Top 20 program Gyereknapra Budapesten – május 27-29.

Gyereknap Budapest

Ez a válogatásunk már nem aktuális, itt találjátok az idei legjobb programokat!
Válogatásunkban vonatos, kirándulós, nyomozós, mesés, tudományos, könyves, kertészkedős, tűzoltós, játszóteres, koncertes, cirkuszos, nosztalgia járatos és még rengetegféle programot találtok, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét. A nagyobb rendezvények mellett számos kisebb programot is válogattunk. Íme a második rész is, ha kiruccannátok a fővárosból, valamint a hétvégi ajánló további lehetőségekkel. A legtöbb program Gyereknap alkalmából ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN – május 28-29.

Vasúttörténeti Park – május 28-29. (14 év alatt ingyenes)

VIII. Európai Kerti Vasutak Találkozója_01

A Vasúttörténeti Park május utolsó hétvégéjén két napos gyermekprogram sorozattal kedveskedik a kicsik számára. Szombaton a Közlekedésbiztonsági Nap keretein belül többek között kipróbálhatják magukat a mini Kresz Park pályáin, részt vehetnek egy vagonban berendezett interaktív kiállításon, megismerhetik a holttér veszélyeit egy kamionsofőr nézőpontjából. Vasárnap is változatos programok várják a legkisebbeket: ugrálóvár, zöldségszobrászkodás, arcfestés, UV védelmi játék és számos további játékos kikapcsolódás formájában. A hangulat mindkét napon garantált lesz, szombaton 11 órától Halász Judit, vasárnap 15 órától pedig az Alma Zenekar szórakoztatja a résztvevőket. A 14 év alattiak szombaton és vasárnap is ingyenesen vehetnek részt a programokon!

Városligeti Gyereknap – Városliget, május 28-29. (ingyenes)

gyermeknap_varosliget

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Budapest Főváros Önkormányzatával közösen már 1990 óta, rendezi meg a kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényét a budapesti Városligetben. A programra idén május 28-29-én kerül sor. Ingyenes!

Playkid-Minimax Gyereknap – Millenáris, május 28-29.

halasz_judit_playkid

Mini nyári sípályával, ugrálóvárral, arcfestéssel, kézműves programokkal és koncertekkel várják a családokat. Fellép többek között Halász Judit, a Kolompos Együttes, Gryllus Vilmos és Kovácsovics Fruzsina. Részletek itt. Jegyár: napijegy 1000 Ft, családi napijegy 3500 Ft (2 felnőtt és maximum 3 gyermek).

MÁJUS 27.,péntek

Mesenyomozás és koncert – Európa Pont, Millenáris, 15 órától (ingyenes)

europa_pont

Izgalmas mesenyomozás, firkálás, írás, számolás és mese suttogás vár benneteket a Piros Kakaóval, de ha máshoz volna kedvetek, akkor a Mókatér alkotóházában készíthettek szemet gyönyörködtető képeket és díszeket. Eközben a szülőkkel arra keresik a választ, a digitális világ hogyan alakítja át a gyerekek könyvhöz, olvasáshoz fűződő viszonyát. Hogyan neveljük olvasóvá gyermekeinket a digitális világban? A válaszok megtalálásában segítségetekre lesz Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony alapítója és tulajdonosa; Horváth Dorka, a Bookr Kids vezetője; és Dániel András, a Kicsibácsi és Kicsinéni írója. A gyereknapi programot a Kompánia Színházi Társulat Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával c. megzenésített verseskötet koncertje zárja. Fb esemény itt. Ingyenes!

MÁJUS 28., szombat

Mese habbal – Jurányi Inkubátorház, május 28., 10:00-13:00

Mocorgo_zenekar

A Jurányi családbarát programsorozatában minden korosztály rátalálhat a neki megfelelő programra, kicsiknek Mocorgók, nagyobbaknak SzínMűVeletek a Pagony Kiadóval és a Színház és Filmművészeti Egyetemmel, vagy kézműveskedés a Parányi Műhellyel. Zenei élmény kedvenc gyerekzenekarokkal. Felnőtteknek pihenés egy jó könyv és kávé mellett a kávézóban. Gyerek és pénztárca barát menük az éheseknek. A gyereknapi évadzáró eseményen is várnak benneteket.

Pagony Nyárifeszt – PIM, május 28., 10:00-18:00

nyari_pagony-_feszt_5890

Sok új Pagony könyvvel, táncházzal élőzenével, színházzal, játékos fociedzéssel, varázstakarós játékkal, cirkusszal és szuperhősképzéssel is várunk benneteket, de lesz óriási palacsintázás, virágültetés, rengeteg kézműves foglalkozás a Kisladikkal! Találkozzatok kedvenc szerzőitekkel és illusztrátoraitokkal, ismerjétek meg legújabb könyveinket! Részletek itt. Belépő: felnőtteknek: 1200Ft, gyerekeknek (0-14 éves korig): 800Ft, családi belépő (2 felnőtt+ kiskorú gyermekeik): 2500 Ft.

