworkshop@gmail.com címen.

Decathlon Tavi Napok – Tiszafüred, vasárnap 10:00-17:00 (ingyenes)

Ingyenes szabadidősport rendezvény a Tisza-tó ölelésében. Rengeteg kipróbálható mozgásforma vár mind vízen, mind szárazföldön. Kipróbálható mozgásformák a vízen: sárkányhajó, kajak, kenu, vízitúra, SUP, BIG SUP; a parton: gördülő eszközök, kerékpáros ügyességi pálya, népi játékok, ütő-dobó-célzó játékok, egyensúlyozó eszközök, mediball, golyósportok, tájékozódási játékok, nordic walking, snookball, teqball, streetball, asztalitenisz, Decathlon goldsprint, pelota, softball, parkröplabda, zsinórlabda, kerékpározás, tájfutás, floorball, tollaslabda; versenyzési lehetőség: tájékozódási futás amatőröknek és tagoknak, parkröplabda. Ingyenes!

Időpont szerint a Napibontóban tudtok keresni!

Era kedvencei: V4 Fesztivál, Kapolcska Fesztivál, Zsolnay Fényfesztivál
Rozi kedvencei: 
Zsolnay Fényfesztivál