Filmes mesék, képregények, foglalkoztatók a nyári szünetre + JÁTÉK!

Könnyed nyári olvasmányok, képregények, foglalkoztatók, amiket a kisebbek és nagyobbak is szívesen kézbe vesznek, kezdő olvasóknak, képregény és film kedvelőknek egyaránt ajánlott, nyaralásra, utazásra vagy éppen egy esős napra, sőt ha most velünk játszotok, meg is nyerhetitek kedvencetek.

Kispesten megnyílt Budapest legnagyobb vizes játszótere

9 játékkal nyílt meg Budapest legnagyobb vizes játszótere Kispesten, ahol többek között világítótornyot, csúszdát, kalózhajót, spriccelő tengeri csillagot, patakmedret zsilipekkel, párásító delfineket, sarazós-homokozós részt is találtok. Kipróbáltuk az új helyszínt!

Gyerekprogramok hétvégére – jún. 30.-júl. 1.

Igazi nyári, fesztiválos hétvége elé nézünk, úgyhogy nemcsak budapesti, hanem pécsi, egri, tiszafüredi,  kapolcsi családi fesztiválokat is ajánlunk nektek. Ez a hét a játszóterekről is szólt a Minimatinén, úgyhogy mindjárt két új, megújult szuper helyet is találtok a hétvégi programok … Tovább →

A Kalózos játszótér újra megnyílt Csepelen – Itt jártunk

2016 júniusában adták át Csepel legújabb játszóterét a Duna partján. Hajó, homokozó, hinták és szép zöld gyep, nagyon szerettük. A játszótéren többször megfordultunk azóta, sőt 2018 tavaszán újabb bővítésen és felújításon esett át, úgyhogy most ismét felkerestük. Kalózok, irány Csepel!

Nyári kalandok, újdonságok – a legjobb programok Budapesten gyerekekkel

Az idei nyár legjobb programjait gyűjtöttük össze, hogy a vakáció ideje alatt, legyen miből válogatni. Holnemvolt Vár, Future Park, új játszóterek, hűsítő bábelőadások, kiállítás, kirándulás, esőprogramok és még sok minden más.

Gyerekprogramok hétvégére – jún. 23-24.

Nyári hétvége éjszakai programokkal! A legrövidebb éjszakákra szentjánosbogár túrákat, a Múzeumok Éjszakájának gyerekprogramjait ajánljuk, idén utoljára a Gyerek Szigeten is szórakozhattok, a Margitszigeten előadásokat nézhettek, de lesz még kertészkedés és gyerekbúcsú is.

10 finom fagyi Budapesten

10 finom fagyi Budapesten, természetesen van még több is, úgyhogy ígérjük, hogy szorgalmasan kóstolgatunk majd ezen a nyáron is. 😉 A fagyi mellé pedig szuper játszótereket is ajánlunk!