Szamóca Tanoda: Madárbarát kert – Füvészkert, május 28., 10:00 és 11:15 (regisztráció szükséges)

szamoca_tanoda

Madárkák szálltak a Füvészkertben azokra a növényekre, melyek madár csemegéket teremnek. Keressétek meg őket együtt, fedezzétek fel a madárbarát növényeket. Készítsetek együtt maggolyókat, melyeket haza lehet vinni, virágba borítani velük a teraszt, balkont, kertet. Belépő: 1500 Ft/gyerek és felnőtteknek füvészkerti belépő.

Erzsébet téri Gyereknap – Akvárium Klub, május 28., 10:00-18:00 (ingyenes)

kalaka

Tekerjetek ki gyereknapon, május 28-án az Erzsébet térre, ahol rengeteg játékkal, nyereménnyel, interaktív foglalkozással, zenével és mesével várnak benneteket. Kipróbálhatjátok, hogy mennyire ismeritek a közlekedési táblákat és a KRESZ-t, és mindent megtudhattok a biciklis közlekedés titkairól. Emellett lesz még vásár és kézműves programok, fellép majd az Alma Együttes, Kovácsovics Fruzsina, a MintaPinty Zenekar, a Kaláka és az Apacuka is. Rossz idő esetén az Akvárium Klubban tartják meg a programokat. Ingyenes!

Ferencvárosi Gyereknap – FMK, 10:00-18:00 (ingyenes)

FarkashaziReka_Tintanyul

Egész nap Cimbora játszóházzal, öko játéktérrel, kézműves foglalkozásokkal és egyéb programokkal várnak benneteket a FMK kertjében. 10 órától fellép Farkasházi Réka és a Tintanyúl. Részletes program itt. Ingyenes!

Játék Világnapja – Játékszerek Anno, május 28., 10:00-14:00 (ingyenes)

jatekok_anno

A Játék Világnapját már négy kontinens közel 30 országában tartják meg minden évben május 28-án. Ezen a napon játszósarokkal és gyermeknapi kedvezményekkel várnak kicsiket és nagyokat 10 és 14 óra között a Játékszerek Anno-ban. Ingyenes!

Családi szombat: EGY, KÉT, HÁ… ÉS! Gyereknap! – Ludwig Múzeum, május 28., 10:30-15:00

lumu_csaladi_delelott

A múzeum három szintjén, hat helyszínen várják különféle foglalkozásokkal a családokat. A megértési nehézséggel élő gyermekeket (Down szindrómás, autista, oxigénhiánnyal született stb.) nevelő családokat szintén várják erre a napra! Kérnek minden érdeklődőt, hogy részvételi szándékát jelezze a dabifarkas.rita@ludwigmuseum.hu e-mail címen!

Gyereknap – Mesemúzeum, május 28.,11:00

sebo_egyuttes_2016

11 órától kézműves foglalkozás lesz a Mesemúzeumban Illés Anna és Pálos Miklós képzőművészek vezetésével, majd 14 órától Erdei Dalnokversennyel vár benneteket a Sebő-együttes. Ajánlott korosztály: 4-12 éves korig. Részletek itt.

Gyermeknap – Kultúrkúria, május 28., 15:00-19:00 (ingyenes)

Az egigero paszuly – a Kaboca Babszinhaz_pr20297

A Makám zenekar gyermekkoncertje, Az égigérő paszuly – a Kabóca Bábszínház előadása, egy különleges Lovagi torna, a Tekergőtér – az izgalmas szerkezetek tere, Furfangos csudavilág – Játékos Tudomány játszóház és látványbemutató, valamint Bogárháton játszóház, ügyességi és logikai játéktár, kézműves játszóház és hempergő várja a gyerekeket a Kultúrkúria Gyereknapon.

Gyereknap – Wekerlei Kultúrház, május 28., 16:00-19:00 (ingyenes)

wkk_gyereknap

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a Wekerlei Kultúrházban 2016. május 28-án, szombaton mókás családi délután: akrobatika, bűvészkedés, ügyességi feladatok, kézműves foglalkozás várja a cirkuszvilág kedvelőit. Gyűjtsétek össze a pecséteket az állomásokon, hogy a közös kaland végén egy kis meglepetéscsomaggal (és nagy élményekkel) gazdagabban térhessetek haza. A program a WKK gyermeknapi ajándéka, a részvétel díjtalan!

Nosztalgia járatok szombatonként

nosztalgia_villamos_

Nyáron rendszeres nosztalgiajáratokat indítanak hétvégenként! Utazzatok végig a világ 10 legszebb villamosvonalának egyikén, a Duna-parti 2-es vonalon (szombatonként, menetrend itt). Vegyetek részt egy izgalmas hajóúton az 1885-ös Hófehérkével (szombatonként, menetrend itt), ahol megnézhetitek Budapest különleges hídjait is a dunai hajósok szemszögéből. Szülőknek pedig a Termál villamost (vasárnaponként, menetrend itt) ajánljuk, lazítást a Rudas és a Király Fürdőben a Szent Lukács vagy a Szent Gellért Gyógyfürdőben. Nosztalgia vonaljegy felnőtteknek 500 Ft, gyerekeknek 300 Ft.
Emellett május 28-án nyílt napot tartanak a Szépilona kocsiszínben, a programok ingyenesen látogathatóak, illetve május 28-29-én 90%kedvezménnyel utazhatnak (30 Ft-ért) a gyerekek a városligeti gumikerekű kisvonaton. A programok részletek itt találjátok.

MÁJUS 29., VASÁRNAP

Cifra Palota XXL Gyereknapi kiadás – Müpa, május 29., 10:00-15:00 (ingyenes)

mupa_gyereknap__PJ28829

A Müpa vasárnaponkénti Cifra Palotája hatalmasra nő gyermeknap alkalmából. Zenék, mesék három színpadon; bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív- és zenés foglalkozás vár minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet, akik aktívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni ezt a napot. Ingyenes!

Tarzan Park – május 29-én (50% kedvezmény a gyerekjegy árából)

tarzan_park_MG_5154

Gyereknap alkalmából, május 29-én vasárnap minden gyerek 50%-os kedvezménnyel válthat belépőt a Tarzan™Parkba! Részletes beszámolónkat itt olvashatjátok.

Családok Nemzetközi Napja – Műszaki Tanulmánytár, május 29. (ingyenes)

Kincsek_es_tortenetek

Hogyan készültek a családi fotók száz éve? Mit tettek hozzá a magyarok a fényképészet fejlődéséhez? Ki és hogyan találta fel az első írógépet? Ez alkalommal a több száz darabos fényképészeti és irodagép-történeti gyűjteményeink legérdekesebb tárgyaira koncentrálva mutatják meg a technikatörténet kuriózumait.

Nyitott szertárkapuk a Gyereknapon – országszerte, június 29., 10:00-16:00 (ingyenes)

tuzoltosag_gyereknap

Rengeteg kisgyermek álma válhat valóra a hétvégén, hiszen a katasztrófavédelem idén is megnyitja a tűzoltószertárak kapuit a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából, immár harmadik alkalommal. Ezúttal az ország 283 pontján várják a tűzoltók a gyermekeket és minden érdeklődőt. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett önkormányzati tűzoltóságok és önkéntes tűzoltó egyesületek is fogadják az érdeklődő közönséget. Részletek itt, teljes lista hamarosan. Nekünk tavaly ez volt a legjobb programunk, biztosan idén is ellátogatunk majd valamelyik helyszínre. A részletes listát, hogy melyik tűzoltószertár lesz nyitva, itt találjátok. Ingyenes!

Gyermekvasút Gyereknap – Hűvösvölgy végállomás, május 29., egész nap (14 év alatt ingyenes az utazás)

gyerekvasut

Május 29-én vasárnap ismét színes gyermeknapi programokkal várnak benneteket a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál. 11 órától fellép Kovácsovics Fruzsina, 13:30-tól az Apacuka. Ezen a napon a 14. év alatti gyerekek díjmentesen utazhatnak a Gyermekvasúton!

Családok Napja – Kultea, május 29., egész nap (ingyenes)

kultea_obuda

A Kultea idén csatlakozik a Családok Nemzetközi Napjához. Ezen a napon kiállításaik díjmentesen látogathatók, és ingyenes programokkal várnak kicsiket és nagyokat egyaránt. Részletek itt. Ingyenes!

Íme a második rész is, ha nem Budapesten töltenétek az elkövetkezendő napokat, valamint a hétvégi ajánló további lehetőségekkel. A legtöbb program Gyereknap alkalmából ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható!
A Napibontóban időpont szerint is tudtok keresni!

Ez a válogatásunk már nem aktuális, itt találjátok az idei legjobb programokat!

+ 3 SZUPER PROGRAM

jatszoter_csillaghegy

Játszóterek (ingyenes)
Ha csak egy jó játszóteres kalandozásra vágytok Gyereknapon, ajánljuk nektek kedvenc játszótereinket itt és itt. Érdemes kipróbálni mindegyiket! 🙂 És kedvenc fagyizókat is ajánlunk mellé! 😉

köz_muz_szentendre

Budapest környéki kirándulós ötletek
Kedvenc Budapest környéki helyeinket itt találjátok, de már készül a következő válogatásunk is, hiszen annyi jó hely van a főváros közelében, és a nyári szünet is hamarosan kezdődik.

Hetedhét Játékmúzeum_02

Kirándulás
Ha inkább nagyobb kirándulást terveztek az elkövetkezendő hétvégére, akkor ezt a válogatást ajánljuk figyelmetekbe, és a vakációra érkezik a következő is, hiszen mindig akad új felfedeznivaló.

Ha nem szeretnétek lemaradni, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt vagy csatlakozni Fb oldalunkhoz. Tartsatok velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.